A Soproni Szemle Tartalomjegyzéke

1937 - 2005

 

 

1937. I. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

Beköszöntő.

Becht Rezső: Az én városom.

Dr. Thirring Gusztáv: Az első soproni népszámlálás. (1784.)

Dr. Varga Lajos és Dr. Mika Ferenc: A magyar Fertő halászata az utolsó 12 esztendő folyamán.

Lauringer Ernő: A rekonstruált capitoliumi trias-szobrok Sopron város múzeumában.

Dr. Csatkai Endre: A soproni utcanevek történetéhez.

Kis adatok Sopron múltjából.

Soproni irodalom.

Sopron bibliográfiája.

1937. I. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

Lauringer Ernő: Bella Lajos 1850-1937

Payr Sándor dr.: Zinzendorf és Sinzendorf grófok Sopronban.

Dr. Vitéz Házi Jenő: Schlippergasse.

Gombocz Endre dr.: Kitaibel Pál sopronmegyei útja.

Romwalter Alfréd dr., tanár: Római korú sajtolt üveg Sopronból.

Csipkés Kálmán: Soproni órakiállítás.

ifjabb Gallus Sándor dr.: A zárt település nyomai Sopron környékén.

Kárpáti Sándor: Népdalgyűjtés Sopronvármegyében.

Dr. Gombocz Endre: Sopron környékének néhány újabb érdekes növénye.

Képek Sopron múltjából.

Soproni irodalom.

Sopron bibliográfiája.

Szerkesztői üzenet!

1937. I. ÉVFOLYAM 3. SZÁM

Thirring Gusztáv dr.: Sopron népessége a 18-ik század elején.

Breuer György: A sopronmegyei madárvárták.

Németh Sámuel: Egy érdekes csavaros érem a soproni ev. líceum éremtárában.

Maár Károly: Hol állott Rov vára?

Lauringer Ernő: A soproni városi múzeum legújabb római-kori sírkőleletei.

Kapi-Králik Jenő: A soproni Stark-féle virginálkönyv 1689-ből.

Storno Miksa: Adatok a soproni festészet történetéhez.

Dr. Romwalter Alfréd, tanár: Sopronban lelt ókori salakok és téglák.

Vendl Miklós: Egy soproni római kemenceboltozat téglájának kőzettani vizsgálata.

Szádeczky-Kardoss Elemér dr., egyet. m. tanár: Sopron vármegye Zsira-környéki (délnyugati) részének geológiája és morfológiája.

Soós Imre: Adatok a sopronmegyei középbirtokok 16. századi történetéhez.

Heimler Károly dr.: Adatok a soproni 48-as emlékmű keletkezéséhez.

Soproni irodalom.

Sopron bibliográfiája.

Képek Sopron múltjából.

1938. II. ÉVFOLYAM 1-2. SZÁM

Becht Rezső: Soproni évszakok. Tél.

Dr. Vitéz Házi Jenő: Néhány adat a Felsőszopori Szily-család történetéhez.

Storno Miksa: Adatok a soproni festészet történetéhez.

Zügn Nándor: Soproni erdészeti régiségek.

Kolb Jenő (Budapest): Régi játékkártyák és kártyafestők Sopronban.

Leitner József: Bredeczky Sámuel. (1772-1812.)

Kárpáti Zoltán dr.: Érdekes és újabb növényelőfordulások Sopron környékén.

A SOPRONI MÚZEUM KÖZLEMÉNYEI.

SOPRONVÁRMEGYEI VÁRAK, KASTÉLYOK ÉS NEMESI KÚRIÁK.

KRÓNIKA

Soproni irodalom.

Sopron bibliográfiája.*

Szerkesztői üzenetek.

1938. II. ÉVFOLYAM 3. SZÁM

Dr. Wiczián Dezső: PAYR SÁNDOR 1861-1938

Becht Rezső: Soproni évszakok. Tavasz.

Kapuy Vitál: Egered.

Csatkai Endre dr.: Könyvgyűjtők, régiséggyűjtők a régi Sopronban.

Lauringer Ernő: Széchenyi István gróf szülőháza Bécsben.

Főző Géza: Soproni gesztenyések.

SOPRONVÁRMEGYEI VÁRAK, KASTÉLYOK ÉS NEMESI KÚRIÁK.

A SOPRONI MÚZEUM KÖZLEMÉNYEI.

KRÓNIKA

Soproni irodalom.

Sopron bibliográfiája.

HIRDETÉS

1938. II. ÉVFOLYAM 4. SZÁM

Becht Rezső: Soproni évszakok Nyár

Dr. Thirring Gusztáv: Sopron vármegye községeinek népesedési fejlődése az utolsó 150 év alatt.

ifj. Csemegi József: Sopronbánfalva középkori templomai.

Veszelka László dr.: A soproni rajziskola története. (Első közlemény; 1778-1799.)

Storno Miksa: Római-kori leletek Sopron Belvárosából.

Csipkés Kálmán: Régi soproni egyházi ruhák.

Weinberger G. Adolf: ifj. Storno Ferenc. 1851-1938.

A SORPONI MÚZEUM KÖZLEMÉNYEI.

SOPRONVÁRMEGYEI VÁRAK, KASTÉLYOK ÉS NEMESI KÚRIÁK.

KRÓNIKA

Soproni irodalom.

HIRDETÉS

1938. II. ÉVFOLYAM 5-6. SZÁM

Becht Rezső: Soproni évszakok. Ősz.

Maár Károly és Mollay Károly: A soproni és sopronmegyei helytörténetírás módszere s feladatai.

Németh Sámuel: A soproni evangélikus líceum könyvtárának érdekességei: inkunabulák, unikumok.

Dr. Verbényi (Veszelka) László: A soproni rajziskola története.

Énekes Kálmán: A sopronhorpácsi kastély.

Kokas Kálmán: A szanyi népviselet.

KRÓNIKA

Soproni eseménynapló.

Sopron bibliográfiája.*

Soproni irodalom.

Művész szerzetesek és iparművészek a soproni kolostorokban a 17-18-ik században.

HIRDETÉS

1939. III. ÉVFOLYAM 1-2. SZÁM

Becht Rezső: A szülőváros felfedezése.

Dr. Varga Lajos: Nagyméretű darázsfészek a soproni Felső-Lövérekből.

ifj. Csemegi József: Egy ismeretlen soproni Madonnaszobor.

Maár Károly és Mollay Károly: A soproni és sopronmegyei helytörténetírás módszere és feladatai. (Folytatás.)

vitéz Lenky Jenő: Király József Pál.

Levárdy Rezső O. S. B.: id. Storno Ferenc pannonhalmi működése.1

Romwalter Alfréd dr. tanár: A Hallstatt-La-Tcne korbeli vaskohászat Sopron környékén.

Dr. Verbényi (Veszelka) László: A soproni rajziskola története. (Harmadik közlemény.)

Csatkai Endre dr.: A zsirai (gyülevizi) kastély.

Sandy Dezső: Csornai népviselet.*

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Soproni irodalom.

Kérdések és feleletek.

Soproni krónika.

Sopron bibliográfiája.*

HIRDETÉS

1939. III. ÉVFOLYAM 3. SZÁM

Ruhmann Jenő dr.: Torkos László. (1839-1939.)

Dr. Vitéz Házi Jenő: A soproni plébániai iskola.

Dr. Verbényi (Veszelka) László: A soproni rajziskola története

Dr. Varga Lajos: Hat év előtti osztrák vita a Fertő tó sorsáról.

tóth-lipcsei Fabricius Endre: Sopron és a Napoleon-i háborúk.

Angyal Endre (München): Sopron barokk színháztörténetéből.

Soós Imre: A sopronmegyei községtörténetírás forrásai.

SOPRONVÁRMEGYEI VÁRAK, KASTÉLYOK ÉS NEMESI KÚRIÁK.

Csatkai Endre dr.: A simasági kastély

Neubauer Elemér: Ágfalvi népviselet.

A SOPRONI MÚZEUM KÖZLEMÉNYEI.

Cs. K.: A gyűjtemények új elrendezése.

Kisebb közlemények.

Soproni irodalom.

Sopron bibliográfiája.*

HIRDETÉS

1939. III. ÉVFOLYAM 4. SZÁM

Becht Rezső: Város és erdő.

Dr. Verbényi (Veszelka) László: A soproni rajziskola története.

Soós Imre: A sopronmegyei községtörténetírás forrásai.

Bergmann Pál, városi főmérnök: Sopron városfejlesztési terve.

Dr. Mollay Károly: Sopron vármegye középkori történelmének nyelvészeti és történeti kérdései.

A SOPRONI MÚZEUM KÖZLEMÉNYEI.

Csipkés Kálmán: Régi soproni cégérek.

SOPRONVÁRMEGYEI VÁRAK, KASTÉLYOK ÉS NEMESI KÚRIÁK.

Csatkai Endre dr.: A fertőrákosi püspöki kastély.

Kisebb közlemények.

Soproni irodalom.

Sopron bibliográfiája.*

HIRDETÉS

1939. III. ÉVFOLYAM 5-6. SZÁM

Östör József: Tévedések, ferdítések. Széchenyi István tudóstársasági alapítása. - Magyar nyelvtudása. - Állítólagos gőgje. - Újabb a Karolina-ügyben. Dr. Thirring Gusztáv: A Széchenyi-család soproni házai.

Lauringer Ernő: Széchenyi István gróf az érmészetben.

Thier László: Széchenyi-emlékek.

Csatkai Endre dr.: Széchenyi-műemlékek Nagycenken.

Berecz Dezső: Moller Ede. 1853-1882.

A SOPRONI MÚZEUM KÖZLEMÉNYEI.

Cs. K.: A múzeum Széchenyi-szobája.

Kisebb közlemények.

Soproni irodalom.

Belitzky János: Sopron vármegye középkori története bírálatához.

Mollay Károly dr.: Válasz Belitzky Jánosnak. Adalékok a soproni Széchenyi-irodalomhoz. Lapunk barátaihoz!

HIRDETÉS

1940. IV. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

A negyedik évfolyam elé.

Dr. Verbényi (Veszelka) László: A soproni rajziskola története. (Utolsó közlemény.)

Schindler András dr.: Városszéli telepítés.

Storno Miksa: Néhány sopronmegyei régi templomról.

Thier László:Adatok a soproni zenekultúra történetéhez.

Tompos Ernő: A soproni bencéstemplom jótevő családjának kérdéséhez.

SOPRONVÁRMEGYEI VÁRAK, KASTÉLYOK ÉS NEMESI KÚRIÁK.

A SOPRONI MÚZEUM KÖZLEMÉNYEI.

Kisebb közlemények.

Soproni irodalom. Sopron bibliográfiája.*

Szerkesztői üzenetek.

Előfizetőink szíves figyelmébe.

Inhalt des vorliegenden Heftes

HIRDETÉS

1940. IV. ÉVFOLYAM 2-3. SZÁM

Gárdonyi Zoltán dr.: Megemlékezés Altdörfer Viktorról. 1860-1940.

Thirring Gusztávné Waisbecker Irén: Emlékek viharos időkből: amikor a Széchenyiek megszerették Sopront.

Benkő László dr.: A soproni Nemes Magyar Társaság, A legrégibb magyar önképzőkör.

Leitner József: Az énekes hattyú (Cygnus musicus Bechst.) újabb előfordulása a Fertőn.

Bergmann Pál: Sopron városrendezésének kérdései.

Hárs György: Csákányütés a Belvárosban.

Thier László: Adatok a soproni zenekultúra történetéhez.

Kotsis Tivadar: Barlangok a tómalmi erdőben.

A SOPRONI MÚZEUM KÖZLEMÉNYEI.

SOPRONVÁRMEGYEI VÁRAK, KASTÉLYOK ÉS NEMESI KÚRIÁK.

Kisebb közlemények.

Könyvismertetés.

Szerkesztői üzenetek.

SOPRONI KRÓNIKÁK

Inhalt des vorliegenden Heftes:

HIRDETÉS

1940. IV. ÉVFOLYAM 4-5. SZÁM

Németh Sámuel: Mértékletességi Egyesület Sopronban 1619.

Vajk Artúr: A brennbergi szénbányászat és a bécsi hajózható csatorna.

Storno Miska: A soproni kulcsleletek alaki változásai.

Udvardi Lakos János: Adatok a soproni Kereskedelmi Testület múltjához

Csipkés Kálmán: Vitnyédi fejfák.

Csatkai Endre dr.: A nagylozsi báró Solymossy kastély.

Volt-e Julianus Apostata császár Sopronban? Dr. jur. herceg. Massalszky Miklós tanulmányának kivonata.

Kisebb közlemények.

Soproni irodalom.

Sopron bibliográfiája*.

HIRDETÉS

1940. IV. ÉVFOLYAM 6. SZÁM

Dr. Thirring Gusztáv: Adatok Sopron 112 év előtti gazdasági helyzetének ismeretéhez.

Dr. Győrfi János: Sopron és környékének rovarfaunája.

Udvardi Lakos János: Adatok a soproni Kereskedelmi Testület múltjához.

Storno Ferenc épmh.: Régi soproni borsajtók, hordók és mércékről.

A SOPRONI MÚZEUM KÖZLEMÉNYEI.

Sopron irodalmi és művészeti élete 1939/40-ben.

SOPRONVÁRMEGYEI VÁRAK, KASTÉLYOK ÉS NEMESI KÚRIÁK.

Kisebb közlemények.

Könyvismertetés.

Az olvasóhoz!

Inhalt des vorliegenden Heftes:

HIRDETÉS

1941. V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

Reményi Viktor: Brennbergbánya szociális fejlődése.

Ifj. Csemegi József: A Keresztelő Szent János tiszteletére épült kápolna Sopronban.

Hajós Elemér: Karácsonyi és újévi népszokások a Rábaközben.*

Dr. Verbényi László: A testületi nevelés nyomai Sopronban a kereskedelmi tanonciskolák megindulása előtt.

Dr. Kárpáti Zoltán: Sopron környékének fontosabb gyógynövényei.

Horváth Tibor Antal: A horpácsi prépostság.

Dr. Thirring Gusztáv: Sopron népessége 1939-ben.

Kép Sopron múltjából.

SOPRONVÁRMEGYEI VÁRAK, KASTÉLYOK ÉS NEMESI KÚRIÁK

A SOPRONI MÚZEUM KÖZLEMÉNYEI.

Kisebb közlemények.

Könyvismertetés.

Sopron bibliográfiája.*

HIRDETÉS

A SOPRONI SZEMLE KIADVÁNYAI.

1941. V. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

Heimler Károly: Thirring Gusztáv és munkássága.*

Dr. Thirring Lajos: Sopron népessége 1941. január végén.1

Németh Sámuel: Egy soproni ábrándos történetíró: Borgátai Szabó József.

Kép Sopron múltjából.

Dr. Mollay Károly: Soproni élet a 15. század második felében. (A Haberleiter-család története.)

Kép Sopron múltjából.

Géfin Gyula dr.: Adalékok Sopron művészettörténetéhez.

Storno Miksa: Soproni városrészletek 1852-ből.

Cs. K.: A Városi Múzeum soproni borászati emlékei.

Kotsis Tivadar: Sopronkörnyéki barlangok.

Kép Sopron múltjából.

Nagyjaink

Sopronvármegyei várak, kastélyok és nemesi kúriák.

Kisebb közlemények.

Soproni irodalom.

HIRDETÉS

A SOPRONI SZEMLE KIADVÁNYAI.

1941. V. ÉVFOLYAM 3. SZÁM

Dr. Mollay Károly: Soproni élet a 15. század második felében. (A Haberleiter-család története.)

Dr. Thirring Gusztáv: Adatok a soproni céhekről a XIX. század első felében.

Hajós Elemér: A rábaközi népviselet.

ifj. Csemegi József: Középkori kőlámpások Sopron területén.

Kárpáti Zoltán dr.: Érdekes és újabb növényelőfordulások Sopron környékén.

Storno Miksa: A római amfiteatrum és nemeseum Sopronban.

A Seemann-házaspár művészete.

A SOPRONI MÚZEUM KÖZLEMÉNYEI

NAGYJAINK

Kisebb közlemények.

Sopron bibliográfiája.*

HIRDETÉS

Inhalt des vorliegenden Heftes

A SOPRONI SZEMLE KIADVÁNYAI.

1941. V. ÉVFOLYAM 4. SZÁM

Östör József*: Széchenyi és vármegyéje. A soproni polgárjog megszerzésének története. Berecz Dezső: Frankenburg Adolf harmadik felesége.

Gamauf Teofil feljegyzései Kis Jánosról.

Dr. Weger Imre: Néprajztérképek módszere.

Csatkai Endre dr.: Kinek a műve a soproni régi színház oromcsoportja?

Sopronkörnyéki barlangok.

NAGYJAINK

Kisebb közlemények.

Soproni irodalom.

Sopron bibliográfiája.*

HIRDETÉS

A SOPRONI SZEMLE KIADVÁNYAI.

1942. VI. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

Östör József: Széchenyi István és Sopron.

Lauringer Ernő: A Sopron városi múzeum térképgyűjteménye.

Dr. Mollay Károly: Adatok a soproni ispotály történetéhez.

Csatkai Endre dr.: Az első soproni magyar színielőadás (1792) szereplőinek levélváltásából.

Tompos Ernő: Címeres pecsétek, különös tekintettel a polgári címerekre.

Győrfi János dr.: A soproni erdők rovarkárosítói.

ifj. Csemegi József: Prédikált-e Kapisztrán János a soproni bencés templom kőszószékéről?

Dr. Mollay Károly és dr. Weger Imre: A Sopronmegyei Kultúratlasz Közleményei. 1. szám. Tartalom: A „Sopronmegyei Kultúratlasz". Az Atlasz munkatársai. Az alaptérkép. A SKA első kérdőíve.

NAGYJAINK

A SOPRONI MÚZEUM KÖZLEMÉNYEI.

Kisebb közlemények.

Könyvismertetés.

Soproni bibliográfia.*

Inhalt des vorliegenden Heftes:

HIRDETÉS

A SOPRONI SZEMLE KIADVÁNYAI.

1942. VI. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

Becht Rezső: Sopron és a soproniak. Részlet a budapesti Magyar Művelődés Házában 1942. március 17-én tartott előadásból.

Csatkai Endre dr.: Három klasszicista építész. (Neumayer Lőrinc, Ringer József, Handler Jakab.)

Tompos Ernő: Címeres pecsétek, különös tekintettel a polgári címerekre.

Győrfi János dr.: A soproni erdők rovarkárosítói. (Folytatás és vége.)

NAGYJAINK

Németh Sámuel: M. Torkos József. (1710-1791).

Dr. Mollay Károly és dr. Weger Imre: A Sopronmegyei Kultúratlasz Közleményei. 2. szám. Tartalom: A SKA munkatársai.

Kisebb közlemények.

Soproni irodalom.

SOPRONI KRÓNIKÁK II. PAYR GYÖRGY ÉS PAYR MIHÁLY KRÓNIKÁJA 1584-1700

Bevezetés.

Verzaichnuß waß von dem 1584 biß die beschrieben jahr, etliche verzeichnete durch, nach einander geschehen ist.

Betűsoros mutató.

HIRDETÉS

A SOPRONI SZEMLE KIADVÁNYAI.

1942. VI. ÉVFOLYAM 3. SZÁM

Dr. Schindler András, nyug. polgármesterhelyettes: Sopron közüzemi politikája.

Tompos Ernő: Címeres pecsétek, különös tekintettel a polgári címerekre.

Storno Miksa: A Storno-család magángyűjteménye.

Verbényi László dr.: Plébániai jellegű iskola Sopronban a 19. században. (Michel János magániskolája.)

NAGYJAINK

Kisebb közlemények.

Irodalom.

Sopron bibliográfiája.*

HIRDETÉS

A SOPRONI SZEMLE KIADVÁNYAI.

1942. VI. ÉVFOLYAM 4. SZÁM

Dr. Ruhmann Jenő: Ihász Dániel szerepe az olaszországi magyar emigrációban.

Dr. Schindler András, nyug. polgármesterhelyettes: Sopron közüzemi politikája. (Folytatás.)

Tompos Ernő: Címeres pecsétek, különös tekintettel a polgári címerekre.

Dr. Thirring Lajos: Sopron vármegye községeinek újabb népfejlődése.

NAGYJAINK.

Kisebb közlemények. Irodalom.

HIRDETÉS

A SOPRONI SZEMLE KIADVÁNYAI.

1943. VII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

Dr. Mihályi Ernő: Gondolatok Sopronról.

Lauringer Ernő: Sopron szab. kir. város emlékérmei.

Németh Sámuel: A soproni diákforradalom 1848-ban.

Missuray-Krúg Lajos, a Dunántúli Közművelődési Egyesület főtitkára: Hany Istók, rábaközi regék hőse.

A SOPRONI MÚZEUM KÖZLEMÉNYEI.

Kisebb közlemények.

Soproni irodalom.

Sopron bibliográfiája.

SOPRONI KRÓNIKÁK III. FIEDLER JÁNOS REICHARD KIS KRÓNIKÁJA (1808. július 19-től 1812. július végéig.)

Bevezetés.

A Fiedler-féle Kis Krónika szövege.

Betűsoros mutató.

HIRDETÉS

1943. VII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

Csepreg irodalmi múltja és népköltészeti hagyományai. Rajczy Mária Mechtilda nővér. I. M. L.

Dr. Klempa Károly: Gróf Széchenyi István levelei gróf Festetics Taszilóhoz.

Főző Géza: Sopron vidékének gyümölcsei.

A SOPRONI MÚZEUM KÖZLEMÉNYEI.

Kisebb közlemények.

Könyvismertetés.

HIRDETÉS

Inhalt des vorliegenden Heftes:

1943. VII. ÉVFOLYAM, 3. SZÁM

Dr. Mollay Károly: Újabb szempontok a helytörténetírás műveléséhez.

Rajczy Mária Mechtilda nővér. I. M. L.: Csepreg irodalmi múltja és népköltészeti hagyományai. (Folytatás.)

Storno Miksa: Régi pecsétnyomók. (A Storno-gyüjtemény anyagából.)

Banner János: Néhány sopronkörnyéki őskori leletről.

NAGYJAINK

Kisebb közlemények.

Irodalom.

Soproni bibliográfia.

HIRDETÉS

1943. VII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM

Németh Sámuel: Serpilius János Sopron városbírája és országgyűlési követe 1681-ben.

tóth-lipcsei Fabricius Endre: Milyennek látta Sopron városát egy huszárkapitány 1847-ben?

Storno Miksa: A fertőbozi „Gloriett".

Kisebb közlemények.

Gombos László: Egy multszázadbeli soproni diák tréfás verse.

Storno Miksa: Az ágfalvi evangélikus templom tornya.

Irodalom

Soproni Helikon. A Frankenburg Irodalmi Kör évkönyve. Sopron, 1943. 90 l. Röttig-Romwalter nyomda.

Boháty Róbert: Zwischen Dur und Moll. Roman. Budapest, Pester Lloyd.

Kálmán Béla: A bősárkányi gyékény-szövés és szókincse. Budapest, 1942. 21 lap + V tábla. (Kny. a Magyarságtudományi Intézet Évkönyvének I. kötetéből.)

Zádor Anna és Rados Jenő: A klasszicizmus építészete Magyarországon. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia. 1943. 428 I., 230 kép.

Mosca, Rodolfo: Le relazioni internazionali del regno d'Ungheria. Atti internazionali e documenti diplomatici raccolti e ordinati I. (1919-1938), Budapest, 1943. 4°. XX + 420 lap.

Soproni és Sopronmegyei Kalendárium. 1944. A Soproni Magyar Szövetség évkönyve. A közművelődési szakosztály megbízásából összeállította dr. Berecz Dezső. Sopron, vargyasi Máté Ernő könyvnyomdája, 144 l.

SOPRONER RUNDSCHAU HEIMATBLÄTTER KULTURHISTORISCHE ZEITSCHRIFT ZADJELI SLACHTA ETELKA SOPRONI NAPLÓJA 1838-1842

Bevezetés.

A napló szövege.

Név- és helymutató.

1944. VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

Angyal Endre: Lackner Kristóf és a barokk humanizmus kezdetei.

Dr. Ruhmann Jenő: Rotarides Mihály soproni kapcsolatai.

A SOPRONI MÚZEUM KÖZLEMÉNYEI.

Kisebb közlemények

Könyvismertetés.

Inhalt des vorliegenden Heftes:

Hirdetés

1944. VIII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

Legény János: A magyar nyelv és a nemzeti szellem a soproni iskolákban 1867 előtt.

Dr. Győrfi János: Sopron környékének cincérféléi.

Kisebb közlemények.

Könyvismertetés

1944. VIII. ÉVFOLYAM 3. SZÁM

Dr. Takács Menyhért: Modern világnézet, modern művészet.

Legény János: A magyar nyelv és a nemzeti szellem a soproni iskolákban 1867 előtt. (Második közlemény.)

Könyvismertetés.

1955. IX. ÉVFOLYAM 1-2. SZÁM

Csatkai Endre: BEKÖSZÖNTŐ

Becht Rezső: In memoriam

Mollay Károly: A régi és az új „Soproni Szemle"

Leitner József: Heimler Károly és a Soproni Városszépítő Egyesület

Takáts Endre: Sopronmegyei jobbágylevelek a 18. századból

Bors András: Emlékeim a soproni Kommünről

Faller Jenő: Sopron szénjogi szerződései 1791-től 1946-ig, szénbányászatunk államosításáig* Major Jenő: Az Ődenburg név keletkezésének háttere

Csatkai Endre: Soproni diákverselő k a 17. század derekán.

Jandek Gusztáv: Wohlmuth János 1689. évi un. Stark-féle virginálkönyve (Az első magyarországi zongoraiskola)

Németh Sámuel: A soproni líceum tanulóinak külföldi tanulmányai 1680-1782-ig.

Domonkos Ottó: A soproni gombkötők céhszabályzata 1633-ból

Dávidházy István: A soproni és az ebenfurti posztós céh kallózási szerződése 1811-ből

Nováki Gyula: A soproni Várhely ásatásának története

HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR

MEGEMLÉKEZÉSEK

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Sopron bibliográfiája (1943. szept. 1-től 1954. dec. 31-ig)

HIRDETÉS

Aus dem Inhalt:

MUNKATÁRSAINKHOZ

OLVASÓINKHOZ!

1955. IX. ÉVFOLYAM 3-1. SZÁM

Győrfi János: Sopron környékének fenyőtoboz- és fenyő magkárosítói és azok parazitái

Csapody István: A sopronkörnyéki flóra elemeinek analízise

Sági Károly: Adatok a pannoniai civitasok területének és etnikumának kérdéséhez

Szőke Béla: IX. századi sírok Sopronkőhidán

Mollay Károly: Az „Ödenburg" név keletkezéséhez

Vörös Károly: Az 1826. évi kapuvári parasztmozgalom

Csatkai Endre: Sopron egészségügye és népművelése az 1919-es Tanácsköztársaság idején

HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR

SOPRON 1945-1955

Gereben Béla: Sopron város idegenforgalma a felszabadulás tíz esztendejében

MEGEMLÉKEZÉSEK

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Sopron bibliográfiája (1943. szept. 1-től 1954. dec. 31-ig)

Kisebb közlemények

HIRDETÉS

Aus dem Inhalt:

MUNKATÁRSAINKHOZ

OLVASÓINKHOZ!

1956. X. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

Takács Kálmán f: Sopron város és megye felszabadulása 1945-ben

Főző Géza: A soproni vidék gyümölcseinek származása, nevük eredete

Mollay Károly: Sopron a középkor végén

Terestyéni Ferenc: Kis János nyelvének egységesítő hatása a magyar irodalmi nyelvre a XIX. század első harmadában

Thier László: Mozart-vonatkozások Sopron zenetörténetében 1793-1956.

HELYTÖRTÉNET-ÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR

SOPRON 1945-1955

MEGEMLÉKEZÉSEK

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Sopron bibliográfiája

HIRDETÉS

Aus dem Inhalt

MUNKATÁRSAINKHOZ!

OLVASÓINKHOZ!

1956. X. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

Koncsek László: A bécsi és Sopron megyei ellenforradalom kapcsolatai 1919-ben

Gyulay Zoltán: Az iváni „légkőeső" 1841-ben

Major Jenő: A XVIII. század végi Sopron topográfiájának néhány kérdése

Verbényi László: Néhány megjegyzés az Ödenburg-vitához

Terestyéni Ferenc: Kis János nyelvének egységesítő hatása a magyar irodalmi nyelvre a XIX. század első harmadában

Csemegi József: A soproni Lenin körút és az Előkapu rendezési terve

HELYTÖRTÉNET-ÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR

MEGEMLÉKEZÉSEK

AZ OLVASÓ KÉRDEZ - AZ OLVASÓ KÖZÖL

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Sopron bibliográfiája

HIRDETÉS

Aus dem Inhalt

MUNKATÁRSAINKHOZ!

OLVASÓINKHOZ!

1956. X. ÉVFOLYAM 3. SZÁM

Maár Margit: Népi orvoslás Sopronban és környékén

Házi Jenő: A városi kancellária kialakulása Sopronban

Darvas István: Adalékok Lunkányi János életrajzához

Csapody István: A soproni természetvédelem múltja, jelené és feladatai

HELYTÖRTÉNET-ÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR

MEGEMLÉKEZÉSEK

AZ OLVASÓ KÉRDEZ - AZ OLVASÓ KÖZÖL

OLVASÓINKHOZ

HIRDETÉS

Aus dem Inhalt:

MUNKATÁRSAINKHOZ!

OLVASÓINKHOZ!

1956. X. ÉVFOLYAM 4. SZÁM

Maár Margit: Népi orvoslás Sopronban és környékén (Folytatás)

Faller Jenő: Sopron város Balf környéki szénkutatásai az 1850-es évek második felében

Major Jenő - Mollay Károly - Verbényi László: Az Ödenburg név történeti magyarázatával kapcsolatos vitáról

Róth Ernő: A Soproni Állami Levéltár héber kéziratairól

HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR

SOPRON 1945-1955

MEGEMLÉKEZÉSEK

AZ OLVASÓ KÉRDEZ - AZ OLVASÓ KÖZÖL

Sopron bibliográfiája 1955-ben

Aus dem Inhalt

MUNKATÁRSAINKHOZ!

OLVASÓINKHOZ!

1957. XI. ÉVFOLYAM 1-2. SZÁM

Mollay Károly: Kottanner Jánosné és naplója

Faller Jenő: Brennbergbánya a bécsi Fries és Társa Bankház bérletében (1822-1827) Egy fejezet a szerző „Brennbergbánya története" című készülő munkájából

Károlyi Zoltán: A Fertő és Hanság vízügyi kérdéseinek mai állása

Perkovátz Bódog-Kubinszky Mihály: Széchenyi István és a Sopron-Bécsújhely-i vasút építése

Németh Sámuel: A soproni evangélikus líceum tanuló ifjúsága a XVIII. században

Győrfi János: Sopron környékének gubacsdarazsai

HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR

MEGEMLÉKEZÉSEK

AZ OLVASÓ KÉRDEZ - AZ OLVASÓ KÖZÖL

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Sopron bibliográfiája 1955-ben (Folytatás.)

HIRDETÉS

Aus dem Inhalt

MUNKATÁRSAINKHOZ!

OLVASÓINKHOZ!

1957. XI. ÉVFOLYAM 3-4. SZÁM

Winkler Oszkár: Sopron város fejlesztési programjáról

I. Hajdu Helga: Soproni vonatkozású német kéziratok az Országos Széchényi Könyvtárban

Gerő László: Sopron vára - Bern vára

Péczely Béla: A fertődi (eszterházi) kastély ismeretlen magyar verses leírása 1781-ből

Dömötör Sándor: Fakémények Mihályiban és Kisfaludon

Raab Márton: Sopron zsidóságának múltjából és jelenéből

Kovácsics Sándor: A Répcevidék egészségügyi viszonyai a 20. század elején* (Három évi orvosi működésem a bői [Sopron m.] orvosi körzetben)

HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR

SOPRONI LEVELESLÁDA

AZ OLVASÓ KÉRDEZ - AZ OLVASÓ KÖZÖL

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Sopron bibliográfiája 1956

A SOPRONI SZEMLE TARTALOMJEGYZÉKE (1937-1944, 1955-56)

HIRDETÉS

Aus dem Inhalt

MUNKATÁRSAINKHOZ!

OLVASÓINKHOZ!

1958. XII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

Winkler Oszkár: Sopron művelődési középületeiről

J. Hajdu Helga: Soproni vonatkozású német kéziratok az Országos Széchényi Könyvtárban II. közlemény

Németh Sámuel: Magyar gimnázium Sopronban 1657-1674

HELYTÖRTÉNET-ÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR

SOPRONI LEVELESLÁDA

MEGEMLÉKEZÉSEK

AZ OLVASÓ KÉRDEZ - AZ OLVASÓ KÖZÖL

SOPRONI KÖNYVESPOLC

HIRDETÉS

Aus dem Inhalt

MUNKATÁRSAINKHOZ!

OLVASÓINKHOZ!

1958. XII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

Lengyel Alfréd: Sopron megyei családnevek Győr város polgárkönyveiben

Házi Jenő: Az 1379. évi soproni telekkönyv

Igmándy Zoltán: Sopron és környékének gombái

Traeger Ernő: Az első magyarországi gyorsírási tankönyv soproni vonatkozásai

HELYTÖRTÉNET-ÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE 1957

MEGEMLÉKEZÉSEK

HIRDETÉS

Aus dem Inhalt

MUNKATÁRSAINKHOZ!

OLVASÓINKHOZ!

1958. XII. ÉVFOLYAM 3. SZÁM

Rozsondai Károly: Képek a soproni tanítóképző történetéből

Thirring Lajos: Sopron jellemzése

Fényes Elek 1836 és 1867 között megjelent statisztikai-földrajzi műveiben I. rész

Traeger Ernő: Az első magyarországi gyorsírási tankönyv soproni vonatkozásai II.

Kárpáti Zoltán: A természetes növénytakaró és a kertészeti termesztés közti összefüggés Sopron környékén.

HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR

SOPRONI LEVELESLÁDA

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE 1957

MEGEMLÉKEZÉSEK

AZ OLVASÓ KÉRDEZ - AZ OLVASÓ KÖZÖL

SOPRONI KÖNYVESPOLC

HIRDETÉS

Aus dem Inhalt

MUNKATÁRSAINKHOZ!

OLVASÓINKHOZ!

1958. XII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM

Scheiber Sándor: A feltárt középkori soproni zsinagóga

Thirring Lajos: Sopron jellemzése Fényes Elek 1836 és 1867 között megjelent statisztikai-földrajzi műveiben (Folytatás)

Tompos Ernő: Eltűnt műemlékekről és a megmaradtak védelméről

Csapodiné Gárdonyi Klára: Széchényi Júlia emlékkönyve a Széchényi Könyvtárban

Győrfi János: Levéltetvésző fürkészdarazsak (Hym. Aphidiidae) Sopron környékéről

HELYTÖRTÉNET-ÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR

SOPRONI LEVELESLÁDA

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE 1957

MEGEMLÉKEZÉSEK

SOPRONI KÖNYVESPOLC

SOPRON BIBLIOGRÁFIÁJA

SOPRON ÉS KÖRNYÉKE BIBLIOGRÁFIÁJA 1957-ben

HIRDETÉS

Aus dem Inhalt

MUNKATÁRSAINKHOZ!

OLVASÓINKHOZ!

1959. XIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

Csatkai Endre, szerkesztő: Bevezető sorok az 1959. évfolyam első számához

Póczy Klára: Rabszolga élet Scarabantiában

Kovács József: Török rabszolgák Sopronban, soproniak török rabságban a 17. század folyamán

Csatkai Endre: Adalékok az első soproni vasút történetéhez

Kovács József: Bírósági eljárás Sopronban 1855-ben, két szabadságharccal kapcsolatos vers miatt

Simkovics Gyula: Első lépés a szervezett munkásmozgalom felé (1870)

László Ernő: A soproni szabólegények sztrájkja 1872-ben

Imre József: A soproni ARBEITER ZEITUNG (1907-1909)

Bors András: Bors László, az ember, a költő és a forradalmár

Koncsek László: A bécsi és soproni ellenforradalom kapcsolatai 1919-ben (II. rész)

Szabó István: Az 1919-es soproni borjegyről

Keresztúry Dezső: Pap Károly

Pap Károlyné: Pap Károly, a vöröskatona

Csatkai Endre: Sopron képzőművészeti élete a Tanácsköztársaság idején

Tirnitz József: Adatok Sopron város munkásmozgalmának történetéből

HIRDETÉS

MUNKATÁRSAINKHOZ!

OLVASÓINKHOZ!

1959. XIII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

Mollay Károly: Háztörténet és várostörténet

Adatok Sopron város munkásmozgalmának történetéből

Állítólagos Petőfi forradalmi vers soproni diákok versgyűjteményében

HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR

Sopron kulturális élete 1958

Megemlékezések

HIRDETÉS

Aus dem Inhalt

MUNKATÁRSAINKHOZ!

OLVASÓINKHOZ!

1959. XIII. ÉVFOLYAM 3. SZÁM

Mollay Károly: Háztörténet és várostörténet (Folytatás)

Boronkai Pál: Sopron vízellátása

Faller Jenő: Brennbergbányai munkásmozgalmak Az 1907. évi sztrájkok

Csapody István: A Sopron környéki szelídgesztenyések

Helytörténet-írásunk időszerű kérdései

HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR

Sopron kulturális élete 1958

Helyreigazítás

HIRDETÉS

Aus dem Inhalt

MUNKATÁRSAINKHOZ!

OLVASÓINKHOZ!

1959. XIII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM

G. Soós Katalin: Adalékok a Magyar Tanácsköztársaság és az Osztrák Köztársaság kapcsolatainak történetéhez

Kelényi Ferenc: Kazinczy Ferenc soproni kapcsolatai

Firbás Oszkár: A soproni hegyvidék forrásai

HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR

Sopron kulturális élete 1958

Helyreigazítás

Soproni levelesláda

Az olvasó kérdez - Az olvasó közöl

Soproni könyvespolc

HIRDETÉS

Aus dem Inhalt

MUNKATÁRSAINKHOZ!

OLVASÓINKHOZ!

1960. XIV. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

Németh Tihamér: Sopron felszabadulása az egykorú hivatalos szovjet jelentésekben és sajtóban

Peterdi Ferenc: A soproni gyáripar fejlődése a felszabadulás után

Boronkai Pál: Sopron újjáépítése

Bognár Dezső: A Soproni Tanács tíz éve

Takács Lajos: A jobbágyrendszer megerősödése és a dohánytermesztés hanyatlása Kapuvár környékén

HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR

SOPRONI LEVELESLÁDA

MEGEMLÉKEZÉSEK

AZ OLVASÓ KÉRDEZ - AZ OLVASÓ KÖZÖL

SOPRONI KÖNYVESPOLC

SOPRON BIBLIOGRÁFIÁJA (1958.)

HIRDETÉS

1960. XIV. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

Tilkovszky Lóránt: Gondolatok Széchenyi István hazafiasságáról - Halála 100. évfordulója alkalmából –

Kubinszky Mihály és Perkovátz Bódog: Széchenyi és a magyar vasutak

Bognár Dezső: A Soproni Tanács 10 éve (II. rész)

Visky Károly: Adatok a római Scarabantia jogi életéről

HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR.

SOPRONI LEVELESLÁDA

MEGEMLÉKEZÉSEK

HIRDETÉS

1960. XIV. ÉVFOLYAM 3. SZÁM

Bors András: Kellner Sándor, az igaz bolsevik

Bognár Dezső: A Soproni Tanács 10 éve (III. rész.)

Krisztinkovich Béla: Habán emlékek Sopronban és környékén

Bóna István: VI. századi germán temető Hegykőn

Kárpáti Zoltán: Sopron környékének néhány jellegzetes bevándorolt növénye

HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR

SOPRONI LEVELESLÁDA

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE 1959

SOPRONI KÖNYVESPOLC

HIRDETÉS

1960. XIV. ÉVFOLYAM 4. SZÁM

Bognár Dezső: A Soproni Tanács 10 éve (IV. rész)

Rosner Mátyás: Sopron leírása 1660-ból Fordította: Németh Sámuel Bevezette és jegyzettel ellátta: Csatkai Endre

Irmédi-Molnár László: Kőszeghi Mártony Károly

Dávidházy István: Gruber József soproni tanító (1828-1878) naplói

HELYTÖRTÉNET-ÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR

MEGEMLÉKEZÉSEK

SOPRONI KÖNYVESPOLC

HIRDETÉS

1961. XV. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

Erdély Sándor: A Soproni Szemle 15. évfolyama elé

Kölkedi István: Az első Soproni Serfőzde és Malátagyár R. T. története

Faller Jenő: Brennbergbánya Feldmüller Mátyás albérletében 1828-tól 1834-ig

Csapody István: LOEW és DECCARD „Flora Semproniensis"-e

Csatkai Endre: A soproni nyomdászat a 18. század első felében

HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR

SOPRONI LEVELESLÁDA

SOPRONI KÖNYVESPOLC

HIRDETÉS

1961. XV. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

Winkler Oszkár: Sopron város általános rendezési tervéről

Vom neuen Stadtplan der Stadt Sopron

Mollay Károly: Névtudomány és várostörténet Dágtól Ágfalváig (1195-1416.)

Bóna István: VI. századi germán temető Hegykőn II.

HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR

SOPRONI LEVELESLÁDA

MEGEMLÉKEZÉSEK

SOPRONI KÖNYVESPOLC

SOPRON BIBLIOGRÁFIÁJA (1958.)

HIRDETÉS

1961. XV. ÉVFOLYAM 3. SZÁM

Mollay Károly: Névtudomány és várostörténet Dágtól Ágfalváig (1195-1416) (II. rész)

Somfai László: A rögtönzés a kompozícióban Széljegyzetek Liszt zeneszerzői stílusáról

Csatkai Endre: Liszt Ferenc és Sopron

Tirnitz József: Adatok Sopron város munkásmozgalmának történetéből (Folytatás)

Czigány Jenő: Szemelvények a bécsi és pozsonyi fenyítő börtönökben 1849-ben raboskodott politikai foglyok írásaiból

HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR

MEGEMLÉKEZÉSEK

AZ OLVASÓ KÉRDEZ - AZ OLVASÓ KÖZÖL

SOPRONI KÖNYVESPOLC

HIRDETÉS

1961. XV. ÉVFOLYAM 4. SZÁM

Kelényi Ferenc: Berzsenyi és Sopron

Házi Jenő: A soproni ferences templom jótevője

Hárs József: A soproni Építőbank működése és bukása (Vázlatos tanulmány)

HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR

SOPRONI LEVELESLÁDA

MEGEMLÉKEZÉSEK

AZ OLVASÓ KÉRDEZ - AZ OLVASÓ KÖZÖL

SOPRONI KÖNYVESPOLC

HIRDETÉS

1962. XVI. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

Kölkedi István: A szakmai munkásszervezetek kialakulása és tevékenysége Sopronban

Zsidai József: Gondolatok Frankenburg Adolf marxista megítéléséhez

Tompos Ernő: Handler Ferdinánd építész és családjának többi építész tagjai

HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE 1959.

MEGEMLÉKEZÉSEK

AZ OLVASÓ KÉRDEZ - AZ OLVASÓ KÖZÖL

SOPRONI KÖNYVESPOLC

SOPRON BIBLIOGRÁFIÁJA 1958. (folytatás)

HIRDETÉS

Aus dem Inhalt

MUNKATÁRSAINKHOZ!

OLVASÓINKHOZ!

1962. XVI. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

Kölkedi István: Soproni sztrájkok a századforduló körül

Tirnitz József: Sopron vármegye parasztságának és agrárproletariátusának szociális helyzete a Horthy-korszakban - egykorú jelentések tükrében

B. Thomas Edit: Dorffmaister freskók a szombathelyi püspöki palota „sala terrena"-jában

Domonkos Ottó: Sopron megye pásztorművészete I. rész.

HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE 1960

MEGEMLÉKEZÉSEK

AZ OLVASÓ KÉRDEZ - AZ OLVASÓ KÖZÖL

SOPRONI KÖNYVESPOLC

SOPRONI BIBLIOGRÁFIA 1958-1959-BŐL Gyűjtők: Csapody István, Csatkai Endre, Faller Jenő, Gyulai Zoltán, Pröhle Jenő 1958. Társadalmi tudományok. (Befejezés)

HIRDETÉS

Aus dem Inhalt

MUNKATÁRSAINKHOZ!

OLVASÓINKHOZ!

1962. XVI. ÉVFOLYAM 3. SZÁM

Tárczy-Hornoch Antal: A Nagycenk melletti geofizikai obszervatórium

Simkovics Gyula: Adatok a soproni munkásmozgalom korai szakaszának gazdasági hátteréhez

Mollay Károly: Középkori soproni naptárak

Bóna István: A darufalvi ezüstkincs

B. Thomas Edit: Dorffmaister freskók a szombathelyi püspöki palota „sala terrena"-jában II. RÉSZ

HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR

MEGEMLÉKEZÉSEK

HIRDETÉS

Aus dem Inhalt

MUNKATÁRSAINKHOZ!

OLVASÓINKHOZ!

1962. XVI. ÉVFOLYAM 4. SZÁM

Winkler Oszkár: Új lakóépületek Sopron belvárosában

Mollay Károly: Középkori soproni naptárak (Folytatás)

Bóna István: A darufalvi ezüstkincs (Folytatás)

HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE 1960 1961

MEGEMLÉKEZÉSEK

SOPRONI KÖNYVESPOLC

SOPRON BIBLIOGRÁFIÁJA

 HIRDETÉS

Aus dem Inhalt

MUNKATÁRSAINKHOZ!

OLVASÓINKHOZ!

1963. XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

Kelényi Ferenc: Soproni gyermekkertek a 19. század második felében

Kölkedi István: Soproni május elsejék és a szociáldemokrata pártszervezet kialakulása Sopronban

Szigeti Kilián: Középkori hangjegyes kódextöredékek a Soproni Állami Levéltárban

Domonkos Ottó: Sopron megye pásztorművészete

HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

MEGEMLÉKEZÉSEK

SOPRONI KÖNYVESPOLC

1963. XVII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

Csemegi József f: Mikor épült a soproni volt ferences kolostor káptalanterme?

Molnár József: Várostörténet dióhéjban

Mollay Károly: Macskakő-Katzenstein Feudális anarchia és huszitizmus Sopron környékén (1440-1465.)

Bóna István: VI. századi germán temető Hegykőn (Befejező közlemény)

Szigeti Kilián: Középkori hangjegyes kódextöredékek a Soproni Állami Levéltárban (Folytatás)

HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

MEGEMLÉKEZÉSEK

AZ OLVASÓ KÉRDEZ - AZ OLVASÓ KÖZÖL

1963. XVII. ÉVFOLYAM 3. SZÁM

Kölkedi István: Soproni bérmozgalmak az 1905-1907-es orosz forradalom idején

Kelényi Ferenc: PÉTERFY SÁNDOR

Csapody István: A Sopron megyei „Nagyerdő" története

Füredi Oszkár: A soproni Orsolya tér újjászületése

HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR

1963. XVII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM

Kölkedi István: Soproni bérmozgalmak az 1905-1907-es orosz forradalom idején (Második rész)

Főző Géza: A soproni borvidék

Csatkai Endre: Vándorkereskedők és vándoriparosok a régi Sopronban és a megyében

Reuter Camillo: A Rába-vidéki nyelvjárás egy XVIII. századi emléke (Veszelszki Antal Sopron megyei botanikus nyelvezete)

HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE 1962

MEGEMLÉKEZÉSEK

SOPRONI KÖNYVESPOLC

1964. XVIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

Mollay Károly: Sopron XIV. századi városképének vizsgálata A Fabricius-ház története (kb. 50-1530-ig)

Simkovics Gyula: Sopron megye birtokviszonyai és agrárnépességének rétegeződése a XIX. század végén

Klinger András: Sopron város demográfiai helyzete

Kelényi Ferenc: Pálfy József a népoktatásról és a tanítóképzésről

HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE 1962

MEGEMLÉKEZÉSEK

SOPRONI KÖNYVESPOLC

HIRDETÉS

1964. XVIII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

Mollay Károly: Sopron XIV. századi városképének vizsgálata. A Fabricius-ház története (kb. 50-1530-ig) (Folytatás)

Faller Jenő: Brennbergbányai munkásmozgalmak. Az 1908-1909. évi sztrájkok

Bóna István: Cundpald fecit. A petőházi kehely és a frank térítés kezdetei a Dunántúlon

Horváth Zoltán: A Sopron megyei községek titkos számadásairól*

HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

MEGEMLÉKEZÉSEK

SOPRONI KÖNYVESPOLC

HIRDETÉS

1964. XVIII. ÉVFOLYAM 3. SZÁM

Faller Jenő: Brennbergbányai munkásmozgalmak Az 1908-1909. évi sztrájkok II. rész

Balogh Jolán: A soproni Szent György templom középkori szobrai

Bóna István: Cunpald fecit A petőházi kehely és a frank térítés kezdetei a Dunántúlon II. rész

HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE 1963.

MEGEMLÉKEZÉSEK

Az olvasó kérdez - az olvasó közöl

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Soproni bibliográfia 1960.

HIRDETÉS

1964. XVIII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM

Egriné Abaffy Erzsébet: A soproni írásbeliség XVI. század végi normája

Fried István: Döbrentei Gábor és Wesselényi Miklós soproni kapcsolatai

Kelényi Ferenc: Sopron kereskedelme és ipara a kiegyezés évében

Bóna István: Cundpald fecit A petőházi kehely és a frank térítés kezdetei a Dunántúlon III. rész

HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE 1963.

SOPRONI LEVELESLÁDA

SOPRONI KÖNYVESPOLC

HIRDETÉS

1965. XIX. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

Hazánk felszabadulásának huszadik évfordulójára

Berta Jenő: Sopron 1945 A fasizmus végnapjai, a népi demokratikus államiság kezdetei

Lovas Gyula: Sopron vasútjai a második világháborúban

Bóna István: Cundpald fecit A petőházi kehely és a frank térítés kezdetei a Dunántúlon IV. rész

Winkler Gábor: Városi lakóházak Sopron barokk építészetében

Helytörténet-írásunk időszerű kérdései

Hiller István: Soproni oklevelek és telekkönyvek mint a mérnöki munkák kiinduló pontjai

Helytörténeti adattár

Kiss László: Útfásításaink

Csatkai Endre: Egy gyermekgyilkos leány kivégzése 1777-ben és annak visszhangja

Kóczán Péter: Liszt Ferenc Sopronban előadott darabjai (II. pótlás és összegezés)

Hiller István: Szabó Dezső 1920 februári soproni szereplésének visszhangja

Hackel Anna: Soproni diák két latin verse a XIX. század elejéről

Hetyéssy István: Adalékok főurak soproni kapcsolatáról az ellenreformáció korából

Soproni levelesláda

Storno Gábor: Brunszvik Teréz levele Széchenyihez Markó Károly érdekében

1965. XIX. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

Hiller István: Sopron a fasiszta sajtó tükrében (1944. okt. 15-1945. ápr. 4.)

Simkovics Gyula: A mezőgazdasági termelés és a termelőerők fejlődésének néhány vonása Sopron megyében a XIX. század végén

Házi Jenő: A soproni belváros házai és háztulajdonosai 1687-ben

Mollay Károly: Kottanner Jánosné emlékirata (A legrégibb német női memoár) (1439-1440)

Helytörténeti adattár

Garai Lenke: Az 1930. szeptember 1-i tüntetés Sopronban

Kelényi Ferenc: „Soproni újdonságok" az Életképek 1847-es évfolyamában (I. rész)

Borbély Sándor: „Nihilista" darab a soproni színpadon (1906) (Látványosság és politika)

Csatkai Endre: Seregélyveszedelem a XVIII. században

Kovács József: A Lackner Kristóf felett tartott gyászbeszéd és temetésének számadása

Soós Gyula: Kugler Pál Ferenc soproni szobrász (1836-1875)

Házi Jenő: II. Lajos magyar király udvari zenésze

Szalmás Erik: A fertődi kastély leírása 1858-ból

Fried István: Ribay György (Juraj) és Sopron

Malmos Endre: Csornai regrutanóták

Sopron Kulturális élete

Friedrich Károly: Művelődési események Sopronban (1963)

Faller Jenő: A Központi Bányászati Múzeum 1964. (hetedik) évi beszámolója

Soproni Könyvespolc

Kónya Lajos: Égen-földön

B. Thomas, Edit: Römische Villen in Pannonien. Beiträge zur pannonischen Siedlungsgeschichte. Budapest, Verlag der Ungarischen Akademie der Wissenschaften 1964, 418 lap + 234 tábla + 1 térkép

1965. XIX. ÉVFOLYAM 3. SZÁM

Winkler Oszkár: Részletes rendezési tervek Sopron város fejlesztésére

Klinger András: Sopron népességének társadalmi-gazdasági összetétele

Házi Jenő: A soproni belváros házai és háztulajdonosai 1687-ben

Mollay Károly: Kottanner Jánosné emlékirata (A legrégibb német női memoár) (1439-1440)

Helytörténeti adattár

Papp István: A budapesti hadművelet és a korabeli soproni nyilas sajtó

Hiller István: Az első erdészeti kiállítás Sopron vármegyében és Sopronban

Aföldy Géza: Római feliratos kő Újkérről

Kelényi Ferenc: „Soproni újdonságok" az Életképek 1847-es évfolyamában (II. rész)

Hajnóczi Dániel 1739 évi városleírása Sopronról I. rész

Fried István: Kortársak a soproni, Sopron megyei ipari létesítményekről

Brand Imre: Szemészeti adatok Sopron történetében

Smidt Lajos: Kuruckori igazolási eljárás

Csatkai Endre: A salétromfőzés soproni múltjáról

Sopron kulturális élete

Tompos Ernő: „A XIX. sz. építészete Sopronban" c. kiállítás

A Liszt Ferenc Múzeum munkája 1964-ben

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Nováki Gy.: Zur Frage der sogenannten „Brandwälle" in Ungarn (Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae 16/1964/99-149.

Sopron és a megye múltja egykorú iratok tükrében. Sopron, 1964. 206 l. Összeállította Horváth Zoltán

Sz. Póczi Klára: Sopron rómaikori emlékei. Pannónia, Budapest 1965. 47 lap, 41 képpel és német nyelvű kivonattal

A Soproni Óvónőképző Intézet értesítője. 1959-1965. Sopron 1965. 40 lap

1965. XIX. ÉVFOLYAM 4. SZÁM

Hiller István: Naszódi Zsigmond élete és munkássága (Egy soproni származású elfelejtett szocialista író születésének 90. évfordulójára)

Lovas Gyula: A Sopron-Kanizsa közötti vasút

Boross Marietta: Zöldségtermelés a Fertő tó déli partján (Adatok Hegykő, Fertőhomok és Hidegség zöldségtermeléséhez)

Mollay Károly: Kottanner Jánosné emlékirata (A legrégibb német női memoár) (1439-1440)

Helytörténet-írásunk időszerű kérdései

Szakál Ernő: Hitelesítő ásatást kér Scarbantia kapitóliumának temploma!

Helytörténeti adattár

Berta Jenő: A magyar-szovjet tudományos kapcsolatok néhány soproni vonatkozása a Horthy-fasizmus időszakából

Boronkai Pál: Árvizek Sopronban

Kelényi Ferenc: Sopron 1848-ban (Újabb adalékok a város 1848-as történetéhez)

Horányi István: Rát Mátyás soproni kapcsolatai

Kövecses Rezső: Dorffmeisternek tulajdonított képek az egri képtárban

Hajnóczi Dániel 1739. évi városleírása Sopronról II. rész

Czobor László: Batsányi János Sopronban

Hammerl Lajos: Események a Morgenstern c. lap körül Sopronban

Karner Károly: Soproni névnapi köszöntő 1680-ból

Szalay Zoltán: Egy rendkívüli konzerválás története

Megjegyzések a Széchenyi-múmia konzerválásához

Borsa Gedeon: Egy soproni patika nyomtatott hirdetése 1730 tájáról

Thirring Lajos: Egy színházi statisztikai adatgyűjteményről

Hetyéssy István: Wittnyédy István soproni ügyvéd levele a török „flastrom"-ról

Megemlékezések

Kocsis József: Sébor János 1890-1965

1966. XX. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

Hárs József: A soproni munkás turisták története

Jakus Lajos: Petőfi egyik tanárának soproni kapcsolatai

Simkovics Gyula: A kisparaszti gazdaságok pusztulása a kapitalizálódó mezőgazdaságban Sopron megyében a századforduló idején

Faller Jenő: A ballagásról

HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR

László Emőke: Ligeti Antal rajza Sopronról

Brand Imre: Soproni adatok az okulisták korából

Hammerl Lajos: Újabb adatok a Morgenstern c. soproni lapról

Csatkai Endre: Sopron városa teljesen labanc volt-e?

Schneider Lipót: Sopron fürdő viszonyai

Hiller István: Századunk ismert magyar íróinak szereplése a Frankenburg Körben

Juhász István: Soproni születésű kőfaragó műve Kecskeméten

Kelényi Ferenc: Pedagógusokhoz intézett felhívások az első világháború idején

Karner Károly: Két soproni vonatkozású nyomtatvány 1681-ből I. rész

Zakar János: Müllner Mátyás elfelejtett soproni szakíró

Fried István: Székács József és Sopron

Hetyéssy István: Sopron kuruc ostroma és a labanc megtorlás Sopron megyében

Csenár János: „Czenki emlék"

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Friedrich Károly: Művelődési események Sopronban (1964)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Mühl Nándor: A soproni szőlészet története 1845-1945

Bencze József: Nedliczi Váli Mihály. K. 1. ny. az Orsz. Orvostörténeti Könyvtár közleményeiből

Berczeller: Die sieben Leben des Doktor B. Odyssee eines Arztes München (1965) List. 269 lap

Krajevszky Gizella-Takács Miklós: Vas megyei hírlapok és folyóiratok bibliográfiája 1777-1963. Szombathely 1964. 109 lap.

1966. XX. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

Bognár Dezső: A fertői nádgazdálkodás

Lovas Gyula: A soproni villamos vasút

Horváth Bertalan: Gondolatok egy leendő soproni művészházról

Varga Gábor és Juhász Miklós: A nagycenki park ismertetése

HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR

Hiller István: Újabb adatok a soproni és Sopron megyei korai paraszt-, munkás-, ellenállási és sztrájkmozgalmak történetéhez

Hammerl Lajos: Soproni magánintézetek a XIX. században

Csatkai Endre: Az évszázados soproni tűzoltás

Molnár József: A soproni Ady Endre Kör rövid életéről

Karner Károly: Két soproni vonatkozású nyomtatvány 1681-ből II. rész

Káldy Miklós: Frankenburg Adolf gyermekkori lakóhelyei Sopronban

Oromszegi Ottó: CK Mester soproni basszus-pommerének leírása és története

Jeney Ferenc: Wittnyédy István ismeretlen levelei I. rész

Boronkai Pál: A soproni Petőfi Színház építésének története

Hiller István: Húsz esztendő faipari szakirodalma Sopronban

L. E.: Követválasztási zavargások Sopron megyében 1865 telén

Cs. E.: A ruszti és a soproni bor múltjából

László Ernő: Nagyváthy János soproni esete

D. A.: Buk Ferenc soproni ötvös végrendelete

László Ernő: A „franciás" iskola tagjai és Sopron

Csatkai Endre: Unterberger Ignác rézmetszete Sopron megye rendelésére (1790)

László Ernő: Rábaparti élet Soboron 150 évvel ezelőtt

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Faller Jenő: A Központi Bányászati Múzeum 1965. (nyolcadik) évi beszámolója

1966. XX. ÉVFOLYAM 3. SZÁM

Klinger András: Sopron népességének lakásviszonyai

Csatkai Endre: A soproni vendégfogadók a 16/19. században

Fried István: A lakompaki csata

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Házi Jenő: A legrégibb soproni felekezeti anyakönyvek statisztikai táblázatai

HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR

Garai Lenke: Garbai Sándor soproni szereplése

Kelényi Ferenc: Az első soproni felsőbb leányiskola a XIX. században

Huszár Lajos: Soproni iskolai jutalomérem 1654-ből

Krammer Jenő: Ferdinand Raimund Sopronban

Jenei Ferenc: Wittnyédy István ismeretlen levelei II. rész

Mikó Sándor: A lozsi parasztság a XVIII. században

Tompos Ernő: Handler Ferdinánd vázlatkönyve

S. K.: Az első soproni nyomdász életéhez

Szabó István: Az Erdészeti és Faipari Egyetem Központi Könyvtárának szakirodalmi tájékoztató szolgálata

Hetyéssy István: Sopron „taksált" lakói 1604-ben

Cs. E.: Bizonytalan adat Liszt Ferenc első nyilvános szerepléséről

Berecz Ábel arcképe

Füves Ödön: Görög imaház alapítása Sopronban

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Környei Attila: A Liszt Ferenc Múzeum 1965. évi munkája

Csatkai Endre: Barokk rajzok kiállítása a Liszt Ferenc Múzeumban

MEGEMLÉKEZÉSEK

Garád Róbert: Károlyi Zoltán 1905-1966

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Scheiber Sándor (szerk.): Magyar-zsidó Oklevéltár. VIII. kötet. 1264-1760. Budapest, 1965. 8°. 523 lap +6 hasonmás

Zala megye földrajzi nevei. Zalaegerszeg, 1964. 8°. 737 lap + 264 térképvázlat + 1 színes térkép

Szilágyi Ferenc: Kőrösi Csoma Sándor hazai útja. Bp. 1966. Akadémiai Kiadó. 91. lap.

Spira György: 1848 Széchenyije és Széchenyi 1848-a. Bp. 1964, Akadémiai Kiadó, 361. p.

A parasztság Magyarországon a kapitalizmus korában 1848-1914

Újabb barokk festészeti irodalom

A soproni Múzeum kiállításai A Győr-Sopron megyei múzeumi szervezet kiadványai. 2. füzet. Szerkeszti Uszoki András. Győr. 1966. 48. lap + 16 képes tábla

Adatok Sopron osztrák kereskedelmi kapcsolataihoz a későközépkorban

AZ OLVASÓ KÉRDEZ - AZ OLVASÓ KÖZÖL

Szele Lajos: A csornai csata egyik hősének síremléke a trencséni temetőben

Mi a kuruckorban említett Talpatsch?

1966. XX. ÉVFOLYAM 4. SZÁM

Takács Menyhért: Liszt Ferenc stílustörekvései

Hárs József: A soproni idegenforgalom kezdetei I. rész

Csapody István: Sopron város erdeinek története Oderszky János jelentésétől (1837) Muck András működésének megkezdéséig (1872)

Kristó Gyula: A Csákok és a Kőszegiek harca Sopron megyében

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Sz. Póczy Klára: Scarbantia romjai Sopron mai városképében

HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR

Hiller István: Nemzeti bibliográfiánk megteremtőjének és családjának soproni kapcsolatai

Boronkai Pál: Sopron köztisztaságának története

Varjú Sándor: Adatok a cenki malmok életéből

Jenei Ferenc: Wittnyédy István ismeretlen levelei III. rész

Kovács József: Adatok Lackner Ádám soproni megtelepedéséhez

Smidt Lajos: Ismeretlen színháztörténeti nyomtatvány Kismartonból

Hiller István: A 100 esztendős Országos Erdészeti Egyesület jubileumi ünnepségsorozata Sopronban

G.           S.: A soproni képzőművészeti élet újabb alakulása

Hegyi Ferenc: Ítéletidő 1789-ben Sopron környékén

MEGEMLÉKEZÉSEK

Faller Jenő: Esztó Péter 1885-1965

Krammer Jenő: Bedy Rezső* 1889-1966

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Deme Zoltán: Halász Gábor élete és munkássága. Szolnok, 1966. Szolnok Megyei Verseghy Könyvtár. Soksz. 25 p.

Hiller István: Adatok a Soproni Nyári Egyetem történetéből A TIT Győr-Sopron megyei szervezetének kiadása. Sopron. 1966. pp. 83.

1967. XXI. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

Székely Lajos: Sopron város mezőgazdaságának szocialista átalakulása

Csatkai Endre: Karcsay Lajos festőművész (1860-1932)

Molnár József: A százéves Soproni Gázgyár története

Verbényi László: A huszitizmus egyik fő támogatója Sopronban

HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR

Csatkai Endre: Törekvések munkásegyesületek alapítására a 19. század utolsó harmadában

Hiller István: Egy érdekes soproni kép történelmi vonatkozásai

Fried István: Juraj Palkovics soproni kapcsolatai

Csatkai Endre: Értelmiségi fiatalok névtelen irodalmi köre

Csaba József: A Soproni Fiatalok mozgalma

Ikvai Nándor: A petőházi Csali csárda

Lovas Gyula: Magyar Közlekedési Múzeum

Házi Jenő: A középkori Ravó (Roj, Rov) várának fekvése Sopron megyében

Brand Imre: Soproni vonatkozású szemészeti adatok a XIX. századból

Smidt Lajos: Soproni emlékpohár

Szabó István: A selmeci eredetű műemlékkönyvtár ügyének lezárása

SOPRONI LEVELESLÁDA

Storno Gábor: Tilgner Viktor szobrász ismeretlen levele Storno Ferenchez a soproni Liszt-szobor ügyében

Deutsche Zusammenfassung

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

T. E.: Címertani kiállítás

MEGEMLÉKEZÉSEK

Mátyás Vilmos: Dr. Győrfi János (1905-1966)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Magyarországi Óvónőképző Intézetek Tudományos Közleményei. III. évfolyam. 1965.

A Magyarországi Óvónőképző Intézetek Neveléstudományi Közleményei. IV. évf. 1966.

Franz Liszt: Briefe aus ungarischen Sammlungen 1833-1886.

 Liszt Ferenc levelei magyar gyűjteményekben. Bp. 1966. Akadémiai kiadó. Quart. 484 lap + 16 képes tábla. Gyűjtötte és magyarázta Prahács Margit.

Balogh Jolán: A művészet Mátyás király korában. 4°-, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1966. I. kötet. Adattár, 799. l. II. kötet 509. l. 703 képmelléklettel.

Hiller István: Egyetemi oktatók és tudományos dolgozók irodalmi munkássága (1955-1965).

1967. XXI. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

Hárs József: Idegenforgalom Sopronban a két világháború között

Házi Jenő: A képes Krónika festője

Domonkos Ottó: Száz éves a soproni múzeum

Mollay Károly: Többnyelvűség a középkori Sopronban I. Bevezető

HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR

Hiller István: Hauer István tükörképe Széchenyi István írásaiban

Boronkai Pál: A soproni patakokról

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Kubinszky Mihály: Vasutak építészete Európában. Budapest, 1965. Műszaki Könyvkiadó, 216 oldal és 346 kép és ábra Soproni vonatkozású cikkek a Folia Archaeologica XVII. (1965-ös) kötetében

1967. XXI. ÉVFOLYAM 3. SZÁM

Hárs József: A soproni idegenforgalom története 1937-től 1945-ig

Mollay Károly: Többnyelvűség a középkori Sopronban II. A latin nyelv

Lovas Gyula: A brennbergi bányavasút

Jakus Lajos: Gödör József (Sopron megyei író és Goethe pártfogoltja)

HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR

Tomka Péter: Későrómai sírok a Hátulsó utcában

Hiller István: Hauer István tükörképe Széchenyi István írásaiban II. rész

Csatkai Endre: Pasquil kantáte formájában

Busa Margit: „Sopron-megye ünnepe 1834 sept. 22-ikén"

Mikó Sándor: A lozsi iskola a XIX. század végéig

Smidt Lajos: Bősárkány pusztulása 1849-ben

Cs. E.: Liszt köszöntése Sopronból 1873-ban

Csepregi-Horváth E. János: Egy csepregi néphagyomány-gyűjtő emlékei

Győrványi Sándor: Fonóöv a Liszt Ferenc Múzeumban

Cs. E.: Ki építette a soproni Liszt Ferenc Művelődési Házat?

MEGEMLÉKEZÉSEK

Zambó János: Dr. techn. Faller Jenő 1894-1966

Lóránt Ödön: Fuchs Károly (1851-1916)

1967. XXI. ÉVFOLYAM 4. SZÁM

Zárai Károly: Kedves Olvasó

Simkovics Gyula: A Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatása Sopronban

Hiller István: A korai magyar-szovjet tudományos kapcsolatok néhány újabb soproni vonatkozása

Mollay Károly: Többnyelvűség a középkori Sopronban II. A latin nyelv (1352-1450.)

HELYTÖRTÉNET-ÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Mollay Károly: Helyrajzi neveink védelme

HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR

Varga Gábor: A dénesfai park ismertetése

Gál István: Bóka László verse Sopronról

Csatkai Endre: Zichy György plébános halotti arcképe a Szent Mihály templom sekrestyéjében

Jurkovics Milos: A soproni tanintézetek szlovák diákjai

Prőhle Jenő: A soproni líceum két egykori jeles szlovák diákja

Csatkai Endre: Maulbertsch nyomai Sopronban

L. E.: Liszt Ferenc első soproni hangversenyéhez (1820)

Gerencsér Nándor: A Soproni Orvos-mykológiai Állomás

Fried István: Toldy Ferenc Gamauf Teofilról

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Friedrich Károly: Művelődési események Sopronban (1965)*

MEGEMLÉKEZÉSEK

Banner János: Paúr Iván emlékezete (Kismarton, 1806. VI. 21.-Sopron, 1888. XII. 17.)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Hiller István: Az ifjúsági mozgalom tíz esztendeje Sopronban 1957-1967 (Sopron, 1967. 90 p.)

A soproni Városi Tanács VB Kórházának I. évkönyve. 1960-1965. Sopron 1966. 8-ad rét. 271. lap

1968. XXII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

Hárs József: A soproni idegenforgalom fejlődése 1945-től napjainkig

Mikó Sándor: Jobbágysors Sopron megyében a XVII. és XVIII. században I. rész

Emresz Károly: A soproni ev. gimnázium a reformkorban és az abszolutizmus korában (1803-1867)

Mollay Károly: Többnyelvűség a középkori Sopronban II. A latin nyelv (1451-1549.)

HELYTÖRTÉNET-ÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Csatkai Endre: Hozzászólás Mollay Károly: Helyrajzi neveink védelme c. tanulmányához

HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR

Boronkai Pál: A Fertő tó megmentése

Csatkai Endre: Adalékok a soproni barokk művészethez I.

Szita Szabolcs: A Fertő kiszáradásának építészeti emléke 1872/73-ból

Hegyi Ferenc: Legújabban előkerült házjegyek a bécsi külvárosban

Kelényi Ferenc: A soproni óvónőképzés kezdetei

A Sopron környéki hátkosár

A „Kultura" folyóirat (Sopron 1911-1913)

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Domonkos Ottó: A soproni múzeum 1966. évi jelentése

Kiss Ervin: Dr. Dr. h. c. Geleji Sándor 1898 - 1967

AZ OLVASÓ KÉRDEZ - AZ OLVASÓ KÖZÖL

Semmelweis Karoly: A középkori Ravo (Roj, Rov) várának fekvése Sopron megyében

Ruppeldt Fedor: Sopron a villamos vasút első idejében

Heimler Károly egy elfeledett akciója az idegenforgalom érdekében

H Mosokovszky Éva: Festmények soproni részletekkel a bécsi Dorotheum árverésén

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Békés István: Magyar ponyva Pitaval. Bp. 1966. Minerva. 480 lap

Arrabona. VIII. kötet. Győr. 1966. Xantus János Múzeum. 367. lap.

Scheiber Sándor (szerk.): Magyar-zsidó Oklevéltár. IX. kötet. 1282-1739. Budapest, 1966. 8°. 532 lap + 6 hasonmás

1968. XXII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

Fekete Ferenc: Sopron textiliparának fejlesztési lehetőségei

Simkovics Gyula: A soproni szociáldemokraták ideológiájáról

Mikó Sándor: Jobbágy sors Sopron megyében a XVII. és XVIII. században II. rész 130

Mollay Károly: Többnyelvűség a középkori Sopronban II. A latin nyelv (1550-1631.)

HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR

Balogh Jolán: Mátyás király soproni arcképe

Varga Imréné: Adalékok a Sopronban és Sopron megyében megjelent magyar nyelvű újságok történetéhez

Horváth Mária: A Batthyány család soproni vonatkozású irataiból

Hiller István: Vándor Sándor emléke Sopronban

Moess Jenő: Bécsi műépítészek szerepe Sopronban a 19. század második felében

Deme Zoltán: Huszonöt év után ismét színpadon Pap Károly Mózese

Smidt Lajos: Liszt Ferenc dedikált fényképe

Csenár János: Széchenyi cenki kastélyának gázvilágítása

Gáspárdy Sándor: A soproni képzőművészeti élet alakulása

Csatkai Endre: Új adatok a soproni hivatásos színészet megindulásának történetéhez a 18. században

Takács Jenő: Bartók Béla két ismeretlen levele a soproni Takács Jenőhöz

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Friedrich Károly: Művelődési események Sopronban (1966)

MEGEMLÉKEZÉSEK

Csatkai Endre: Ruhmann Jenőné, Varga Margit 1889-1966

Cs. E. Steiner Antal 1898-1966

Becht Rezső: Wosinszky Kázmér 1895-1967

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Hetés Tibor: Stromfeld Aurél. Kossuth Könyvkiadó, Budapest 1967, 377. o.

Scheiber Sándor (szerk.): Magyar-zsidó oklevéltár X. kötet. 1150-1766. Budapest, 1967. 8°. 615 lap + 7 hasonmás

1968. XXII. ÉVFOLYAM 3. SZÁM

Környei Attila: A brennbergi bánya és munkásmozgalom vázlatos története1

Török László: A historizmusok korának építészete Sopronban

Simkovics Gyula: A soproni szociáldemokrácia ideológiájáról (II. rész)

HELYTÖRTÉNET-ÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Hozzászólások Mollay Károlynak a soproni utcanevekről szóló cikkéhez

HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR

Csatkai Endre: Adalékok a soproni barokk festészethez II. Dorfmeister és kortársai

Fried István: A Vörösmarty-levelek néhány soproni vonatkozása

Prőhle Jenő: Balassa János és Sopron

Szalatnai Rezső: Martin Kukucsin soproni éve

Kondor Viktória: Pákh Albert emlékei a Magyar Tudományos Akadémia birtokában

Kovács József László: Pethő János levele Szigetvár és Gyula eleséséről 1566-ból

Réthly Antal: Villámcsapás 1812. május 15-én Sopronban

Reuter Camillo: Hasfalva

MEGEMLÉKEZÉSEK

Cs. E.: Fabricius Endre 1880-1968

AZ OLVASÓ KÉRDEZ- AZ OLVASÓ KÖZÖL

Házi Jenő: Válasz Semmelweis cikkére

Berczeller Adolf munkásvezér szerepéről

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Lindeck-Pozza, Irmtraut: Urkundenbuch des Burgenlandes und der angrenzenden Gebiete der Komitate Wieselburg, Ödenburg und Eisenburg. II. Band: Die Urkunden von 1271 bis 1301. Graz-Köln: Hermann Böhlaus Nachfolger 1965. 4°. XVI+410 lap.

Zimmermann, Bernhard H.: Grillparzer und der Protestantismus. Wien. 1967. 14. p.

285A Magyarországi Óvónőképző Intézetek Neveléstudományi Közleményei. V. évfolyam. 1967.

P. Buocz Teréz: Savaria topográfiája. Szombathely, 1968, 147 l.

Gutkas, Karl: Geschichte des Landes Niederösterreich. H. n. 1959-1962, 3 kötet (141+184 + 228 lap számos képpel)

Szapudi András: Ősök és utódok. Győr 1968. 18 cm. 88 lap

1968. XXII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM

Holl Imre: Sopron városfalai

Csenár János: Bokor Nándor gazdasági gép- és eszközgyára

Mihalik Sándor: Stingl Vince „sopronyi nemtelen plebejus", a herendi gyár alapítója

Winkler Gábor: Sopron építészete a 19. században

HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR

Fenyő József: Mi történt Balfon 1945. március 31-én?

Szita Szabolcs: A soproni kéményseprő ipar múltjából

Lehelvári Vilmos: A nyelvoktatás helyzete Sopronban 1967 végén

MEGEMLÉKEZÉSEK

Kelényi Ferenc: Rozsondai Károly 1901 - 1967

1969. XXIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

Kocsis József: Az ötvenéves Tanácsköztársaság története és a Soproni-Szemle

Környei Attila: Az osztályharc néhány kérdése Sopron megyében a polgári demokratikus forradalom időszakában (1918 november-1919 március)

Merényi László: Háborúellenes mozgalom Sopron megyében 1918 január és október között

Papp István: Az első magyar proletárhatalom és a Sopronba került Bányászati és Erdészeti Főiskola 1919-ben

Koch Ödön: Ifjúkommunista mozgalom Sopronban 1918-1919-ben

Csatkai Endre: Pozsgay Géza, a forradalmár és író

Hünner László: A soproni Munkásbiztosító 1919-ben

Schaffer Antal: Élményeim 1918/19-ben

Környei Attila: A forradalmak vázlatos soproni eseménynaptára

HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR

Kovács József László: Literáti Nemes Sámuel 1841-es rablóhadjárata Sopronban

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Domonkos Ottó: Jelentés a soproni múzeum 1967. évi munkájáról

MEGEMLÉKEZÉSEK

R. F.: Mihalovits János 1894-1968

Szendrey István: Proszt János 1892-1968

1969. XXIII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

Hiller István: Sopron harca a hajdani selmecbányai főiskola idetelepítéséért 1919-ben

Csatkai Endre: Baditz Ottó festőművész 1849-1936

Becht Rezső: Lőveri változások

Kristó Gyula: A locsmándi várispánság és felbomlása

Boronkai Pál: Sopron parkosításának története

Die Geschichte der Grünanlagen von Sopron

HELYTÖRTÉNET-ÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Verbényi László: Korszerű szempontok helyrajzi neveink védelmében

HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR

Szita Szabolcs: Elhagyott katonai temető a Felsőlőverekben

Csatkai Endre: Adalékok a soproni barokk festészethez s a művészet egyéb ágaihoz

Nagy István: Bő sárkány szabadságharcos helytállása és pusztulása 1849-ben

Smidt Lajos: Egy 1849-es hirdetmény

Kamarás István: A soproni egyházi emlékek összeírása 1847-ben

MEGEMLÉKEZÉSEK

Réthly Endre: Dr. Király Jenő 1885-1969

Csatkai Endre: Zwinz Károly 1884-1968

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Scheiber Sándor (szerk.): Magyar-zsidó oklevéltár XI. kötet. 1446-1741. Budapest, 1968. 8°. 540 lap + 2 hasonmás.

A magyarországi óvónőképző intézetek Neveléstudományi Közleménye. VI. kötet. 1968. Gyula. 256. lap

Heckenast-Novák-Vastagh-Zoltay: A magyarországi vaskohászat története a korai középkorban. Bp. 1968. Akadémiai kiadó. 253 lap.

1969. XXIII. ÉVFOLYAM 3. SZÁM

Üzenet az újjáéledt Soproni Szépítő Egyesületnek Szabó Jenő: Emlékezés

Heimler Károlyra

Verbényi László: Utolsó találkozásom Heimler Károllyal (A Városszépítő Egyesület újjászervezőinek figyelmébe)

Baraczka István: Az 1535/36. évi Sopron városi kamarai számadáskönyv néhány tanulsága

Csatkai Endre: A soproni zenei művelődés történetének vázlata (Újabb adatokkal) A soproni Zeneiskola 140 éves fennállása alkalmából

Vargha Izabella és Kulcsár Péter: Herrmann Antal Nyugat-Magyarországon

HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR

Gábory György: Újabb Liszt-dokumentumok

Kotsis Tivadar: A Fertő tó iszapjáról

Fried István: Adatok a régi Sopron és megye gazdaságtörténetéhez

Angyal Endre: Sopron 18. századi magyar irodalmi életéből

Karner Károly: Soproni adomány a Nemzeti Múzeum könyvtárának gyarapítására

Koch Ödön: A Galilei Kör soproni tevékenységének kezdete (1913)

Csatkai Endre: Hol keletkezett az 1676-os óriási soproni tűzvész?

Cs. E.: Vay Miklós útinaplójának soproni részlete

K. L.: Megjegyzések Karcsay Lajos életrajzához

Csatkai Endre: Kis adalékok a „Somogyi-ház" múltjához

Moess Jenő: Balfi fürdőlevelek 1915-ből

Cs. E.: Egy újabb paszkvil feltűnése

Csatkai Endre: Demián János soproni diák emlékkönyve 1737-ből

SOPRONI LEVELESLÁDA

Hetyéssy István: Sopron megyei kortársak levelei I. Rákóczy György támadásának megindulásakor

MEGEMLÉKEZÉSEK

Sági Károly Jenő: Emlékezés Dr. Csörgey Tituszra

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Vendel Miklós-Domonkos Ottó: Jelentés a Központi Bányászati Múzeum 1967-1968. évi munkájáról

A soproni múzeum 1968. évi jelentése

SOPRONI KÖNYVESPOLC

G. Soós Katalin: Magyar-bajor-osztrák titkos tárgyalások és együttműködés 1920-1921. (Szeged 1967, Acta universitatis Szegediensis de Attila József nominatae, Acta Historica, tomus XXVII, 43 o.)

Sopron Városi Tanács VB kórházának II. ÉVKÖNYVE 1966-1968. Sopron 1969. Kis oktáv, 374. lap

Szathmári István: Régi nyelvtanaink és egységesülő irodalmi nyelvünk. Budapest, 1969.8.°453 lap.

Somogyi Vilmos-Molnár Imre: Báthy Anna. (Nagy magyar előadóművészek. VIII.) Bp. 1969. Zeneműkiadó. 22.5 cm. 58 lap + XVI. tábla. Két hanglemez.

Scheiber Sándor: Héber kódexmaradványok magyarországi kötéstáblákban. A középkori magyar zsidóság könyvkultúrája (Hebräische Kodexüberreste in ungarischen Einbandstafeln. Die Buchkultur der ungarischen Juden im Mittelalter). Budapest, 1969.8.°416 lap (33 sz

1969. XXIII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM

Zsoldos Jenő: Ormódi Bertalan és a függetlenségi eszme

Varjú Sándor: Rétöntözés Nagycenken

Mikó Sándor: Adatok a Nagyerdő történetéhez

Lovas Gyula: Autóbuszok Sopron utcáin

HELYTÖRTÉNET-ÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Mollay Károly: Helyrajzi neveink védelmének „védelmére"

HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR

Szita Szabolcs: 25 éve halt mártírhalált Pataki Ferenc Sopronban

Csatkai Endre: Sopronban oltottak először Magyarországon himlő ellen

Sarkady Sándor: Az Ady-viták soproni visszhangja

Csatkai Endre: Új adatok a soproni magyar színészet múltjához

Hiller István: Soproni és megyei vonatkozások Pethe Ferenc gazdasági könyveiben

Kiss Jenő: Tallózás Sopron megyei (mihályi) földrajzi nevek között

Tompos Ernő: Soproniak címerei egy régi német heraldikai könyvben

Keresztény József: Sopron és a tornasport kezdetei

Csatkai Endre: Hogyan folyt a disznókereskedelem a 18. század közepén?

Kovács József László: Esterházy Miklós intő levele Sopronhoz 1620-ból

László Ernő: Sopron leírása 1858-ból

MEGEMLÉKEZÉSEK

Csapody István: Dr. Magyar Pál 1895-1969

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Bauerné Barla Gabriella: Giczy János festőművész kiállítása. Budapest, Fényes Adolf Terem, 1969. augusztus 30.-szeptember 21.

1970. XXIV. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

Papp István: Magyarország felszabadulásának kronológiája helytörténeti adatokkal (1944-1945)

Papp István: Válogatott bibliográfia Sopron felszabadulásáról és negyedszázados fejlődéséről

Molnár József: Városéletünk kulturális jellemzői a felszabadulás előtt

Vigh István: A megújult Sopron

Kárpáti Endre: Sopron és a megye egészségügyi viszonyai 1945-ben I.

Jancsó Miklós: A soproni egészségügy a felszabaduláskor és 1970-ben

Varga Imréné: Soproni hirdetmények felszabadulásunk időszakából (1945. ápr.-nov.)

Hünner László: A soproni OTI (a mai Társadalombiztosító) 1945-ben

Szabó Jenő: A soproni Fémtömegcikk Kisipari Szövetkezet története (Az első két évtized)

Szabó Lajos: A soproni „Kaszinó" és a Liszt Ferenc Művelődési Ház

Mórotz László: Későbarokk falfestmények feltárása az Uj utca 18-as számú házban

MEGEMLÉKEZÉSEK          

Lóránt Ödön: Diebold Károly (1896-1969)

1970. XXIV. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

Tájékoztató

Szita Szabolcs: Kellner Sándor, az internacionalista csapatok egyik szervezője

Lángh Alfréd és Pettenkofer László: A soproni szőlőtermelés a felszabadulástól napjainkig

Kárpáti Endre: Sopron és a megye egészségügyi viszonyai 1945-ben II. rész

Hiller István: Adatok a soproni egyetem utolsó negyedszázados történetéből

Nagy Alpár: Húszéves a soproni „Liszt Ferenc" pedagógus énekkar (A kórus vázlatos története)

Gyulay Zoltán: Az utolsó alkimista műhely és az első elemátalakítás Sopronban

Garád Róbert: Soproni házak, gondok, felújítások

Lovas Gyula: Autóbuszok Sopron utcáin II. rész

HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR

A hegykői és sarródi halászok szerződése a szovjet csapatokkal (1945 augusztus)

Zakar János: A felszabadulási emlékmű Sopronban

Gáspárdy Sándor: A soproni képzőművészeti élet alakulása 1968/1969-ben

MEGEMLÉKEZÉSEK

Szabó István: Dr. Manninger Rezső 1890-1970

F.: Radó Ferenc 1913-1970

Garád Róbert: Boronkai Pál 1897-1970

1970. XXIV. ÉVFOLYAM 3. SZÁM

IN MEMORIAM ANDREAE CSATKAI

Zádor Anna: Csatkai Endre művészettörténeti munkássága

Csatkai Endre: Régi soproni kereskedő cégérek

Váczy Péter: Karoling művészet Pannóniában: a Cundpald-kehely

Hiller István: Haladó egyetemi diákmozgalmak Sopronban a felszabadulás előtt (1933-1945)

Szabó Kálmán: A soproni Városi Könyvtár története

Lengyel Alfréd: Helyzetkép a felszabadulás előtti Sopron közállapotairól

Nagy János: Az 1945. évi földreform-rendelet végrehajtása Sopron megyében

HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR

Soproni József: Jacques F. Carabin belga festő olajfestménye

Huszár Lajos: A pankart (Részlet Sopron középkori pénztörténetéből)

Mikó Sándor: A tanító Sopron vármegyében a XVIII. század második felében

Csatkai Endre: Mi lett a sorsa a soproni 1848-as fegyvereknek?

Csatkai Endre: Széchenyi István halotti emléke

Szerecz Imre: Horváth József Munkácsy-díjas festőművész diákkorából

Fried István: Csehországi híradások az egykori Sopron városról és megyéről

Mikó Sándor: „...ha továbba is igy Sanyargattatunk még itt is Franczia Országh Lészen."

MEGEMLÉKEZÉSEK

Csatkai Endre (1896-1970)

Mihályi Ernő (1887-1969)

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Jelentés a soproni Liszt Ferenc Múzeum 1969. évi munkájáról

SOPRONI KÖNYVESPOLC

A Megyei Könyvtár dokumentumkötetei az 1917-1919-es forradalmi időszak megyei sajtójából

Gábor Sándorné: Ausztria és a Magyarországi Tanácsköztársaság. Akadémiai Kiadó, Budapest. 1969, 301 l.

Festschrift für Heinrich Kunnert. Burgenlandische Forschungen, hg. vom Burgenländischen Landesarchiv. Sonderhert II. Eisenstadt 1969. 8°. 207 lap.

Scheiber Sándor (szerk.): Magyar-zsidó Oklevéltár. XII. kötet. 1414-1478. Budapest, 1969. 8°. 548 lap + 2 hasonmás.

1970. XXIV. ÉVFOLYAM 4. SZÁM

Váczy Péter: Karoling művészet Pannóniában: a Cundpald-kehely II. rész

Horváth Zoltán: Harc a soproni gyapjúvásártartási jog megszerzéséért (1843-1846)

Hiller István: Haladó egyetemi diákmozgalmak Sopronban a felszabadulás előtt (1933-1945) (II. rész)

Fekete Ferenc: A soproni textilipar 25 éve

Körmendi Dénes: A soproni gyermek- és ifjúságvédelmi intézmények munkája (1961-1969)

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Mollay Károly: Helyneveink tipológiai vizsgálata (Hozzászólás Kázmér Miklós könyvéhez)

HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR

Házi Jenő: Haydn József hercegi karmester 1768. évi tűzkára és a kismartoni városi levéltár pusztulása

Csatkai Endre: A sopronbánfalvi hegyi templom egykori főoltárképe

Csatkai Endre: Kéry György csepregi festő a XVII. század végén

Mikó Sándor: Adatok a Sopron vármegyei halászat történetéhez

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Horváth Zoltán: „Felszabadulásunk története" című kiállítás a Győr-Sopron megyei 2. sz. levéltárban (Sopron)

Környei Attila: A soproni sport 25 éve (Kiállítás a Liszt Ferenc Múzeumban)

MEGEMLÉKEZÉSEK

Mollay Károly: Földi Lőrinc (1913-1970)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

1971. XXV. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

Tárczy-Hornoch Antal 70 éves

Kovács József László: Emblematika, hieroglif ka, manierizmus (Fejezet Lackner Kristóf művészi világából) I. rész

Mihály Péter: Régészeti kutatások a Hanságban I. rész

Mikó Sándor: Rábaközi kép a kuruc-labanc háború idejéből

Nagy Alpár: Kodály Zoltán és Sopron

Hiller István: Kellner Sándor és a soproni küldöttek a Tanácsok Országos Gyűlésén (1919 június)

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Környei Attila: A helytörténész Csatkai Endre

Környei Attila: Csatkai Endre irodalmi munkássága

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Szita Szabolcs: Városi kitüntetést alapított Sopron

Faragó Sándor: Buti László beledi paraszt feljegyzései 1839-1875-ig SOPRON

KULTURÁLIS ÉLETE

Domonkos Ottó: „A helytörténeti kutatás 25 éve Sopronban" című kiállítás

Domonkos Ottó-Vendel Miklós: Jelentés a Központi Bányászati Múzeum 1969. évi munkájáról

Domonkos Ottó-Vendel Miklós: Jelentés a Központi Bányászati Múzeum 1970. évi munkájáról

MEGEMLÉKEZÉSEK

Környei Attila: Bors András (1899-1970)

Hiller István: Sopron bibliográfiája az 1970. évre

Szakács Sándor: Állami gazdaságaink helyzetének alakulása 1945-1948. (Budapest, Akadémiai Kiadó 1969)

Lechner, Karl (szerk.): Donauländer und Burgenland (Handbuch der historischen Stätten: Österreich Bd. I.) Stuttgart, Alfred Kröner Verlag 1970, 909 lap.

1971. XXV. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

Kovács József László: Emblematika, hieroglif ka, manierizmus (Fejezetek Lackner Kristóf művészi világából) II. rész

Mihály Péter: Régészeti kutatások a nyugati Hanságban II. rész

Berecz Dezső: Jászai Mari látogatásai Nagycenken és Rábatamásiban

Hünner László: Fűrész Gyula tevékenysége a soproni Szociáldemokrata Pártban

Horváth Zoltán: Sopron város új címere

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Fogarassy László: Bevezetés a burgenlandi kérdés forrásaiba és irodalmába

Környei Attila: Csatkai Endre irodalmi munkássága II. rész

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Alkonyi István: Sopron város térképei az Országos Széchényi Könyvtár térképtárában

Lóránt Ödön: Napsugaras kapuk Sopronban

Komlós Géza: A XVII-XVIII. századi erdei legeltetések a röjtöki Nagyerdő mai területén

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Horváth Zoltán: A Győr-Sopron megyei 2. sz. Levéltár (Sopron) 1970. évi munkájáról

Gunda Mihály: A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége (MTESZ) Sopron Városi Szervezetének működéséről

MEGEMLÉKEZÉSEK

Mollay Károly: Bán János (1887-1971)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Kosáry Domokos: Bevezetés Magyarország történetének forrásaiba és irodalmába. I. kötet: 1. Általános rész I-II. Bp., Tankönyvkiadó 1970, 890 lap.

Hiller István: Az Erdészeti és Faipari Egyetem. Sopron, 1970, 78 lap+34 kép

Gerald Schlag: Die Kämpfe um das Burgenland 1921. (Militärhistorische Schriftenreihe Heft 16). Wien, 1970, 34 lap + 2 melléklet.

A tárnoki hatóság és a tárnoki szék (1526-1849) Akadémiai Kiadó, Budapest, 1968, 119 lap (A Magyar Országos Levéltár Kiadványai III. 2).

1971. XXV. ÉVFOLYAM 3. SZÁM

Gyulay Zoltán 70 éves

Rózsa György: Lackner Kristóf, a rézmetsző I. rész

Tompos Ernő: Lackner-címerek és domborművek

Tóth István: A fertőrákosi Mithraeum I. rész

Merényi Oszkár: Berzsenyi soproni tankönyveiről és első soproni olvasmányairól I. A tankönyvek

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Horváth József: Életem útja

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Horváth Zoltán: Lackner Kristóf árvaalapítványa

Lovas Gyula: A soproni bérkocsis céh válsága (1845-1847)

Lóránt Ödön: Blériot Sopronban

Fried István: A csepregi pünkösdi királyok

Pusztai László: Köpp Farkas kismartoni festő képe a solymári r. k. templomban

Fried István: Egy elfelejtett Gellert-levél

Hetyéssy István: Sopron vármegye 1646. évi tisztújító közgyűlésének előzményei és Nádasdy Ferenc

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Kovács József László: A közép-európai humanizmus kérdései

Horváth Zoltán: „Dr. Lackner Kristóf és kora" című kiállítás a Győr-Sopron megyei 2. sz. levéltárban (Sopron)

MEGEMLÉKEZÉSEK

Becht Rezső: Dorosmay János (1886-1966)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Felhő Ibolya (szerk.): Az úrbéres birtokviszonyok Magyarországon Mária Terézia korában. (Dunántúl) Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970, 529 p.

Breu, Josef: Die Kroatensiedlung im Burgenland und den anschliessenden Gebieten. Verlag Franz Deuticke, Wien, 1970, 246 S. Mit 17 Karten und 32 photographischen Aufnahmen.

1971. XXV. ÉVFOLYAM 4. SZÁM

Vendel Miklós 75 éves

Fogarassy László: A nyugat-magyarországi kérdés katonai története (I. rész: 1918 december-1921 augusztus)

Merényi Oszkár: Berzsenyi soproni tankönyveiről és első soproni olvasmányairól II. Berzsenyi soproni olvasmányai

Rózsa György: Lackner Kristóf, a rézmetsző II. rész

Tóth István: A fertőrákosi Mithraeum II. rész

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Fogarassy László: A soproni népszavazás

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

R. Várkonyi Ágnes: Sopron vármegyének szóló pátens a fegyverre kelt jobbágyok felszabadításáról 1704 elején

Csatkai Endre: Sebestyén Gábor soproni anagramma-szerző

Nyéki Károly: Egy elfelejtett költő egy elfelejtett költőről

Hiller István: Egy Sopron megyei tanító Napóleonnál

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Környei Attila: Liszt Ferenc emlékkiállítás a Múzeumban

Entz Géza: Szakál Ernő visegrádi kiállítása

Metzl János: Dr. Király Jenő munkásságáról

Hárs József: Néhány szó az 1971. évi Soproni Ünnepi Hetekről

MEGEMLÉKEZÉSEK

Fogarassy László: Traeger Ernő (1887-1971)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Földes Mihály: A tűztorony új fiai. Budapest, Kossuth Kiadó, 1970, 286 p.

Scheiber Sándor: Magyar-zsidó Oklevéltár XIII. kötet. 1296-1760. Budapest 1970. 525 lap+2 hasonmás

Mollay, Karl: Die Denkwürdigkeiten der Helene Kottannerin (1439-7440.) Wien, Österreichischer Bundesverlag 1971, 95 lap. (Wiener Neudrucke, hg. von Herbert Zeman, Bd. 2). Pflagner, Margit (Red.): Begegnung mit dem Burgenland. Das Grenzland in der Literatur. Wien Belvedere Verlag Wilhelm Meissel 1971, 147 lap + 8 tollrajz.

LEVÉLSZEKRÉNY

1972. XXVI. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

Huszonöt évfolyam után

Szita Szabolcs: Szovjet őrnagy visszaemlékezései Sopron vármegye felszabadulásáról

Katona János: Csorna fejlődése a felszabadulás után

Fogarassy László: A nyugat-magyarországi kérdés katonai története (II. rész: 1921 augusztus-szeptember)

Szabó Jenő: Mende Gusztáv és művészete

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Baraczka István: Győr-Sopron megyei adatok a XVI. század derekáról a Nádasdy-számadásokban (1544-1554)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Dobos Tibor: Műszaki - mérnöki és technikusi - ellátottság Sopronban és környékén 1966-ban

Berecz Dezső: Blaha Lujza és vetélytársai a soproni színpadon

Krammer Jenő: Néhány mozzanat a 90 éves kismartoni polgári iskola (Hauptschule) múltjából

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Szabó Lajos: A soproni Liszt Ferenc Művelődési Központ 1970/71. évadja

MEGEMLÉKEZÉSEK

Gunda Mihály: Stasney Albert (1889-1971)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Hiller István: Sopron bibliográfiája az 1971. évre

A magyar történettudomány válogatott bibliográfiája 1945-1968. Összeállította a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének Munkaközössége. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1971, 856 lap.

Galavics Géza: Program és műalkotás a 18. század végén Egy festmény születése és fogadtatása. Budapest, Akadémiai kiadó, 1971, 71 Lap + 21 kép (Művészettörténeti füzetek 2)

Kaufmann, Jacques: Eine Studie über Die Beziehungen der Habsburger zum Königreiche Ungarn in den Jahren 1278 bis 1366. Eisenstadt, 1970, 124 S. (Burgenländische Forschungen Heft 59) Magyar, Arnold: Schicksal eines Klosters. Das erste Franziskanerkloster vor

50 Jahre Burgenland. Vorträge im Rahmen der landeskundlichen Forschungsstelle am Landesarchiv. (Burgenländische Forschungen, Sonderheft III: Festgabe). Eisenstadt 1971, 214 lap + számos kép.

LEVÉLSZEKRÉNY

SOPRONI SZEMLE

1972. XXVI. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

Házi Jenő 80 éves

Pichler János: A Fertőtáj üdülővidékké alakítása és tudományos feltárása

Fogarassy László: A nyugat-magyarországi kérdés katonai története (III. rész: 1921 szeptember-november)

Mikó Sándor: A Mária Terézia-féle úrbérrendezés előzményei és következményei Sopron vármegyében I. rész

Huszár Lajos: Bajor pénzek forgalma a középkori Magyarországon

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Házi Jenő: A soproni polgári családok (1535-1848)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Zakar János: Sopron vármegye térképe egy 1802-1811 között készült magyar atlaszban

Lóránt Ödön: Kilátók Sopronban

Hiller István: Egy soproni forradalmár tudós életrajzához

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Horváth Zoltán: A Győr-Sopron megyei 2. sz. levéltár (Sopron) 1971. évi munkájáról

MEGEMLÉKEZÉSEK

Augusztinovicz Elemér: Lóránt (Lipner) Ödön (1896-1972)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Papp István: Sopron az 1960-70 közötti történeti irodalomban

Hespay Imre (szerk.): Mindnyájan voltunk egyszer az Akadémián. Sopron 1919-1969. Sopron, Erdészeti és Faipari Egyetem, 1970, 331 lap + számos kép.

SOPRONI SZEMLE

1972. XXVI. ÉVFOLYAM 3. SZÁM

Tompos Ernő: Sopronban őrzött címeres levelek

Mikó Sándor: A Mária Terézia-féle úrbérrendezés előzményei és következményei Sopron vármegyében II. rész

Losonczy Zsuzsanna: A soproni Laehne-féle nevelőintézet és gimnázium története (1853-1903) (I. rész)

Mastalirné Zádor Márta: Schwartner Márton soproni kapcsolatai

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Szathmári István: Befejeződött Győr-Sopron megye földrajzi neveinek összegyűjtése

Mollay Károly: Népi hiedelmeink kutatása

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Fried István: N. Apáthi1 Kiss Sámuel arcképéhez (1796 - 1861)

Becht Rezső: Évfordulók a Storno-házban

Tirnitz József: Michel János soproni krónika író

Hárs József: Rákosi források

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Gáspárdy Sándor: A soproni képzőművészeti élet alakulása 1970-ben és 1971-ben

Kelényi Ferenc: Nemzetközi nevelési szeminárium Sopronban

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Soós Katalin: Burgenland az európai politikában (1918-1921). Akadémiai Kiadó, Budapest 1971, 193 lap.

Allgemeine Bibiliographie des Burgenlandes VIII. Teil: Karten und Pläne. 1. Halbband: Karten. Bearbeitet von Karl Ulbrich Eisenstadt, Im Selbstverlag des Amtes der Burgenländischen Landesregierung, Landesarchiv, 1970, XLV +994 lap.

Imre Samu: A felsőőri nyelvjárás. Akadémiai Kiadó, 1971, 101 lap (Nyeltudományi Értekezések 72. SZ.).

Lőrinczy György: Sopron. Corvina, Budapest, 1971, 14 lap + 122 kép. Rácz Endre: Fertőd. Corvina, Budapest, 1972, 12 lap+65 kép

LEVÉLSZEKRÉNY

SOPRONI SZEMLE

1972. XXVI. ÉVFOLYAM 4. SZÁM

Losonczy Zsuzsanna: A soproni Laehne-féle nevelőintézet és gimnázium története (1853-1903) (II. rész)

Szigeti Kilián: Halper János (1817-1888) orgonaépítő mester élete és működése

László Gyula: „Inter Sabariam et Carnuntum ..."

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Hiller István: Adatok a szervezett ismeretterjesztés soproni történetéből (1841-1972)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Kovács József László: A Szent Mihály templom leltára 1551-ből

Kovács József László: Wirt Mihály soproni diák Wittenbergben (1555-1556)

Katona Imre: Merkur-keresztes soproni ház

Hárs József: Az első idegenvezető-képzés Sopronban

Kunszery Gyula: Aszaly József és Melczer István

Winkler Gábor: Soproni műemlékek építési idejére vonatkozó adatok

Berecz Dezső: A Nemzeti Színház és Sopron

Ferenczy Imre-Trostl Rudolfné: A SOPRONI ESZPERANTÓ MOZGALOM KEZDETEI (1910-1914)

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Domonkos Ottó: A LISZT FERENC MÚZEUM 1971. ÉVI MUNKÁJA

Környei Attila: A LISZT FERENC MÚZEUM DIEBOLD KÁROLY EMLÉKKIÁLLÍTÁSA

Losonci Miklós: „Művésztelep '72"

Jancsovics Antal: Fertődi zenei napok (1972. jun. 17-júl. 2)

MEGEMLÉKEZÉSEK

Becht Rezső: Kónya Lajos (1914-1972)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

DERCSÉNYI DEZSŐ-ENTZ GÉZA-HAVASSY PÁL-MERÉNYI FERENC (SZERK.): MAGYAR MŰEMLÉKVÉDELEM 1967-1968. BUDAPEST, AKADÉMIAI KIADÓ 1970, 446 LAP + SZÁMOS KÉP.

HOCHENBICHLER EDUARD: REPUBLIK IM SCHATTEN DER MONARCHIE. DAS BURGENLAND, EIN EUROPÄISCHES PROBLEM. EUROPA VERLAG, WIEN-FRANKFURT-ZÜRICH 1971, 183 LAP.

MARKOS GYÖRGY: VÁNDORLÓ FEGYHÁZ. BP., MAGVETŐ KIADÓ, 1971, 489 P. +5 KÉP ÉS 1 TÉRKÉP.

KERESZTÉNYI JÓZSEF: AZ OLIMPIÁK TÖRTÉNETE. OLÜMPIÁTÓL MÜNCHENIG. MÁSODIK, JAVÍTOTT ÉS BŐVÍTETT KIADÁS. GONDOLAT, BUDAPEST, 1972, 238 LAP + SZÁMOS KÉP ÉS RAJZ.

LEVÉLSZEKRÉNY

SOPRONI SZEMLE

1973. XXVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

Winkler Oszkár: Az elmúlt 26 esztendő soproni építészetéről I. rész

Környei Attila: Adatok az 1919. évi Sopron vármegyei osztályharcokhoz

Kiss Imre: Pásztori a feudalizmus korában

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Papp István: A soproni munkásmozgalom történetírásának időszerű feladatairól

Martos András: Történeti meteorológia és helytörténet

Várkúti János: Meteorológiai megfigyelések és észlelések Sopronban

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Házi Jenő: István, az első soproni városbíró (1277)

Csepregi Horváth E. János: Soproni Társaskör Budapesten (1881-1888)

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Domonkos Ottó: „Múzeumi Hónap" Sopronban (1963-1972)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Hiller István: Sopron bibliográfiája az 1972. évre

Hajdú Mihály: Sopron környékének magyar becézőnevei (1700-1970). Budapest, 1972, 59 lap (A Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadványai 128. szám)

Gimes Endre: Nagycenk. Útikalauz. Győr-Sopron Megyei Idegenforgalmi Hivatal, Győr, 1971, 95 lap; Kapuvár. Útikalauz. Győr-Sopron Megyei Idegenforgalmi Hivatal, Győr, 1972, 76 lap; Sopron. Győr-Sopron Megyei Idegenforgalmi Hivatal, Győr, 1972, 119 lap.

Marót János: Fertőd. Győr-Sopron Megyei Idegenforgalmi Hivatal Győr, 1972

SOPRONI SZEMLE

1973. XXVII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

Szabó Jenő: Becht Rezső nyolcvan éves

Winkler Oszkár: Az elmúlt 26 esztendő soproni építészetéről

Környei Attila: Adatok az 1919. évi Sopron vármegyei osztályharcokhoz

Kis Imre: A kuriális nemesi Felső-Pásztori a XVI. századtól a XIX. század közepéig I. rész

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Becht Rezső: Líceumi diákélet a század elején (Emlékezés)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Fried István: A „Külföld" című soproni folyóirat szlavisztikai anyaga (1879)

Kovács József László: Ismeretlen soproni operaelőadás színlapja 1811-ből (Judith und Holofernes, oder: Die Belagerung von Bethulia)

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Hoffmann Tamás: Megnyitó beszéd a Liszt Ferenc Múzeum "A vallássosság népies emlékei" című népművészeti kiállításához 1

MEGEMLÉKEZÉSEK

Csapody István: Kárpáti Zoltán (1909-1972)

M. Kiss Pál: Sebestény Ferenc (1907-1972)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Vajda Péter Válogatott művei. Válogatta és sajtó alá rendezte Lukácsy Sándor. A bevezető tanulmány Fenyő István műve. Veszprém, 1972, 296 lap

LEVÉLSZEKRÉNY

SOPRONI SZEMLE

1973. XXVII. ÉVFOLYAM 3. SZÁM

Kunszery Gyula: Ihász Dániel levelezése ifj. Caesar Gyulával (1875-1881)

Kiss Imre: A kuriális nemesi Felső-Pásztori a XVI. századtól a XIX. század közepéig (II. rész)

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Faragó Sándor: A Rábaközi Múzeum alapítása és első tíz éve

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Palotás Zoltán-Horváth Mihály: Sopron város stabil és mobil népességkategóriái

Lagzi István: Lengyel menekültek Sopron környékén a második világháború első éveiben

Pusztadaróci Mária: Adalék a soproni állami leánygimnázium 100 éves történetéhez

Haranghy György: Tornászünnepély Sopronban (1867)

Katona Imre: A Tinódyak Csapodon

Kiss Jenő: A mihályi Ipartársulat és Ipartestület történetéhez (1828-1948)

Prőhle Jenő: Vajda Péter soproni diáksága

Füves Ödön: Soproni görög diákok a görögök forradalmi társaságában (1796)

Mollay Károly: A helytörténeti és honismereti folyóiratok szerkesztőinek szombathelyi konferenciája

Domonkos Ottó: A Liszt Ferenc Múzeum 1972. évi munkája

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Környei Attila: Antifasiszta mozgalmak Sopronban a második világháború alatt (A múzeum kiállítása a Liszt Ferenc Művelődési Központban)

Marót János: Interfórum 71-73

MEGEMLÉKEZÉSEK

Ujváry Lajos: Sebestény Ferenc temetésére (Farkasréti temető 1972. okt. 17)

Mollay Károly: Kunszery Gyula (1906-1973)

Sümeghy József: Páfy Miklós (1911-1972)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Kázmér Miklós-Végh József (szerk.): Névtudományi előadások. II. Névtudományi Konferencia Budapest 1969. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970, 403 lap (Nyelvtudományi Értekezések 70. sz.)

Karl Semmelweis: Der Buchdruck auf dem Gebiete des Burgenlandes bis zu Beginn des 19. Jahrhunderts (1582-1823). Eisenstadt, 1972, 98 lap, 68 tábla (Burgerländische Forschungen Sonderheft IV)

Stoll Béla-Varga Imre-V. Kovács Sándor: A magyar irodalomtörténet bibliográfiája 1772-ig. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1972, 638 lap (A magyar irodalomtörténet bibliográfiája 1. Szerkesztik Vargha Kálmán és V. Windisch Éva)

Scheiber Sándor (szerk.): Magyar-zsidó Oklevéltár XIV. kötet 1742-1769. Budapest, 1971, 571 lap

Fekete Ferenc: „50 éves a Soproni Pamutipar". Győr-Sopron megyei Nyomdavállalat, 168 lap

LEVÉLSZEKRÉNY

SOPRONI SZEMLE

1973. XXVII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM

Tompos Ernő: Soproniak középkori pecsétei

Berecz Dezső: Kortörténeti tanulságok százegynéhány éves apai intelmekből (Berecz József tanító levelei Sopronban tanuló Ábel fiához 1860-1868.)

Mikó Sándor: Iván a XVIII. század végén (Egy falu szociográfiája 1792-1796-ból)

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Gergely András-Tóth István: Fiatal régészek és történészek munkakonferenciája Sopronban (1973. szeptember 6-9.)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Hünner László: A Soproni Kereskedelmi Betegápoló Segélyező és Nyugdíjegyesület története (1806-1948)

I. Horváth László: Emlékezés Horváth József festőművész gyermek- és diákéveire

Gunda Mihály: 20 éves a MTESZ Sopron Városi Szervezete (1952-1972)

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Szarka Árpád: Horváth József képeinek új otthona

Horváth Zoltán: A Győr-Sopron megyei 2. sz. Levéltár (Sopron) 1972. évi munkájáról

MEGEMLÉKEZÉSEK

Szalatnai Rezső: Krammer Jenő (1900-1973)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Lászlóffy Waldemár (szerk.): A Fertő-táj bibliográfiája. (Bibliographie des Neusiedlersee-Gebietes). Győr, 1972, Győr-Sopron megye Tanácsa, 294 lap

Posgay Ildikó: Rábacsanak személynevei. Budapest, 1973. 146 lap (Eötvös Loránd Tudományegyetem: Nyelvtudományi dolgozatok 12. sz.)

Kállay István: Szabad királyi városok gazdálkodása Mária Terézia korában. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1972, 200 lap

SOPRONI SZEMLE

1974. XXVIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

Augusztinovicz Elemér: Berecz Dezső 80 éves

Mollay Károly: A világi zene jelentkezése Sopronban (1430-1629)

Jancsovics Antal: Rauch András, az első soproni zeneszerző 1592-1656

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Patek Erzsébet: Ásatások a soproni Várhelyen (Burgstall) 1973-ban (Előzetes jelentés)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Tompos Ernő: Rauch András címerei és emlékplakettje

Finta Mihály: Adalék a káptalanvisi szőlőhegy történetéhez

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Hiller István: Beszámoló a TIT Sopron Városi Szervezetének 1973. évi munkájáról

Domonkos Ottó: A Csatkai-díj alapítása és első odaítélése

MEGEMLÉKEZÉSEK

Eper Tivadar: Brand Imre (1910-1973)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Hiller István: Sopron bibliográfiája az 1973. évre

LEVÉLSZEKRÉNY

1974. XXVIII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

Prőhle Jenő: Petőfi költészete és szelleme a soproni evangélikus líceumban a kiegyezésig

Mollay Károly: A világi zene jelentkezése Sopronban (1430-1629)

Lagzi István: Adatok a Sopron környéki lengyel katonai menekültek élet- és munkaviszonyainak alakulásához a második világháború idején

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Merényi László: A soproni munkások harca a háború ellen és a választójogért 1913-ban

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Palotás Zoltán-Horváth Mihály: A népességkategóriák kommunális fogyasztása

Tirnitz József: XVIII. századi feljegyzések Sopron éghajlati viszonyairól és a várost ért elemi csapásokról

Lovas Gyula: A nagymartoni parasztok mozgalma 1848-ban a vasút ellen

Fogarassy László: Dokumentum a 18. vas-soproni vörös gyalogezred történetéhez

Kiss Jenő: Tájszavak Vadosfáról 1905-1908-ból

MEGEMLÉKEZÉSEK

Becht Rezső: Boháti Róbert 1899-1974

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Honti Pál: Hany Istók nyomában.

1974. XXVIII. ÉVFOLYAM 3. SZÁM

Augusztinovicz Elemér 70 éves

Winkler Gábor: Sopron 19. századi építészeti emlékeinek védelméről

Winkler, Gabriel: Vom Schutz der Ödenburger Baudenkmäler des 19. Jahrhunderts

Katona Imre: A fraknói kincsek

Varga Gyula: Pusztacsalád és^gondjai (1945-1972)

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Környei Attila: A nagycenki Széchenyi István Emlékmúzeum kiállítása

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Marót János: Az eszterházai Beszálló vendéglő 1773. évi leltára

Fogarassy László: Bánffy Miklós: Huszonöt év

Sz. J.: Néhány megjegyzés a „Sopron-Nyírbátor" tévévetélkedőről

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Becht Rezső: Megnyitó Soproni Stöckert Károly szobrászművész és Szarka Árpád festőművész kiállításához

Szabó Jenő: Gondolatok Szarka Árpád és Soproni Stöckert Károly kiállításáról

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Munkásmozgalomtörténeti lexikon.

Török Gyula: Sopronkőhida IX. századi temetője; Bökönyi Sándor: A temető állatcsontanyagának vizsgálata.

H. Takács Marianna: Magyarországi udvarházak és kastélyok (XVI-XVII. század).

Kovács József László: Lackner Kristóf és kora (1571-1631)

LEVÉLSZEKRÉNY

SOPRONI SZEMLE

1974. XXVIII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM

Réthly Endre: Az 1831-1832. évi kolerajárvány Sopronban

Katona Imre: A fraknói kincsek

Zátonyi Sándor: A csepregi reformáció kori kollégium (1557-1643)

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Horváth Mihály: Sopron város infrastruktúrája

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Scheiber Sándor: Héber nyelvű oklevél a XV. századi Sopronból

Batári Gyula: Egy soproni orvosi folyóirat a XIX. sz. közepén

Fried István: Kis János klasszicizmusához

Kovács József László: Petrik Géza feljegyzései a Magyar Könyvészet születéséről

Karner Ödön: Adatok Sopron város erdőbirtokának történetéhez

Berecz Dezső: Jászai Mari soproni szereplései (1885-1909)

Pusztadaróczi Mária: Adalék a soproni Széchenyi István Gimnázium történetéhez

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Szarka Árpád: Kasichnitz József 75 éves

Gáspárdy Sándor: A soproni képzőművészeti élet eseményei 1972-ben és 1973-ban

Gömöri János: Két új régészeti kiállítás Sopronban és a helyreállított várostorony

SOPRONI KÖNYVESPOLC

A koronázó város. A bécsi kongresszustól a nagy márciusig. (1818-1848).

Scheiber Sándor (szerk.): Magyar-zsidó Oklevéltár XV. kötet 1408-1770.

Derx, Josef: 100 Jahre Eisenstädter Bank Aktiengesellschaft Eisenstadt 1872-1972.

Allgemeine Bibliographie des Burgenlandes VIII. Teil: Karten und Pläne.

Faragó Sándor: 100 év a tűzoltás szolgálatában Kapuvárott 1874-1974.

Nagycenki Krónika

LEVÉLSZEKRÉNY

SOPRONI SZEMLE

1975. XXIX. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

Harminc esztendő

Szita Szabolcs: Az ifjúsági mozgalom kibontakozása Sopronban a felszabadulás után (1945-1948)

Láng László: Riport a 140 év előtti Sopronról (Botgorschek Nándor elbeszélése 1835-ből)

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Nagy János: Az 1945-ös földreform Sopron vármegyei adatai

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Mészáros Gyula: A szocialista tartalmú családi ünnepségek, valamint polgári gyászszertartások szervezése Sopronban (1951-1974)

D. O.: A Csatkai-díj 1974. évi odaítélése

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Domonkos Ottó: Jelentés a soproni múzeum 1973. évi munkájáról

Tompos Ernő: Soproni Stöckert Károly ifjúkori műveiről

MEGEMLÉKEZÉSEK:

Szigeti Kilián: Radó Polikárp (1899-1974)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Hiller István: Sopron bibliográfiája az 1974. évre

1975. XXIX. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

Szita Szabolcs: Az ifjúsági mozgalom kibontakozása Sopronban a felszabadulás után (1945-1948)

Fogarassy László: Határmenti események Burgenland megalakulásától az új határvonal megállapításáig (1921 november-1923 március)

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Hiller István: A magyarországi szocialista mozgalom úttörőjének, a „hűtlenségi per" egyik fővádlottjának soproni kapcsolatairól (Ihrlinger Antal halálának 85. évfordulójára)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Katona Imre: Egy feketevárosi habán kézmosó a XVIII. század elejéről

Fried István: Soproni vonatkozások külföldi szakmunkákban

Kovács József László: Elpusztult soproni szárnyasoltárainkról

Pannonhalmi Miklós: A Fertő tó limnológiai jellemzése (Az 1968-1972. évi mérések eredményei)

Hárs József: Egy rejtvénypályázat margójára

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Tompos Ernő: Renner Kálmán soproni vonatkozású érmei és plakettjei (1958-1974)

MEGEMLÉKEZÉSEK

Szakál Ernő: Szalay József (1928-1974)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Eper Tivadar-Réthly Endre-Gerencsér Nándor (szerk.): Sopron Városi Tanács VB. Kórházának III. évkönyve (1969-1974).

LEVÉLSZEKRÉNY

1975. XXIX. ÉVFOLYAM 3. SZÁM

Kelényi Ferenc: A soproni óvónőképzés a felszabadulástól napjainkig

Tárnok Pál: Stark János Károly soproni festőművész-rézmetsző (1774-1814) családjának története

Bellér Béla: Az osztrák-magyar viszony és a burgenlandi kérdés (1922-1926)

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Nagy János: Adalék Brennbergbánya felszabadításához

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Becht Rezső: Boháti Róbert irodalmi hagyatéka

Berecz Dezső: Régi levelek kortörténeti tanulságai (Berecz József tanító levelei fiához, Ábelhez 1868-1894)

Hollós Attila: Híradás Sopronról XVII. századi orosz újságokban

Fried István: Idegenek a régi Sopronról (T. G. Schröer és A. Palacky tudósításai)

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Szabó Jenő: Fél évszázada rajzol és fest Sterbenz Károly

Patek Erzsébet: A soproni Várhely (Burgstall) őskori földvára kutatásának 1974. évi eredményei

Domonkos Ottó: Jelentés a soproni múzeum 1974. évi munkájáról

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Emresz Károly: Sopron helytörténete a gimnáziumban.

Anton Lehár: Erinnerungen. Gegenrevolution und Restaurationsversuche in Ungarn 1918-1921.

1975. XXIX. ÉVFOLYAM 4. SZÁM

Entz Géza: Három évtized műemlékvédelme Sopronban

Kelényi Ferenc: A soproni óvónőképzés a felszabadulástól napjainkig

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Zádor Alfréd: A Fertő táj múltja és jövője

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Majer Antal: A Sopron környéki erdők átalakítása és Muck Endre tevékenysége (Emlékbeszéd Sopronban, 1974. október 26-án, a Muck-emlékünnepségen)

Fogarassy László: Lehár ezredes a Prónay-felkelők fogságában

Prőhle Jenő: Nyelvjárási adatgyűjtők

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Hiller István: Beszámoló a TIT Sopron Városi Szervezetének 1974. évi munkájáról

MEGEMLÉKEZÉSEK

Csapody István: Muck Endre élete (1851-1925) és működése

Prőhle Jenő: Végh Ferenc (1905-1974)

Csaba József: Solymosy László (1909-1975)

Fábján Lajos: Kisházi Ödön 1909-1975

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Hiller István: A soproni egyetemi hallgatók mozgalmai a két világháború között (1919-1945).

Bellér Béla: Az ellenforradalom nemzetiségi politikájának kialakulása.

Kókay György: A magyar irodalomtörténet bibliográfiája 1772-1849.

Bodolay Géza: Petőfi diáktársaságai.

Die Nachkriegszeit 1918-1922. Kämpfe, Staaten und Armeen nach dem Ersten Weltkrieg.

1976. XXX. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

Augusztinovicz Elemér: Sopron gimnáziumai 1945-1975 között

Vanyó Tihamér: Sopron vármegye hadügyi, gazdasági viszonyai és közállapotai (1640-1690)

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Dercsény Dezső: Sopron műemlékvédelmi Európa-díja

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Merényi László: Az 1917. évi februári orosz forradalom soproni visszhangja

Dóka Klára: A Rába-szabályozás kérdése 1786-ban

Hárs József: Írt-e Printz Ferenc útikalauzt?

Zsoldos Benő: A „soproni kártya"

Csepregi Horváth János: Kortársi tudósítás az 1873. évi soproni pénzügyi válságról

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Horváth Zoltán: A Győr-Sopron megyei 2. sz. Levéltár (Sopron) 1973-1974. évi munkájáról

Mollay Károly: A Csatkai-díj 1975. évi odaítélése

MEGEMLÉKEZÉSEK

Prőhle Jenő: Németh Sámuel (1877-1975)

Sarkady Sándor: Kelényi Ferenc (1916-1975)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Sopron bibliográfiája az 1975. évre

LEVÉLSZEKRÉNY   

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1976. XXX. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

Winkler Gábor: Újkori építészeti emlékek Sopronban

Vanyó Tihamér: Sopron vármegye hadügyi, gazdasági viszonyai és közállapotai (1640-1690) (Folytatás)

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Katona Imre: A fertődi kastélyrendszer kialakulása

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Gömöri János: Karikás markolatú vaskard Sopronból

Dávidházy István: A soproni posztósok legénycéhének társpohara

Vida Tivadar: Frankenburg Adolf (1811-1884), író és lapszerkesztő latin nyelvű levele

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Tompos Ernő: A soproni pékmúzeum heraldikai emlékei

Domonkos Ottó: Jelentés a soproni múzeum 1975. évi munkájáról

Hárs József: Még néhány szó Sopron aranyérméről

MEGEMLÉKEZÉSEK

Berecz Dezső: 126 éve született Berecz Ábel

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Csapody István-Hiller István-Juhász Miklós-Mollay Jánosné-Nagy László-Sárvári László-Six Lászlóné-Varga Gábor: Barangolás a soproni erdőkben. Panoráma, Budapest, 1975. 144 lap + számos kép + 4 térkép

Barkóczi, László-Mócsy, András: Die römischen Inschriften Ungarns (RIU). 1. Lieferung: Savaria, Scarbantia und die Limes-Strecke Ad Flexum-Arrabona. Mit 132 Abbildungen, 261 Zeichnungen und 3 Landkarten. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1972, 300 lap

Hadrovics, László: Schrifttum und Sprache der burgenländischen Kroaten im 18. und 19. Jahrhundert. Verlag der Österreichischen Akademie der Wissenschaften, Wien, 1974, 564 lap + 12 hasonmás

Die Kunstdenkmäler des politischen Bezirkes Oberwart. Bearbeitet von Adelheid Schmeller-Kitt nach Vorarbeiten von Julius Fleischer f, mit einem Beitrag von Hansjörg Ubl. Verlag Anton Schroll & Co, Wien, 1974, 589 lap + 660 kép (Österreichische Kunsttopographie Ba 185)

Zimmermann, Hans Berhard: Der arme Reiche. Ein burgenländischer Jedermann. Karpatendeutsche Landsmannschaft, Wien, 1975, 32 lap

Ödenburger G'schichten: Heitere und nachdenkliche Skizzen von Ignaz A. Schiller I. München, 1974, 40 p.

Aujeszky László-Schilling Ferenc-Somogyi Sándor (szerk.): A Fertő-táj geoszférája. Budapest. 1974. 254 lap. (A Fertő-táj Monográfiáját előkészítő adatgyűjtemény. 1. kötet.)

A Fertő-táj hidroszférája és vízgazdálkodása. Budapest, 1975. 176 lap. (A Fertő-táj Monográfiáját előkészítő adatgyűjtemény. 2. kötet)

MUNKATÁRSAINK

Helyreigazítás:

SOPRONI SZEMLE

1976. XXX. ÉVFOLYAM 3. SZÁM

Friedrich Károly 70 éves

Tóth Melinda: Buzád-nemzetségbeli Csák soproni ispán (1246-1254)

Vanyó Tihamér: Sopron vármegye hadügyi, gazdasági viszonyai és közállapotai. (1640-1690) (Befejezés)

Vanyó, Tihamér: Die militärischen, die öffentlichen und die Wirtschaftsverhältnisse des Ödenburger Komitates (1640-1690)

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Tiefenbach Antal: Sopron tejiparának története (1910-1975)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Gömöri János: IX-X. századi vasolvasztó helyek Sopron környékén

Gömöri, Johann: Alte Verhüttungstätten in Ödenburg und umgebung (9-10. Jahrhundert)

Filep Antal: Alaprajzi változatok a kisalföldi népi építkezés gyakorlatában

Prőhle Jenő: „Miért nem vették fel Petőfit a soproni iskolába?"

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Gáspárdy Sándor: A soproni képzőművészeti élet alakulása 1974-ben és 1975-ben

Légrádi Imre: A Széchenyi István Gimnázium és Postaforgalmi Szakiskola jubileuma

Szabó Jenő: A rajzoktatás száz éve a soproni Széchenyi István Gimnáziumban

MEGEMLÉKEZÉSEK

Szabó Jenő: Molnár József a kommunista és az író (1901-1975)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Hiller István: Hazánk első szakkönyvtárának kialakulása. Az Erdészeti és Faipari Egyetem könyvtárának története. Sopron, Az Erdészeti és Faipari Egyetem kiadványa 1975, 291 l.

Gimes Endre-Fábján Lajos-Kosztka Vilmos: 20 éves a Győr-Sopron megyei Idegenforgalmi Hivatal (1954-1974). Győr, 1975, 82 lap.

LEVÉLSZEKRÉNY

Semmelweis Károly (Kismarton) írja:

Fogarassy László írja:

Metzl János írja:

Szabó Jenő írja:

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1976. XXX. ÉVFOLYAM 4. SZÁM

Berecz Dezső: Küzdelem a magyar színészetért Sopronban 1885 és 1905 között

Mészáros István: Népoktatás Nyugat-Magyarországon a XVII. században

HELYTÖRTÉNETÍRASUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Tóth Sándor: Egy gótikus építészeti részletmegoldás történetéhez

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Nagy János: Károlyi Mihály Sopron díszpolgára (1946. nov. 14.)

Molnár László: Tíz éve halt meg Faller Jenő

Fogarassy László: Iratok az osztrák-magyar határkérdés történetéhez I.

Egész Kálmán: 25 éves a soproni Kempelen Farkas Gépészeti Szakközépiskola

Szabó Jenő: Adalék Heimler Károly egyéniségéhez

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Szabó Jenő: Reinecker János tárlata

MEGEMLÉKEZÉSEK

Szabó Jenő: Emlékező gondolatok Becht Rezsőről (1893-1976)

Sarkady Sándor: Beszéd Becht Rezső sírjánál (1976. július 12)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Gimes Endre: Szil, Szany, Rábaszentandrás, Sobor, Egyed, Árpás. Útikalauz. Győr-Sopron Megyei Idegenforgalmi Hivatal, h. n., 1975, 136 lap

Katona Imre: A habán kerámia Magyarországon. Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Budapest, 1974, 225 lap + 153 kép

Imre Samu: Felsőőri tájszótár. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1973, 174 lap

Scheiber Sándor (szerk.): Magyar-zsidó oklevéltár XVI. kötet. 1412-1770, Magyar Izraeliták Országos Képviselete, Budapest, 1974, 565 lap

Prőhle Jenő: Németh Sámuel irodalmi munkássága

LEVÉLSZEKRÉNY

A szerkesztőség közleménye:

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1977. XXXI. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

1277-1977

Winkler Oszkár 70 éves

Tompos Ernő 70 éves

Raszler Mihály: A jubiláló Sopron gazdasága 1977-ben

Staud Géza: Iskolai színjátékok Sopronban(1615-1776)

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Szita Szabolcs: Sopron sportéletének újjáéledése a felszabadulás után

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Tatay Jenő: Egy Sopron vármegyei iskolamester, kántor, nótárius, postamester, egyben harangozó élete az 1848-49-i szabadságharc körüli időkben

Katona Imre: A pusztacsaládi kehely

Merényi László: Sopron politikai élete 1917 június-decembere között

Nagy Endre: Az első világháború diák-katonái

Tompos Ernő: Schleiffengrad Mihály soproni kovácsmester pecsétje

Fried István: Soproni diákok klasszicizmusa

Fogarassy László: Iratok az osztrák-magyar határkérdés történetéhez II.

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Gunda Mihály: A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége (MTESZ) Sopron Városi Szervezetének 1975. évi tevékenységéből

Domonkos Ottó: Jelentés a soproni múzeum 1976. évi munkájáról

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Aujeszky László-Schilling Ferenc-Somogyi Sándor (szerk.): A Fertő-táj bioszférája. Budapest, 1975, 574 lap

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1977. XXXI. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

Erdély Sándor: Ünnepi beszéd Sopron város tanácsa 1977. április 1-i ülésén

Szita Szabolcs: A Sopron megyei népi kollégiumi mozgalom történetéhez (1946-47-es tanév)

Garád Róbert: A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége (MTESZ) munkabizottságainak szerepe a Fertő magyar szakaszának hasznosításában (1957-1975)

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Gömöri János: Számszeríjhoz tartozó csontfaragványok

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Patek Erzsébet: A sopron-várhelyi ásatások 1975. évi eredményei

Batári Gyula: Az első német nyelvű hetilap Sopronban (1779-)

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Csapody Miklós: Csík Ferenc képei alá

MEGEMLÉKEZÉSEK

Kisházi Péter: Vendel Miklós (1896-1977)

Hiller István: Gyulay Zoltán (1900-1977)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Hiller István-Mastalirné Zádor Márta: Sopron bibliográfiája az 1976. évre

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1977. XXXI. ÉVFOLYAM 3. SZÁM

Pozsgay Imre: Ünnepi beszéd a jubileumi ünnepségek megnyitóján (1977. április 1.)

Winkler Oszkár: A Soproni Épületasztalosárugyár 25 éve

Tompos Ernő: A régi soproni városháza újkori története és az új városháza (tanácsháza) építéstörténete

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Mollay Károly: A három középkori városháza

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Tompos Ernő: Emlékérmek (Sopron városi rangra emelésének 700. évfordulójára)

Fried István: Virágfüzér (Soproni diákok a klasszikától a romantikáig)

Selmeczi Kovács Attila: Képek egy Fertő melléki község egykori életéből (Adatok Fertőendréd hagyományos gazdálkodásához)

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Sarkady Sándor: Megnyitó beszéd a „Berzsenyi és Sopron" kiállításra

Hiller István: Beszámoló a TIT Sopron Városi Szervezetének 1975. és 1976. évi munkájáról

MEGEMLÉKEZÉSEK

Hiller István: Leitner József (1894-1977)

Metzl János: Szalatnai Rezső (1904-1977)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Die Kunstdenkmaler Österreichs: Burgenland. Bearbeitet von Adelheid Schmeller-Kitt mit Beitragen von Friedrich Berg, Clara Prickler-Wassitzky, Hannsjörg Ubl. Verlag Anton Schroll und Co. Wien, 1976, 346 lap + 83 ábra (DEHIO-Handbuch: Die Kunstdenkmaler Österreich

Lagzi István: Lengyel menekültek Zala megyében a második világháború idején. Zalaegerszeg. 1975, 100 lap + számos kép (Zalai Gyűjtemény 3. sz.)

Kovács Győzőné (szerk.): Győr-Sopron megye forradalmi harcosainak életrajzgyűjteménye. MSZMP Győr-Sopron megyei Bizottsága, Győr, 1975, 259 lap, 83 arckép

Staud Géza: Magyar színháztörténeti bibliográfia I-II. Magyar Színházi Intézet kiadása. Budapest, 1975, 469 + 403 lap.

Gimes Endre: Balf-fürdő. Útikalauz. Győr-Sopron Megyei Idegenforgalmi Hivatal. 1977. 70 lap

Juhász László: Burgenland. Történelmi útikalauz (München 1976, Máté András nyomdája, 284 lap, a szerző fotóival)

Levélszekrény

Munkatársaink:

Helyreigazítás.

SOPRONI SZEMLE

1977. XXXI. ÉVFOLYAM 4. SZÁM

Winkler Oszkár: A Soproni Épületasztalosárugyár 25 éve

Tompos Ernő: A régi soproni városháza újkori története és az új városháza (tanácsháza) építéstörténete

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Tóth Endre: Vigilius episcopus Scaravaciensis (Scarbantia VI. századi történetéhez)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Szita Szabolcs: 90 éve született Kellner Sándor, a forradalmár soproni politikai biztos

Makai Ágnes: A Lajtabánsági Emlékérem

T. Szőnyi Eszter: Előzetes jelentés a Május 1. téri római temető feldolgozásáról

Varga Gyula: A pusztacsaládi kehely

Hárs József: Egy pályázat nyertesei

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Berecz Dezső: Medgyesy S. Antal festőművész 80 éves

Szabó Jenő: Mühl Aladár köszöntése

Halmos Ferenc: Tudományos ülésszak Sopronban, a Magyar Tudományos Akadémia fennállása 150. évfordulójára

Hárs József: Hegedüs Géza darabja a soproni közönség előtt

Hárs József: Kéky Éva kiállítása (Liszt Ferenc Művelődési Központ 1977. március 19-29)

Nagy Alpár: „Sopron zenei város" (Gondolatok egy kiállításhoz)

Körber Tivadar: Országos szolfézsverseny Sopronban

MEGEMLÉKEZÉSEK

Hiller István: Raszler Mihály (1929-1977)

¶SOPRONI KÖNYVESPOLC

Manherz, Karl: Sprachgeographie und Sprachsoziologie der deutschen Mundarten in Westungarn. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1977, 189 Seiten + 90 sprachgeographische Karten + 3 Abbildungen

Sz. Burger Alice (szerk.): Az 1975. év régészeti kutatásai (Régészeti Füzetek I. sorozat 29. szám). Budapest, 1976, 102 lap + 1 térkép

Horváth Zoltán: A jobbágyvilág alkonya Sopron megyében. Budapest, 1976, Akadémiai Kiadó, 344 lap + 95 tábla + 1 térkép

Sz. Póczy Klára: Scarbantia. A római kori Sopron. Budapest, Corvina Kiadó, 1977, 51 lap + 42 kép

LEVÉLSZEKRÉNY

Hárs József: A soproni Helytörténészek Baráti Köre

Munkatársaink:

SOPRONI SZEMLE

1978. XXXII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

Szita Szabolcs: Naum Alekszejevics Romanov soproni szovjet városparancsnok visszaemlékezései 1945-ről

Schneider Lipót: A Soproni Korcsolyázó Egylet (1872-1951)

Fogarassy László: A Prónay-Ranzenberger pör* (1930-1932)

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Zádor Alfréd: A balfi gyógy- és ásványvíz hasznosítása

Bircher Gyula-Führer Ernő-id. Csanády Etele: A Soproni Hegyvidéki Erdészet forrásvizeinek vizsgálata

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Horváth Mihály: A lakossági szolgáltatások helyzete a IV. és fejlesztésük az V. ötéves tervben

Mikó Sándor: Lozs 1559. évi bordézsmajegyzéke

Mollay Károly: Olasz művelődési kapcsolatok a középkori Sopronban (Széljegyzetek a Magyar Anjou Legendáriumhoz)

Tompos Ernő: Sopron megyei címeres pecsétek (Széljegyzetek Horváth Zoltán könyvéhez)

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

B. Horváth József: Kisfilm a 700 éves Sopronról

Mesterházy Sándor: Az első kísérletek a telefonnal Sopronban (1877)

Somogyi József: A Nemzetközi Geodéziai és Geofizikai Unió rendezvényei Sopronban

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Szita Szabolcs (szerk.): KISZ-élet Sopronban 1967-1977. Sopron, 1977. 123 lap

Ördög Ferenc: Személynévvizsgálatok Göcsej és Hetés területén. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1973, 620 lap + térképmelléklet; - Papp László - Végh József (szerk.): Somogy megye földrajzi nevei. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1974, 1174 lap; - Balázs Judit: Rábaszentanc

Triber, Ladislaus (red: Die Obere Wart. Festschrift zum Gedenken an die Wiedererrichtung der Oberen Wart im Jahre 1327, mit Unterstützung der Burgenlandischen Landesregierung herausgegeben von der Stadtgemeinde Oberwart, in deren Auftrag koordiniert und redigier

LEVÉLSZEKRÉNY

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1978. XXXII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

Hiller István - Németh Alajos: A háború és a felszabadulás krónikája (Sopron, 1941-1945.)

Schneider Lipót: A Soproni Korcsolyázó Egylet (1872-1951)

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Szájer József: A soproni alsófokú felekezeti iskolák államosításáért folyó harc emlékei (1945-1948)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Simonffy Emil: Még egyszer Horváth Zoltán könyvéről

Marián Miklós-Traser György: Sopron környékének kétéltű-hüllő világa

Katona Imre: Leprás falu Sopron vármegyében

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Kocsis József: A 700 éves évforduló ünnepségei

MEGEMLÉKEZÉSEK

Gollnhofer Sándor: Zárai Károly (1919-1978)

Szalay Csaba: Dezséry László (1914-1977)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Rétvári László: Győr-Sopron megye népesedése. Budapest, 1977, Akadémiai Kiadó, 142 lap.

MUNKATÁRSAINK

192SOPRONI SZEMLE

1978. XXXII. ÉVFOLYAM 3. SZÁM

Hiller István-Németh Alajos: A háború és a felszabadulás krónikája (Sopron, 1944-1945) II. rész

Fogarassy László: Maderspach Viktor felkelőparancsnok emlékiratai

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Sarkady Sándor: A mai Sopron irodalmi élete

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Kovács József László: Wathay Ferenc Sopronban

Berecz Dezső: A soproni színészet sorsa az első világháború előtti évtizedben

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Környei Attila: A soproni nyomdászat története (Kiállítás a Liszt Ferenc Múzeumban 1977)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Miller István-Mastalirné Zádor Márta: Sopron bibliográfiája az 1977. évre

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1978. XXXII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM

Hiller István-Németh Alajos: A háború és a felszabadulás krónikája (Sopron, 1941-45) III. rész

Fogarassy László: Maderspach Viktor felkelőparancsnok emlékiratai II. rész

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Lagzi István: Lengyel katonai személyek evakuálása a Sopron környéki lengyel katonai internáló táborokból (1939-1940)

Szabó Jenő: Hol volt Sopronban a Lebergasse?

Szabó Jenő: A nagy tűz

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Hencz József: Beszéd a budapesti „Soproni napok" megnyitóján (1978. április 21-22)

Gáspárdy Sándor: A soproni képzőművészeti élet eseményei 1976-ban és 1977-ben

Askercz Éva: Az I. országos érembiennalé Sopronban

Hiller István: A tudományos ismeretterjesztés eredményei a munkásművelődésben (A TIT tevékenysége Sopronban 1977-ben)

MEGEMLÉKEZÉSEK

Gollnhofer Sándor: Ferenczi Sándor (1915-1978)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Suppan, Wolfgang: Jenő Takács. Dokumente, Analysen, Kommentare. In Zusammenarbeit mit Lujza Tari. Eisenstadt, 1977, 204 Seiten (Burgenlandische Forschungen Heft 66)

Fogarassy, László: Die Volksabstimmung in Ödenburg (Sopron) und die Festsetzung der österreichisch-ungarischen Grenze im Lichte der ungarischen Quellen und Literatur. Südost-Forschungen, Band XXXV (1976), 150-182.

Hodik, Fritz P.: Beitrage zur Geschichte der Mattersdorfer Judengemeinde im 18. und in der ersten Halfte des 19. Jahrhunderts. Eisenstadt, 1975, 286 Seiten (Burgenlandische Forschungen Heft 65)

LEVÉLSZEKRÉNY

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1979. XXXIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

Hiller István-Németh Alajos: A háború és a felszabadulás krónikája (Sopron 1941-45) IV. rész

Fogarassy László: Maderspach Viktor felkelőparancsnok emlékiratai III. rész

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Verő Mária: A Soproni Fésüsfonógyár története (1933-1976)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Jurkovic Milos: A soproni líceum az első világháború alatt

Fried István: Rumy Károly György soproni emléke

Fábján Lajos: A balfi gyógy- és ásványvíz hasznosítása

Hárs József: Sikerre várva (Egy tévévetélkedő tanulságai)

Domonkos Ottó: A Csatkai-díj 1976. és 1978. évi odaítélése

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Gömöri János: Új állandó régészeti kiállítás Sopronban

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Scheiber Sándor (szerk.): Magyar-zsidó oklevéltár XVII. kötet 1431-1770. Házi Jenő és Szilágyi Mihály közreműködésével. Budapest, A Magyar Izraeliták Országos Képviseletének kiadása, 1977, 453 lap

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1979. XXXIII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

Hiller István-Németh Alajos: A háború és a felszabadulás krónikája (Sopron 1941-45) V. rész

Harmos Ferenc-Shmilliár Manó: A Sopronhorpácsi Kutatóintézet története (1930-1976)

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Hiller István: Bognár Dezső 70 éves

Gimesi Szabolcs: A Soproni Automobil Egyesület (1927-1937)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Maksay Endre: Sopron vármegye birtokos társadalma a XVI. század közepén

Mesterházy Tihamér: A nagycenki Széchenyi-hársfasor és kastélypark

Skripecz Sándor: „Égi jelek" Sopron felett (1944)

Scheiber Sándor: A középkori soproni zsidóság Salom Neustadt héber műveiben

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Hiller István: A TIT 1978. évi tevékenysége Sopronban

MEGEMLÉKEZÉSEK

Csaba József: Smuk Antal (1904-1978)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Magyar műemlékvédelem 1973-1974. Szerk. Dercsényi Dezső, Entz Géza, Havassy Pál, Mendele Ferenc és Tilinger István. Budapest, 1977, 444 lap + 504 kép. (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai VIII.)

Soproni írók antológiája. Szerkesztette Sarkady Sándor. Sopron, 1976, 264 lap.

A Soproni-hegység turistatérképe. Készítette és kiadta a Kartográfiai Vállalat. Szerkesztő bizottság vezetője Radó Sándor. Méret 1:20 000, 1:10 000. Bp., 1978. 67*47 cm. (A hátoldal anyagát összeállította dr. Rátóti Benő)

LEVÉLSZEKRÉNY

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1979. XXXIII. ÉVFOLYAM 3. SZÁM

Miller István-Németh Alajos: A háború és a felszabadulás krónikája (Sopron, 1941-45) VI. rész

Harmos Ferenc-Shmilliár Manó: A Sopronhorpácsi Kutatóintézet története (1930-1976)

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Augusztinovicz Elemér: Prőhle Jenő 70 éves

Gömöri János: A soproni középkori zsinagóga régészeti kutatása

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Prőhle Jenő: Ismeretlen soproni vonatkozású töredékek a XVI. századból

Varga Gyula: A hagyományos paraszti gazdálkodás és munkaeszközei Pusztacsaládon

Dávidházy István: A szőnyegpadlógyártás meghonosodása Sopronban

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Nagy Alpár: A „Liszt Ferenc Társaság" Soproni Csoportjának története (1974-1978)

MEGEMLÉKEZÉSEK

Kálmán Gyula: Preysz Mór, a pasztőrözés felfedezője 150 esztendeje született¶

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Koncsek László: Soproni Farsang. Regény. Budapest, Móra Könyvkiadó, 1978, 318 lap

Karl Semmelweis: Eisenstadt. Ein Führer durch die Landeshauptstadt des Burgenlandes. Mit besonderer Berücksichtigung der Haydn-Gedenkstatten. Burgenland-Verlag, Eisenstadt, 1975, 192 lap + 1 térkép

LEVÉLSZEKRÉNY

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1979. XXXIII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM

Hiller István-Németh Alajos: A háború és a felszabadulás krónikája (Sopron, 1941-45)

Amberg Ernő: A soproni Tervező iroda első húsz éve (1948-1968)

HELYTÖRTÉNETIRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Szabó Jenő-Kovács József László: Vallomások egy városról. Magyar írók Sopronról. Szerkesztette Sarkady Sándor. Budapest, 1978

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Kárpáti B. László: A magyar Fertő madárvilága és ornitológiai kutatásának soproni vonatkozásai

Hárs József: Romwalter Károly útikalauzai a múlt század utolsó évtizedeiben

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Nagy Alpár: Kurzweil Ferenc emléktáblájának felavatása

MEGEMLÉKEZÉSEK

Tompos Ernő: Bünker János Rajnárd (1863-1914)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Hiller István-Mastalirné Zádor Márta: Sopron bibliográfiája az 1978. évre

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1980. XXXIV. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

Németh Gyula: Részletek a sopronkőhidai fegyház történetéből I. rész

Dóka Klára: Adalékok a Rábaszabályozó Társulat történetéhez (1873-1948) I. rész

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Sarkady Sándor: Szabó Jenő 70 éves

Schneider Lipót: Sopron városi közlekedésének fejlesztése I. rész

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Szabó Jenő: A nagy tűzvész évének bűnügyi krónikája

Mollay Károly: A vidéki helytörténeti, honismereti és közművelődési folyóiratok szerkesztőinek békéscsabai tanácskozása

Koppány Tibor: Egy XVI. századi Sopron vármegyei kastély és építtetője

Mesterházy Sándor: A telefon első gyakorlati hasznosítása Sopronban és Sopron vármegyében

Keszei Dénes: Nagycenk legrégibb épülete, az ún. nagykocsma

Barbalics Imre János: A soproni izraelita hitközség szükségpénze

id. Csanády Etele: Az autós turizmus viszonyai Sopron erdős övezeteiben

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Kloss Andor: Gondolatok Giczy János festészetéről

MEGEMLÉKEZÉSEK

Augusztinovicz Elemér: Horváth József (1900-1979)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Dávid Ferenc: A soproni ó-zsinagóga. Sedlmayr János: A Soproni ó-zsinagóga helyreállítása. Budapest, A Magyar Izraeliták Országos Képviseletének kiadása, 1978, 96 lap + 78 kép (A magyarországi zsidó hitközségek monográfiái 8. Szerk.: Scheiber Sándor)

Kiss Jenő: Mihályi tájszótár (Rábaköz). Bp., Akadémiai Kiadó, 1979 77 lap (Nyelvtudományi értekezések 103. sz.)

Műhely. A Győr-Sopron megyei Tanács társadalomtudományi-közművelődési-kritikai folyóirata. Főszerkesztő: Gecsényi Lajos. I-II. évf. (1978-79.)

Hozzászólás Hiller István-Németh Lajos A háború és a felszabadulás krónikája (Sopron, 1941-45) című tanulmányához (SSz. 1978-1979)

Akten und Dokumente des Aussenamtes (State Departement) der USA zur Burgenland-Anschlussfrage 1919-1920. Bearbeitet von Jon D. Berlin. Eisenstadt, 1977, 484 lap + 1 térkép (Burgenlandische Forschungen Heft 67)

LEVÉLSZEKRÉNY

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1980. XXXIV. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

Németh Gyula: Részletek a sopronkőhidai fegyház történetéből II. rész

Dóka Klára: Adalékok a Rábaszabályozó Társulat történetéhez (1873-1948) II. rész

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Szita Szabolcs: Észrevételek Hiller István-Németh Alajos: A háború és a felszabadulás krónikája (Sopron, 1941-1945) c. sorozatához

Hajnal János: Sopronban, deportálás előtt, felszabadulás után

Schneider Lipót: Sopron városi közlekedésének fejlesztése II. rész

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Horváth Mihály: A fiatal értelmiségről készült szociológiai felmérés tapasztalatai Sopronban

Horváth István-Terray Barnabás: A Metternich-rendszer támadása az irodalmi diáktársaságok ellen a soproni Magyar Társaságban előadott művek nyomán

Gömöri János: Merkúr-keresztes kerámiabélyegek Sopronból

Tóth Endre: SILVANUS VIATOR Egy adat Pannónia római kori vallási életéhez

Fábján Lajos: Volksbund-ellenes megmozdulások a SOTEX labdarúgó szakosztályában

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Hiller István: A TIT 1979. évi tevékenysége Sopronban

Hárs József: Bemutató Sopronban - hírverés nélkül

MEGEMLÉKEZÉSEK

Berecz Dezső: 70 éve halt meg Munczy Lajos

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Ryslavy, Kurt: Materialien zur Geschichte der Apotheken und Apotheker im Burgenland. Eisenstadt, 1979, 285 Seiten (Burgenlandische Forschungen. Herausgegeben vom Burgenlandischen Landesarchiv. Heft 68)

Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek a XVI. század végéig. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1978, 388 lap (A Magyar Országos Levéltár Kiadványai IV: Levéltártan és történelmi forrástanulmányok 3)

Pflagner Margit: Streifzüge durch Westungarn. Eisenstadt, Edition Roetzer, 1978, 166 Seiten + 16 Farbtafeln von Lajos Luzsica

Hiller István (szerk.): Erdészeti és Faipari Egyetem. Sopron, 1979, 64 lap + melléklet

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1980. XXXIV. ÉVFOLYAM 3. SZÁM

Olvasóinkhoz!

Németh Gyula: Részletek a sopronkőhidai fegyház történetéből III. rész

Mikó Sándor: A mezőgazdasági viszonyok és a termelés alakulása Nagylózson I. rész.

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Hiller István: Válasz hozzászólásokra és észrevételekre

Nagy Miklós: Adatok Acsalag történetéhez I.

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Taschner Frigyes: A Soproni Foglalkoztató Kisegítő Iskola és Nevelőotthon története (1947-1977)

Hárs József: Soproni Fotóklub (1902)

Berecz Dezső: Bartók Béla és a soproni irodalmi kör

Kárpáti B. László: Egy ritka tél a Fertőn

Pettenkoffer László: A Kékfrankos, a soproni borvidék uralkodó szőlőfajtája

Barbalics Imre János: Adatok Sopron város pénztörténetéhez

Varga Ferenc: Még egyszer a pusztacsaládi kehelyről

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Mollay Károly: Roisz Vilmos festművész, az ötvenéves Soproni Művésztelep egyik alapító tagja

Kecskés Sándor: A XXIV. Soproni Nyári Egyetem a környezet- és természetvédelem szolgálatában

SOPRONI KÖNYVESPOLC

A Soproni Hegység turistatérképe. Kartográfiai Vállalat. A szerkesztőbizottság vezetője: Radó Sándor. Méret: 1:20 000, ill. 1:10 000. Második, javított kiadás. Budapest, 1979.

Aujeszky László-Schilling Ferenc-Somogyi Sándor (szerk.): A Fertő-táj bioszféra-készleteinek hasznosítása. Budapest, 1976, 175 lap (A Fertő-táj Monográfiáját előkészítő adatgyűjtemény 4. kötet.)

Csanits, Emmerich: Hianzngschichtn. Rechnitz, Eigenverlag, 1980, 80 Seiten, mit Zeichnungen von Eduard Sauerzopf

Kerekes, Lajos: Von St. Germain bis Genf. Österreich und seine Nachbarn 1918-1922. Akademie-Verlag Budapest und Verlag Hermann Böhlaus Nachf. GmbH., Wien-Köln-Graz, 1979, 416 Seiten

LEVÉLSZEKRÉNY

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1980. XXXIV. ÉVFOLYAM 4. SZÁM

Németh Zoltán: A II. világháború Győr-Sopron megyei hadműveletei (1945. március 26-április 4.)

Mikó Sándor: A mezőgazdasági viszonyok és a termelés alakulása Nagylózson

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Horváth Zoltán: Verbényi László 70 éves

Nagy Miklós: Adatok Acsalag történetéhez

Szita Szabolcs: Észrevételek egy „Válasz" kapcsán

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Fried István: Csepreg és Csorna egy 1829. évi német lexikonban

Keszei Dénes: A nagycenki vámszedés 600 éves története

Szabó Jenő: A harmadik Fiedler-krónika

Szabó Leventéné: A soproni Orsolya tér és Fegyvertár utca rehabilitációja

Varga László: Sopron megye szövetkezeti mozgalmai a Tanácsköztársaság idején

Székely Lajos: A soproni borvidék szőlőtermelésének, borászatának egységes fejlesztése

Barbalics Imre János: A Soproni Zártkör 1902. évi emlékérme

Berecz Dezső: Néhány nevezetes vendég a soproni színházban

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Nagy Alpár: Liszt-emléktábla avatása Sopronhorpácson

MEGEMLÉKEZÉSEK

Hiller István: Emlékezés nekrológ helyett

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Hiller István-Mastalirné Zádor Márta: Sopron bibliográfiája az 1979. évre

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1981. XXXV. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

Baumann József: A soproni gázmű története (1865-1978)

Pichler János: A Fertő-táj tudományos kutatási terve I.

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Szabó Jenő: A háború és a felszabadulás krónikájához

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Fogarassy László: Hamelin tábornok egy titkos jelentés tükrében

Németh Péter: Civitas et suburbium (Adatok Sopron korai várostörténetéhez)

Gömöri János: Római út és téglaégető kemence Fertőrákoson

Rácz Józsefné: Sopron város utcafásításairól

Kiss Jenő: Néprajzi-nyelvi érdekességek Mihályiból

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Knopp András: Szervátiusz Jenő Cantata Profana című műve Sopronban

MEGEMLÉKEZÉSEK

Baranyai Lenke: Czuczor Ernő (1895-1980)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Scheiber Sándor (szerk.): Magyar-zsidó Oklevéltár XVIII. kötet (1290-1789). Budapest, 1980, 498 lap+4 tábla

Lagzi István (szerk.): Tanulmányok a magyarországi lengyel emigráció történetéből 1939-1945. Budapest-Szeged, Budapesti Lengyel Tájékoztató és Kulturális Központ, 1979, 123 lap+számos kép

Halász Zoltán: Magyarország. Budapest, Corvina Kiadó, 1980, 212 lap, 316 színes fénykép

Die Volksgruppen in Österreich. Integratio-Jahrbuch XI-XII. Herausgegeben von Ernő Deák. Wien, 1979, 307 Seiten

Tarnóc Márton: Erdély művelődése Bethlen Gábor és a két Rákóczi György korában. Budapest, Gondolat, 1978, 268 lap

Helyreigazítás.

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1981. XXXV. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

Baumann József: A soproni gázmű története (II. rész)

Pichler János: A Fertő-táj tudományos kutatási terve (II. rész)

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Schneider Lipót: Sopron város fejlesztésének egyes kérdései

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Fogarassy László: Iratok az osztrák-magyar határkérdés történetéhez III.

Berecz Dezső: A soproni színészet vergődése a két világháború között

Keresztényi József: Soproni kis olimpiatörténet

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Hiller István: A TIT 1980. évi tevékenysége Sopronban

MEGEMLÉKEZÉSEK

Fábján Lajos: Horváth B. Jenő (1922-1970)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Nördliche Dreilande recke. Innsbruck, 1980, 88 p. 54 kép + 8 grafika

Geosits, Stefan: 700 Jahre St. Jakobskirche und Pfarre Klingenbach. Wien, Tusch-Druck GmbH, 1976, 111 Seiten; Nagy, Josef-Gruber, Oswald (red.): 700 Jahre Neckenmarkt 1279-1979. Festschrift. Eisenstadt, Rötzer-Druck, 1979, 203 Seiten; Zisper, Lorenz: Festschrift 3

Bárdos Kornél: Győr zenéje a 17-18. században. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1980, 627 lap

Majer Antal: A Bakony tiszafása. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1980, 373 lap (A Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományok Osztályának Monográfia sorozata)

Levélszekrény

Helyreigazítás.

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1981. XXXV. ÉVFOLYAM 3. SZÁM

Baumann József: A soproni gázmű története (III. rész)

Hencz József: Sopron város hosszútávú fejlesztési iránye lveiről1 (1981-1995)

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Mollay Károly: Földrajzi neveink magyarázatáról (Hozzászólás Kiss Lajos könyvéhez)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Garád Róbert: A Fertő vitorláséletének múltjából

Berecz Dezső: Nagy színészek soproni kezdései

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Faragó Sándor: A Rábaközi Múzeum második évtizede (1971-1980)

MEGEMLÉKEZÉSEK

Csaba József: Fászl István soproni ornitológus (1838-1900)

Fábján Lajos: Nyolc soproni esztendő ... (Emlékezés Komor Géza születésének 80. évfordulójára)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Lindeck-Pozza, Irmtraut: Urkundenbuch des Burgenlandes und der angrenzenden Gebiete der Komitate Wieselburg, Ödenburg und Eisenburg. III. Band: Die Urkunden von 1301 bis 1327, mit Nachtragen von 1233 bis 1301. Wien-Köln-Graz, Hermann Böhlaus Nachfolger, 1

Studia Judaica Austriaca. Im Auftrag des Vereins „Österreichisches Jüdisches Museum in Eisenstadt" herausgegeben von Univ. Prof. Dr. Kurt Schubert. Wien-Eisenstadt, Verlag Herold-Edition Roetzer, I-VII. 1974-1980

Ladányi Andor: Az egyetemi ifjúság az ellenforradalom első éveiben (1919-1921). Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979, 239 l. (Értekezések a történeti tudományok köréből, új sorozat 88.)

Kiss Jenő: A cipészmesterség szakszókincse a rábaközi Mihályiban. Budapest, az ELTE Magyar Nyelvtörténeti és Nyelvjárási Tanszéke, valamint az MTA Nyelvtudományi Intézete, 1981, 69 lap (Magyar Csoportnyelvi Dolgozatok 5)

Zsolt Róbert: Kirándulók könyve. (Minerva. Családi könyvek.) Budapest, 1976, 68 l. + 10 tábla

Rosnak Hans, (red.): Die Stadt Oberpullendorf. Graz, 1979, 236 lap + 76. (részben színes) kép.

LEVÉLSZEKRÉNY

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1981. XXXV. ÉVFOLYAM 4. SZÁM

Feld István: A nagylózsi temetőkápolna építéstörténete

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Varga Gyula: Pusztacsalád a két világháború között1 (1918-1945)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Szabó Jenő: Pellican Ignác Lőrinc városi fegyvertáros számadása az 1692. évről

Jakus Lajos: A soproni Mesterképző Intézet (1829-1858), a volt evangélikus tanítóképző elődje

Merényi László: Az 1918 januári sztrájk és Sopron vármegye

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Gollnhofer Sándor: Szabó Alajos kiállítása Budapesten

MEGEMLÉKEZÉSEK

Vanyó Tihamér: Karsai Ferenc Géza (1905-1981)

Hárs József: Schneider Lipót (1895-1981)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Hiller István-Mastalirné Zádor Márta: Sopron bibliográfiája az 1980. évre

MUNKATÁRSAINK

LEVÉLSZEKRÉNY

SOPRONI SZEMLE

1982. XXXVI. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

Fogarassy László: A nyugat-magyarországi kérdés diplomáciai története I. rész

Szita Szabolcs: Adatok a háborúellenes és antifasiszta ellenállás Sopron megyei történetéhez (1944-1945)1 I. rész

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Kubinszky Mihály: Gondolatok Sopron mai építészetéről I. rész

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Mesterházy Sándor: A telefon első gyakorlati hasznosítása Sopronban és Sopron vármegyében II. rész1

Tompa Károly: A Tanulmányi Állami Erőgazdaság Tómalmi Csemetekertjének 15 éve

Hiller István: Kálmán Imre (1882-1953) soproni kapcsolatai

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Faragó Sándor: Lukácsy Lajos élete és művészi munkássága (1876-1927)

MEGEMLÉKEZÉSEK

Gollnhofer Sándor: Király Béla (1900-1981)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Domonkos Ottó: Ár- és bérlimitációk Sopron városban és Sopron megyében (XVI-XIX. század). Budapest, MTA Néprajzi Kutatócsoport, 1980, 133 lap (Előmunkálatok a Magyarság Néprajzához 8)

Buzás, Josef: Kanonische Visitationen der Diözese Raab aus dem Jahre 1713. Eisenstadt, 1981, 291 Seiten (Burgenlandische Forschungen Heft 69)

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1982. XXXVI. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

Fogarassy László: A nyugat-magyarországi kérdés diplomáciai története II. rész

Szita Szabolcs: Adatok a háborúellenes és antifasiszta ellenállás Sopron megyei történetéhez (1944-1945) II. rész

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Kubinszky Mihály: Gondolatok Sopron mai építészetéről II. rész

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Keszei Dénes: A hatféle jobbágyteher a nagycenki uradalmakban

Király Tibor: Négy hónap bélyegtörténete Sopron és környéke történetéből

Hiller István: Újabb adatok Joseph Haydn soproni kapcsolatairól

Tömör-Tones Ede: Adalék a soproni gázmű történetéhez

Hárs József: Egy végrendelet a XVII. Századból

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Hiller István: A TIT 1981. évi tevékenysége Sopronban

MEGEMLÉKEZÉSEK

Horváth Zoltán: Thirring Gusztáv és Sopron1 (1861. dec. 25-1941. márc. 31)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Domonkos Ottó: A magyarországi kékfestés. Budapest, Corvina, 1980, 122 lap + 85 kép + 37 tábla. Blaudruckhandwerk in Ungarn. Budapest, 1981, 124 Seiten + 38 Schwarzweissbilder + 85 Blaudruckbilder + 37 mehrfarbige Tafeln

Horváth Marietta: Kezedben a mécs. Budapest, Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1980, 220 lap + 40 tábla

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1982. XXXVI. ÉVFOLYAM 3. SZÁM

Fogarassy László: A nyugat-magyarországi kérdés diplomáciai története III. rész

Szita Szabolcs: Adatok a háborúellenes és antifasiszta ellenállás Sopron megyei történetéhez III. rész

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Frodl, Walter: Europapreis für Denkmalpflege an Ernő Szakál (Budapest, 12. Mai 1982)1

Kovács József László: Leges Scholasticae Lacknerianae avagy a Sopronyi Keresztény Oskoláknak ... ditséretes törvényi (1620-1718)* I. rész

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Merényi Oszkár-Varga Tibor: Újabb adalékok Berzsenyi Dániel iskoláztatásához

Marácz László Károly: Egykorú holland tudósítás az 1681. évi soproni országgyűlésről

Bárth János: A győri püspöki javadalom átadása 1914-ben

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Dávid Ferenc: Egy emléktábláról

Askercz Éva: A III. Országos Érembiennále (1981. aug. 20-okt. 25)

MEGEMLÉKEZÉSEK

Szabó Jenő: Mühl Aladár emlékezetére (1902-1981)

Szabó Jenő: A költő, drámaíró és műfordító Kerpely Jenő

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Haiding, Karl (hg.): Johann Reinhard Bünker: Schwanke, Sagen und Marchen in heanzischer Mundart. Mit Erganzungen zur Auflage von 1906 in vereinfachter Mundartwiedergabe Graz, Leykam Verlag, 1981, XXXII + 439 Seiten

Településtudományi Közlemények 28. szám. Budapest, 1979, 146 lap; 29. szám. Budapest, 1980, 111 lap

Tilkovszky Lóránt: Ungarn und die deutsche Volksgruppenpolitik 1938-1945. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981, 368 lap

Aujeszki László-Schilling Ferenc-Somogyi Sándor (szerk.): A Fertő táj lakossága. Budapest, 1976, 265 lap. (A Fertő táj Monográfiáját előkészítő adatgyűjtemény. 5. kötet.)

Kiss Jenő: Nyelvjárási tanulmányok. Budapest, 1981, 55 lap (A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai 159. szám)

Roth-Fuchs, Gabriele: Rust. 300 Jahre Freistadt. Eisenstadt, Magistrat der Freistadt Rust, 1981, 68 S.

LEVÉLSZEKRÉNY

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1982. XXXVI. ÉVFOLYAM 4. SZÁM

Augusztinovicz Elemér: A Frankenburg Irodalmi Kör hét évtizede (1877-1949)

Szita Szabolcs: Adatok a háborúellenes és antifasiszta ellenállás Sopron megyei történetéhez (1944-1945) IV. rész

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Kovács József László: Leges Scholasticae Lacknerianae avagy a Sopronyi Keresztény Oskoláknak ... ditséretes törvényi (1620-1718) II. rész

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Tompos Ernő: Soproni polgári címerek a Szent Mihály Testvérület könyveiben

Berecz Dezső: Az irodalmi kör gondjai a századfordulón

Zádor Alfréd: A Hanság lecsapolásának története

Gömöri János: Gondolatok egy kiállításon

Entz Géza: Ismeretlen soproni látkép 1840-ből

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Ulreich József: Sedlmayr János kiállítása

Borbély László: Mühl Aladár emlékkiállítása Sopronban1

Nagy Alpár: A Bartók-centenárium főbb eseményei Sopronban

MEGEMLÉKEZÉSEK

Szarka Árpád: Kasichnitz József (1899-1982)

Kálmán Gyula: Kiss Ferenc emléke Szilsárkányban

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Hiller István-Mastalirné Zádor Márta: Sopron bibliográfiája az 1981. évre

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1983. XXXVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

Szabó Jenő: A Soproni Városszépítő Egyesület története (1864-1946)

Bellér Béla: Az osztrák-magyar viszony és a burgenlandi kérdés* (1927-1928)

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Baráth Zoltán: A Berzsenyi Dániel Gimnázium jubileuma

Ikvai Nándor: Megnyitóbeszéd a soproni Berzsenyi Dániel Gimnázium iskolatörténeti kiállításán1

Lőrincze Lajos: Avatóbeszéd Gombocz Zoltán emléktáblájánál

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Táp Lászlóné: Gyógyszerésztörténeti adatok egy régi soproni patikáró

Barbalics Imre János: Sopron egy 1920. évi osztrák szükségpénzen

Nagy Alpár: A tizenöt éves soproni Liszt Ferenc női kar (1967-1981)

Molnár Imre: A Győr-Sopron megyei munkásmozgalom-történet kutatásának, feldolgozásának helyzete és további feladatai

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Gombás Vilmos: Szarka Árpád festőművész kiállításának megnyitója

Szabó Jenő: Szarka Árpád festőművész kiállítása a Festőteremben (1982. febr. 7-28.) (Egy meg nem jelent katalógus elé)

Hiller István: Határmenti irodalmi-helytörténeti találkozó Kismartonban

MEGEMLÉKEZÉSEK

Hiller István: Parragi György és Sopron (Emlékezés születésének 80. évfordulójára)

Lukács Dezső: Soós Lajos (1879-1972)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

V. Kovács Sándor: Soproni Füzetek. 1980. Szerkesztette Sarkady Sándor. Sopron, 1981, 224 lap

Környei Attila: Sopron és vidékének munkásmozgalma 1919. augusztus 1.-1924. Győr, 1981, 232 lap + 13 fénykép

LEVÉLSZEKRÉNY

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1983. XXXVII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

Szabó Jenő: A Soproni Városszépítő Egyesület története (1864-1946) II. rész

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Horváth Mihály: Sopron város V. ötéves középtávú pénzügyi és fejlesztési tervének teljesítése (1976-1980)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Simonics András: Sopron város tömegközlekedésének vizsgálata

Bartal Ernő: A kaboldi várkastély

Környei Attila: Tízéves a Széchenyi István Emlékmúzeum

Bariska István: Servatius Leithner soproni szobrászmester kőszegi munkája

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Hiller István: A TIT 1982. évi tevékenysége Sopronban

MEGEMLÉKEZÉSEK

Hillebrand György: May Rudolf (1906-1982)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Keller Juliane: Grazer Frühdrucke (1559-1619). Graz, 1970 (Arbeiten aus der Steiermarkischen Landesbibliothek am Joanneum, Graz, Heft 12)

LEVÉLSZEKRÉNY

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1983. XXXVII. ÉVFOLYAM 3. SZÁM

Mollay Károly: Kőszeg 1532. évi ostroma és Sopron

Mesterházy Sándor: 90 éves volt a soproni közhasználatú helyi távbeszélő hálózat (1890-1980)

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Mollay Károly: Szakál Ernő 70 éves

Németh Margit: A nyugat és dél-pannoniai váralapítások Hadrianus koráig (i. sz. 117-138)*

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Erdész Antal: Egy iskola bemutatkozik

Keszei Dénes: Tévedések Nagy- és Kiscenk múltjával foglalkozó írásokban

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Gollnhofer Sándor: Roisz Vilmos festőművész kiállításának (1982. június 13-30.) megnyitója

Kubinszky Mihály: Megnyitó Kévés György építész kiállításán

Faragó Sándor: Jelentés a Rábaközi Múzeum 1981-1982. évi tevékenységéről

MEGEMLÉKEZÉSEK

Berecz Dezső: Megemlékezés Erdős Aladárról (1894-1966)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Beitrage zur Volkskunde der Ungarndeutschen (Red.: Iván Balassa-Claus Klotz-Karl Manherz). Budapest, Ungarische Etnographische Gesellschaft, 1975, 260 Seiten; Budapest, Lehrbuchverlag, 1979, 230 Seiten; Budapest, Lehrbuchverlag, 1981, 303 Seiten; Budapest,

LEVÉLSZEKRÉNY

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1983. XXXVII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM

Szabó Jenő: A Soproni Városszépítő Egyesület története Második szakasz* (1946-1948; 1968-1983)

Bognár Dezső: Észrevételek Szita Szabolcsnak „Adatok a háborúellenes és antifasiszta ellenállás Sopron megyei történetéhez (1944-1945)" című cikkéhez (SSz. 1982, 1-4. sz.)

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Hiller István: Mollay Károly 70 éves

Hárs József: 1944-ben készült légifelvételek Sopronról

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Venesz Ernő: Az oktatási és közművelődési intézmények együttműködése Sopronban (1981 május)

Király Tibor: A soproni tábori küldöncjárat

A. Szála Erzsébet: Liebezeit Zsigmond György (1689-1739)

Printz János: Egy híján száz óra a sportról Sopronban

Láng Miklós: Vidovszky Béla Győr-Sopron megyei alkotásai

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Kornidesz Mihály: A IV. Országos Érembiennálé megnyitója (1983. június 24.)

Szabó Gyula: A Manninger-emléktábla felavatása

MEGEMLÉKEZÉSEK

Berecz Dezső: 90 éve született Geleji Dezső (1893-1969)

Faragó Sándor: Áldozó József (1892-1983)

Holl Béla: Szigeti Kilián (1913-1981)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Hiller István-Mastalírné Zádor Márta: Sopron bibliográfiája az 1982. évre

Tüskés Tibor: A nyugati kapu. Móra Ferenc könyvkiadó, Budapest, 1981, 295 lap

LEVÉLSZEKRÉNY

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1984. XXXVIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

Szabó Jenő: A Soproni Városszépítő Egyesület története Második szakasz (1946-1948; 1968-1983) (Második rész)

Fried István: Gottschedianus pietista folyóirat Sopronban (1779)

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Molnár László: A Központi Bányászati Múzeum épületének története és műemléki helyreállítása

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Tipity János: Soproni kovácsoltvas-emlékek

Tompos Ernő: A Freiseisen bányászcsalád címere a soproni Központi Bányászati Múzeumban

Szájer József: Az alsófokú népoktatás megindulása Sopronban (1945-46)

Hajnal János: Siegendorfra emlékezem ...

Kiss Jenő: A mihályi céh pénztárkönyve (1838-1875)

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Hiller István-Mastalirné Zádor Márta: Szomszédi kulturális együttműködés kiadványok tükrében

Augusztinovicz Elemér: Berecz Dezső 90 éves

MEGEMLÉKEZÉSEK

Kepecs József: Thirring Lajos (1899-1983)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Sz. Burger Alice (szerk.): Régészeti Füzetek I. sorozat 30-34. szám, Budapest, 1977-1981; Czeglédy Ilona (szerk.): Régészeti Füzetek I. sorozat 35. szám. Budapest, 1982.

Bellér Béla: A magyarországi németek rövid története. Budapest, Magvető Kiadó, 1981, 211 lap

LEVÉLSZEKRÉNY

MUNKATÁRSAINK

1984. XXXVIII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

Hárs József: A Soproni Ünnepi hetek előzményei* I. rész

Mesterházy Sándor: 125 éves a soproni állami távíróállomás (1855-1980)

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Mészáros Gyula: A fertői vitorlás- és üdülőtelep használatáról, üzemeltetéséről szóló tanácsrendelet

Grosina, Helmut: A Fertő burgenlandi részének fejlesztése

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Tipity János: Soproni kovácsoltvas-emlékek II. rész

id. Csanády Etele: Adatok a soproni hegyvidék kiránduló útjairól

Hunyadi Zoltán: Megkésett requiem

Unger Mátyás: Emlékbeszéd a volt soproni ev. tanítóképző alapításának 125. évfordulóján

Király Tibor: Sopron a filatéliában Első közlemény

Mollay Károly: Népi hiedelmeink kutatása

Bezzegh László: Hozzászólás Hárs József „1944-ben készült légifelvételek Sopronról" című cikkéhez

Tompa Károly: A sopron egyetem mártírjai emlékhelyének felavatása

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Kovács László: Megnyitó Wágner Ferenc budapesti fotókiállításán

MEGEMLÉKEZÉSEK

Pósfai János: Bakó Józsefről

Jávor Ottó: Kónya Lajosról

Hiller István: Augusztinovicz Elemér (1904-1984)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Carolus Clusius: Fungorum in Pannoniis observatorum brevis historia et Codex Clusii. Mit Beitragen von einer internationalen Autorengemeinschaft. Herausgegeben von Stephan A. Aumüller und József Jeanplong. Akadémiai Kiadó, Budapest - Akademische Druck- u. Verla

Antalffy Gyula: Reformkori városrajzok. Panoráma Kiadó, Budapest, 1982, 440 lap.

MUNKATÁRSAINK

1984. XXXVIII. ÉVFOLYAM 3. SZÁM

Varga Imréné: A soproni városi levéltár naptárgyűjteménye (1581-1805)

Hárs József: A Soproni Ünnepi Hetek előzményei II. rész

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Horváth Zoltán: Széljegyzetek Házi Jenőnek Soproni polgárcsaládok 1535-1848 (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982, 2 kötet, 1081 oldal) c. könyvéhez

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Tipity János: Soproni kovácsoltvas-emlékek III. rész

Hiller István: Hozzászólás Tompa Károlynak „A soproni egyetem mártirjai emlékhelyének felavatása" c. cikkéhez

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Hiller István: A TIT 1983. évi tevékenysége Sopronban

Mastalirné Zádor Márta: A 175 éves Erdészeti és Faipari Egyetem jubileumi ünnepségei Sopronban

MEGEMLÉKEZÉSEK

Baranyai Lenke: Tóth Ferenc (1915-1984)

Berecz Dezső: Megemlékezés Frankenburg Adolfról halálának századik évfordulóján

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Patek, Erzsébet: Neue Untersuchungen auf dem Burgstall bei Sopron. (Mit einem Beitrag, von Gv. Szádeczky-Kardoss). Sonderdruck aus: Bericht der Römisch-Germanischen Kommission 63, 1982, Verlag Philipp von Zabern, Mainz am Rhein, 105-177. lapok.

Eibner-Persy, Alexandrine: Hallstattzeitliche Grabhügel von Sopron (Ödenburg). Die Funde der Grabungen 1890-92 in der Prahistorischen Abteilung des Naturhistorischen Museums in Wien und im Burgenlandischen Landesmuseum Eisenstadt. Eisenstadt, 1980.

Mollay Károly: Német-magyar nyelvi érintkezések a XVI. század végéig. Budapest. Akadémiai Kiadó, 1982, 644 l. (Nyelvészeti Tanulmányok 23.)

Keszei Dénes: Nagycenk múltja és jelene. Sopron, 1983, 246 lap

LEVÉLSZEKRÉNY

MUNKATÁRSAINK

1984. XXXVIII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM

Varga Imréné: A soproni városi levéltár naptárgyűjteménye (1581-1805) II. rész

Horváth Emil: Hegykő, Fertőhomok, Hidegség osztály- és rétegszerkezetének alakulása (1960-1983)

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Szita Szabolcs: Csatkai Endre munkaszolgálata (1944-1945)

KISEBB KÖZLEMÉNYÉK

Tipity János: Nagycenki és fertődi kovácsoltvas-emlékek

Király Tibor: Sopron a filatéliában Második közlemény

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Nagy Alpár: A Kodály-centenárium soproni eseményei

M. Kiss Pál: Gáspárdy Sándor soproni kiállítása a Festőteremben (Megnyitóbeszéd 1983. szept. 11-én)

Faragó Sándor: Jelentés a Rábaközi Múzeum 1983. évi munkájáról

MEGEMLÉKEZÉSEK

Lukacs Dezső: Százhetvenhat éve született Dorner József (1808-1873)

Taschner Frigyes: Gortschling Károly (1904-1983)

Hillebrand György: Bayer Lipót (1899-1984)

Szita Szabolcs: Búcsú Bayer Lipóttól

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Csatkai Endre: Kazinczy és a képzőművészetek (1925). Budapest 1983. MTA Művészettörténeti Kutatócsoportja, 139 lap, 36 tábla

Hiller István-Mastalirné Zádor Márta: Sopron bibliográfiája az 1983. évre

LEVÉLSZEKRÉNY

MUNKATÁRSAINK

1985. XXXIX. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

Gömöri János: Scarbantia foruma

Szántó István: Sopron város és vonzáskörzete iparának helyzete és fejlesztésének hosszú távú feladatai

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Sarkady Sándor: Gáspárdy Sándor születésnapjára

Majer Antal: Sopron faóriásai

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Grubits Ferenc: Jubileum Kópházán

Király Tibor: Sopron a filatéliában (Harmadik közlemény)

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Nagy Alpár: „In memoriam Joseph Haydn"

M. Kiss Pál: Renner Kálmán budapesti kiállítása (1984. márc. 19-29)

MEGEMLÉKEZÉSEK

Szabó Jenő: Kerpely Jenő Claudius emléktáblájának felavatása

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Hiller István: Sopron és környékének munkásmozgalma a Hitler- és Volksbund-ellenes küzdelmek időszakában (1939-1945). Sopron, 1983, 196 lap + 10 kép

Faragó Sándor: Kapuvár munkásmozgalma 1919. augusztus 1-1945. Győr, 1981, 120 lap + 6 kép (Győr-Sopron megye munkásmozgalma sorozat)

LEVÉLSZEKRÉNY

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1985. XXXIX. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

Gömöri János: Scarbantia foruma II. rész

Horváth Zoltán: Sopron városias fejlődése a kapitalizmus első időszakában (1848-1914) I. rész

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Palotai István: Százéves a Fáy András Közgazdasági Szakközépiskola

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Bognár Dezső: A Soproni Városszépítő Egyesület 115. évfordulóján rendezett ünnepi közgyűlés elnöki emlékbeszéde (1984. szept. 28)

Király Tibor: Sopron a filatéliában (Negyedik közlemény)

Hárs József: Kiegészítések „A Soproni Ünnepi Hetek előzményei"-hez

Gömöri János: Újabb dorongútmaradványok Sopronban és Kőszegen

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Mollay Károly: Soproni Stöckert Károly szobrászművész 75 éves

Szabó Jenő: A HEIMLER-EMLÉKMŰ FELAVATÁSA

MEGEMLÉKEZÉSEK

Garád Róbert: Pichler János (1899-1984)

Kubinszky Mihály: Winkler Oszkár (1907-1984)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Bencze Pál-Major György-Mészáros Ernő (szerk.): Fizikai meteorológia. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1982, 300 lap

Anne Braun: Historische Zielscheiben. Leipzig 1981, Edition Leipzig, 139 S.

Czellár Katalin: Sopron (Panoráma „Magyar városok" sorozat). Budapest, 1982, 232 lap

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1985. XXXIX. ÉVFOLYAM 3. SZÁM

Gömöri János: Scarbantia foruma III. rész

Horváth Zoltán: Sopron városias fejlődése a kapitalizmus első időszakában (1848-1914) II. rész

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Sarkady Sándor: Szarka Árpád 70 éves

Mollay Károly: Sopron zenéje a 16-18. században (Széljegyzetek Bárdos Kornél könyvéhez)

Faragó Sándor: Még egyszer Hany Istókról

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

H. Elek Mária: Kópháza, 1944 vége

Heksch László: Sopron-Siegendorf (1945. jan. 14-márc. 30.)

Tatay Jenő: Adalékok Murmann Sámuel 1849-es temesvári vértanú életéhez

Kitaibel, Hans: A feketevárosi majolika korsó

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Kerék Imre: Fejér Zoltán festői világa

Hiller István: A TIT 1984. évi tevékenysége Sopronban

MEGEMLÉKEZÉSEK

Táp Lászlóné: Csathó József gyógyszerész (1849-1885)

Metzl János: Megemlékezés dr. Király Jenőről, születésének századik évfordulóján

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Erzahlgut der Kroaten aus Stinatz, Herausgegeben von Károly Gál und Gerhard Neweklowsky. Wien, 1983; Deutsch-burgenlandischkroatisch-kroatisches Wörterbuch. Bearbeitet von Nikolaus Bencsics, Bozidar Finka, Antun Sojat, Josef Vlasits, Stefan Zvonarich. Eisenstadt

Buzás, Josef: Kanonische Visitation 1757 Südburgenland. Eisenstadt, 1982, 391 Seiten (Burgenlandische Forschungen Heft 71)

Balázs Judit: A ragadványnevek szerepe Rábaszentandrás névrendszerében (Nyelvtudományi Értekezések 114. szám). Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982, 98 lap + 1 melléklet

LEVÉLSZEKRÉNY

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1985. XXXIX. ÉVFOLYAM 4. SZÁM

Gömöri János: Scarbantia foruma

Mesterházy Sándor: Tűzjelző távíró alkalmazása Sopronban

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Hiller István: 250 éves a soproni egyetemi könyvtár

Németh Alajos: A meggyalázott karácsony

Király Tibor: Sopron a filatéliában (Ötödik közlemény)

Czencz Sándor: Az 1956-os soproni bélyegkiadás

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Faragó Sándor: Jelentés a Rábaközi Múzeum 1984. évi munkájáról

MEGEMLÉKEZÉSEK

Sarkady Sándor: Berecz Dezső (1894-1985)

Hárs József: Csík Ferenc (1894-1984)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Hiller István-Mastalirné Zádor Márta: Sopron bibliográfiája az 1984. évre

Botka Ferenc-Vargha Kálmán: A magyar irodalomtörténet bibliográfiája 1905-1945. Személyi rész I. (A-K) 6. kötet, Akadémiai Kiadó, Budapest 1982, 959 lap

60 Jahre Burgenland - Eine Dokumentation. Herausgeber: Walter Göhring, Werner Pfeiffenberger. Mattersburg 1981, 120 lap. (Schriftenreihe des Österreichischen Institut s für politische Bildung).

LEVÉLSZEKRÉNY

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1986. XL. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

Szabó Jenő: A régi lövér

Fogarassy László: Prónay Pál emlékezései az 1921. évi nyugat-magyarországi eseményekről Első rész

HELYTÖRTÉNETIRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Krassói Kornélia-Kövesi Sándorné: Egy képeslap margójára (A 80 éves Vermes Miklós)

Macher Frigyes: „75 éves a Soproni Vasöntöde" (Kiállítás a Központi Bányászati Múzeumban)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Molnár László: Faller Jenő és Sopron

Király Tibor: Sopron a filatéliában (Hatodik közlemény)

Hrenkó Pál: Az árpási Madonna és a középkori Mórichida helye

Hajnal János: A „Siegendorfra emlékezem ..." utóhangjai

Héjj Botond: Kik látogatják a soproni erdőket? (Egy kérdőíves felmérés eredményei)

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Heitler László: Sz. Egyed Emma és Giczy János pápai kiállítása

Szarka Árpád: Richly Zsolt grafikusművész és rajzfilmrendező kiállítása (Liszt Ferenc Művelődési Központ: 1985. márc. 20.)

MEGEMLÉKEZÉSEK

Hárs József: Mesterházy Sándor (1897-1984)

Molnár László: Dzseki bácsi elment ... (1900-1985)

Szarka Árpád: Perényi Kálmán (1896-1985)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Szita Szabolcs: Holocaust az Alpok előtt 1944-1945. Győr, 1983, 168 lap

Bokor József: Sopronkövesd ragadványnevei. Budapest, 1983, 44 lap (Magyar Személynévi Adattárak 60)

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1986. XL. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

Szabó Jenő: A régi lövér (II. rész)

Fogarassy László: Prónay Pál emlékezései az 1921. évi nyugat-magyarországi eseményekről

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

László Frigyes: A forradalmi munkásmozgalom soproni történetéhez

Bognár Dezső: Észrevételek László Frigyes cikkéhez

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Király Tibor: Sopron a filatéliában

Varga Gyula: A pusztacsaládi Szent István emlékszobor

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Hiller István: A TIT 1985. évi tevékenysége Sopronban

MEGEMLÉKEZÉSEK

Metzl János: Gerencsér Nándor (1908-1985)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Falko Daim-Andreas Lippert: Das awarische Graberfeld von Sommerein am Leithagebirge (NÖ). Wien, 1984, 256 lap + 144 tábla

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1986. XL. ÉVFOLYAM 3. SZÁM

Hárs József: A Soproni Ünnepi Hetek története (Elfelejtett rendezvények 1946-1949)*

Fogarassy László: Prónay Pál emlékezései az 1921. évi nyugat-magyarországi eseményekről Harmadik rész

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Hiller István: Adatok legújabbkori történetírásunkhoz

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Mészáros Gyula: Sopron városkörnyéki közigazgatás

Király Tibor: Sopron a filatéliában (Nyolcadik közlemény: Különleges bélyegzések)

Lovasné Szabó Ágnes: Temetési szokások Kópházán

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Macher Frigyes: „Harangvariációk' a soproni Központi Bányászati Múzeumban

MEGEMLÉKEZÉSEK

Somogyi József: Tárczy-Hornoch Antal (1900-1986)

Kiss Jenő: Zsirai Miklós emléke Mihályiban

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Festschrift für Karl Semmelweis. Herausgegeben vom Burgenlandischen Landesarchiv. Eisenstadt, 1981, 354 Seiten (Burgenlandische Forschungen Sonderband VI.)

Monok István (szerk.): Könyvtártörténeti Füzetek I-II. Szeged, 1981-1982, XXIX, 219; XVIII, 161 lap. József Attila Tudományegyetem Központi Könyvtára és I. sz. Magyar Irodalomtörténeti Tanszéke

Marácz László Károly: Fertőd helynevei. Budapest, 1983, 44 lap (Magyar Névtani Dolgozatok 40. szám. Szerk.: Hajdú Mihály)

Timaffy László: A kisalföldi kocsik és szekerek szakszókincsének nyelvatlasza és szótára. Budapest, 1985, 86 lap (Magyar Csoportnyelvi Dolgozatok 22. szám Szerk. Hajdú Mihály)

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1986. XL. ÉVFOLYAM 4. SZÁM

Hárs József: A Soproni Ünnepi Hetek története II. rész

Fogarassy László: Prónay Pál emlékezései az 1921. évi nyugat-magyarországi eseményekről Negyedik rész

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Sedlmayr János: Sopron koragótikus lakótornyai

Entz Géza: Városi lakótornyok a középkori Magyarországon

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Király Tibor: Sopron a filatéliában (Kilencedik közlemény)

Szita Szabolcs: A Vörös Hadsereg és harcosai emléke Sopronban

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Szabó Jenő: Sterbenz Károly kiállítása

MEGEMLÉKEZÉSEK

Szabó Jenő: Tíz éve halt meg Becht Rezső

Környei Attila: Faragó Sándor (1924-1985)

Domonkos Ottó: Csatkai-emléktábla Darufalván

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Hiller István-Mastalirné Zádor Márta: Sopron bibliográfiája az 1985. évre

Mollay Károly (szerk.): Sopron 1945-1985. Sopron, 1985, 160 lap (A Soproni Szemle Kiadványai. Új sorozat, 13. szám).

LEVÉLSZEKRÉNY

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1987. XLI. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

Csapody István: A soproni Lövérek növényvilágai

Nagy László: A Fertő-táj értékeinek hatása az emberi szervezetre (Gyógyfürdők, gyógy- és ásványvizek.)

Dávidházy István: Újjáépítés 1676-1682

Dávidházy, Stefan: Der Neubau des Ödenburger Stadtturmes (1676-1682)

HELYTÖRTÉNETIRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Nováki Gyula-Sándorfi György: A soproni belváros „vörös sánca" kutatásának eredményei

Gömöri János: Archeometriai kutatószelvény a soproni vörös sáncban

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Király Tibor: Sopron a filatéliában (Tizedik közlemény)

Fried István: Egy soproni prédikáció háttere (Adalékok Napóleon és Magyarország viszonyához)

Soós István: Adalékok a soproni „Magyar Társaság" történetéhez

Szénássy Árpád: Feszty Adolf találmánya és az Esterházy-papírgyár

ifj. Szabó Kálmán: Az első könyvünnep Sopronban (1929)

Lukács László: Sopron város toronyórájához

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Csupor Károly: A Kőrösi Csoma Társaság Soproni Baráti Köre

Kienzl János: Roisz Vilmos festőművész életmű-kiállításának megnyitója (1986. október 19.)

MEGEMLÉKEZÉSEK

Tölgyesi József: Dorosmai János emlékezete (1886-1966)

Kubinszky Mihály: Borbély István (1907-1985)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Urkundenbuch des Burgenlandes und der angrenzenden Gebiete der Komitate Wieselburg, Ödenburg und Eisenburg. Herausgegeben von der Burgenlandischen Landesregierung: IV. Band: Die Urkunden von 1328 bis 1342 mit Nachtragen von 1284 bis 1318.

Molnár László (szerk.): Georgius Agricola: Tizenkét könyv a bányászatról és a kohászatról. Bázel, 1556. Fordította Becht Rezső. Budapest, é. n., 658 lap.

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1987. XLI. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

Majer Antal: A soproni erdők nagy tanúfái I. rész

Soós István: Kis János levelei Döbrentei Gáborhoz

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Kriston László: Adatok a soproni „vörös sánc" kiégésének rekonstruálásához

Tomka Péter: Régészeti adatok a győri, mosoni és soproni koraközépkori sáncvárak történetéhez

Kovács Béla: A vörös sáncok keletkezése

Mollay Károly: Iparrégészet

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Király Tibor: Sopron a filatéliában (Tizenegyedik közlemény)

Burayné Mihályi Erika: Mészáros Sándor és a Hétbükkfa

Macher Frigyes: Soproni helyi kezdeményezés vasöntöde létesítésére (1905)

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Hillebrand György:Szent Istvántól Liszt Ferencig

Hiller István: A TIT 1986. évi tevékenysége Sopronban

MEGEMLÉKEZÉSEK

Horváth Zoltán: Házi Jenő (1892-1986)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. II. kötet. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1987, 646 lap

Burgenland in seiner pannonischen Umwelt. Festgabe für August Ernst. Eisenstadt, 1984, 463 Seiten (Burgenlandische Forschungen, Sonderband VII.)

Újpétery Elemér: Végállomás Lisszabon. Budapest, 1987, 545 lap

LEVÉLSZEKRÉNY

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1987. XLI. ÉVFOLYAM 3. SZÁM

Majer Antal: A soproni erdők nagy tanúfái II. rész

Andrési Pál-Sódor Márton: Sopron és környékének kisemlős faunája I. rész

Soós István: Cigányper Sopronban (Adalékok Sopron és a cigányság XVIII. századi kapcsolatához)1 I. rész

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Ivancsics Jenő: A vörös sáncok kiégett kőzetanyagának tájékoztató ásvány-kőzettani vizsgálata

Macher Frigyes: Megjegyzés a soproni „vörös sánc" kiégéséhez (kiégetéséhez)

Gádor Judit: Észrevételek az égett sáncok kérdéséhez a sály-latori vörös sánc ásatási eredményei alapján

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Király Tibor: Sopron a filatéliában (Tizenkettedik közlemény)

Varga Ferenc: Adatok a zsirai kastély történetéhez

Faragó Sándor: Újabb adat Varga Tibor és Csitei József letartóztatásának előzményeiről

Mascher Jenő: Az oktatási és közművelődési dolgozók élet- és munkakörülményei Sopronban

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Szarka Árpád: Endrédy György kiállítása

Molnár László: Tárczy-Hornoch Antal emlékkiállítás

MEGEMLÉKEZÉSEK

Metzl János: Nagy László (1909-1986)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Kerekes Lajos: Ausztria hatvan éve 1918-1978 (Karl Rennertől Bruno Kreiskyig). Gondolat. Budapest, 1984, 381 lap

Leopold Banny: Schild im Osten. Der Südostwall zwischen Donau und Untersteiermark 1944/45. Eigenverlag. Lackenbach, 1985, 220 lap, 215, részben színes fénykép 24 térkép és ábra, 29 légifelvétel.

Stefan Karner (Herausgeber): Das Burgenland im Jahr 1945. Beitrage zur Landes-Sonderausstellung 1985. Eisenstadt 1985, 320 S.

LEVÉLSZEKRÉNY

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1987. XLI. ÉVFOLYAM 4. SZÁM

Mollay Károly: Árszabások (A soproni vargák 1532. évi árszabása)¶Andrési Pál-Sódor Márton: Sopron és környékének kisemlős faunája II. rész

Soós István: Cigányper Sopronban (Adalékok Sopron és a cigányság XVIII. századi kapcsolatához) II. rész

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Kaus, Karl: Darufalva (Drassburg), Locsmánd (Lutzmannsburg), Pinkaóvár (Burg) (Burgenlandi vörös sáncok régészeti vizsgálatainak eredményei 1891-1986-ig)

Stefanovicova, Tatiana: A szlovákiai égetett sáncok kérdéséhez

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Hencz József: Az MSZMP Sopron Városi Bizottságának feladatterve az MSZMP KB 1987. július 2-i gazdaságpolitikai programjának megvalósítására

Szita Szabolcs: Sopronban született a sűrített levegős légzőkészülék feltalálója

Papp János: Légi tevékenység Sopron vármegyében (1944/45)

Németh Alajos: Az ideiglenesen „hontalanná" lett sopronkőhidai fegyház élete egykorú hivatalos kimutatás alapján

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Kratochwill Mimi: Szabó Vladimír soproni kiállítása elé

MEGEMLÉKEZÉSEK

Macher Frigyes: Nagyzsadányi Endre (1915-1987)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Hiller István-Mastalirné Zádor Márta: Sopron bibliográfiája az 1986. évre

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1988. XLII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

Ulreich József: Sopron város Tanácsa VI. ötéves tervének teljesítéséről (1981-1985)

Hiller István: Soproni fiatalok ellenállási tervei és akciói 1944-45-ben

Ruhmann Jenő: A Rák-patak hasznosítása a XIV. századtól napjainkig

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Tóth Sándor: Régészeti adatok az Elő- és Hátsókapu történetéhez

Józsa Béla: Faipari adatok a soproni vörös sánc kiégésének rekonstruálásához

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Eper Tivadar: A soproni Városi Kórház röntgenosztályának fejlődése 1962-1982-ig

Nikolics Károly: Szemelvények a soproni gyógyszerészet múltjából (1945-1985)

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

M. Kiss Pál: Mendlik Lajos kiállítása Sopronban

MEGEMLÉKEZÉSEK

Szakál Ernő: Dercsényi Dezső (1910-1987)

LEVÉLSZEKRÉNY

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1988. XLII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

Hárs József: Magyar irodalmi művek fordításai a két világháború közötti Oedenburger Zeitungban1

Katona Imre: Iványi-Grünwald Wla Sopron megyében

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

György Lajos-Takács Sándor: A soproni vörös sánc kémiai vizsgálatának eredménye

Benkő Lázár: A soproni vörös sánc anyagának termolumineszcencia-vizsgálata

Verő József: Mágneses mérések a soproni vörös sánc területén

Bakay Kornél: Elégett palánk nyomai a somogyvári várfalak mentén

Tóth Endre-Kiss Gábor: A vasvári sánc ásatása 1985 márciusában

Fekete Mária: Kora Árpád-kori égett sánc Velemben

Trogmayer Ottó: A Földvári-féle kanalas fúró a földvárak kutatásában

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Király Tibor: Sopron a filatéliában (Tizenharmadik közlemény)

Mollay Károly: Egy kőszegi formuláskönyv soproni vonatkozásai

Fried István: Kazinczy Ferenc és Kis János kapcsolataihoz1

Merényi László: Merényi Oszkár és Claudius Kerpely barátsága

Flanner, Karl: Bécsújhely volt 1919-ben a „fordítókorong" a Magyar Tanácsköztársaság irányában

Friedrich András: Anton Rosenkranz, a soproni 76. gyalogezred karmestere (1827-1888)

Kiss Jenő: Népi gyermekjátékok és gyermekmondókák Mihályiból

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Hárs József: Néhány szó az 1987. évi Soproni Ünnepi Hetekről

Entz Géza: Életút-életmű (Szakál Ernő kiállítása)

MEGEMLÉKEZÉSEK

Környei Attila: Prőhle Jenő (1909-1986)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Kovács József László: Régen volt iskolák dícséretes törvényei. Zsámbék, 1984, 168 lap

László Gyula: Az akvarell poétája. Soproni Horváth József művészete. Hely nélkül, 1987, 80 lap

Zinner Tibor-Róna Péter: Szálasiék bilincsben. I-II. kötet. Budapest, 1987, Lapkiadó Vállalat, 342+312 lap

Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza III. kötet: Heves, Hont, Hunyad, Keve, Kolozs, Komárom, Krassó, Kraszna, Küküllő megye és Kunság. Budapest, Akadémiai Kiadó 1987, 568 lap

Keszei Dénes: Történetek és leírások Nagycenk múltjából. H. n., é. n., 48 lap

Andreas Schindler: Harkau mein Heimatdorf. Die Geschichte eines deutschen Bauerndorfes in Westungarn. Sinsheim, W. Röck Grossgrundbinderei. 1987, 260 S.

August Ernst: Geschichte des Burgenlandes. Wien, 1987, Verlag für Geschichte und Politik. München, Verlag R. Oldenbourg, 352 S.

Muck Tibor (szerk.): A Széchenyi István szocialista brigádok emlékkönyve 1987. Széchenyi Kör kiadása. Bp., 1987, 96 lap. - A Széchenyi István Emlékmúzeum Baráti Köre III. közgyűlésének jegyzőkönyve. (Fk.: Környei Attila) Pécs, 1987, 20 lap

LEVÉLSZEKRÉNY

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1988. XLII. ÉVFOLYAM 3. SZÁM

Horváth Zoltán: Idegen (külföldi) tőkések gyáralapítási kísérletei Sopronban 1918 előtt

Hárs József: Magyar irodalmi művek fordításai a két világháború közötti Oedenburger Zeitungban

HELYTÖRTÉNETIRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Kubinszky Mihály: Winkler Oszkár építészeti alkotásai mint a legújabbkori magyar építészet értékei*

Solt Herbert: Winkler Oszkár tervezői munkássága

Vass Dénes: Winkler Oszkár építészeti tevékenysége a faiparban*

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Király Tibor: Sopron a filatéliában

Bella Ernő: Észrevételek Hiller István „Soproni fiatalok ellenállási tervei és akciói 1944-45-ben" c. tanulmányához (SSz. 1988, 16-39)

Nováki Gyula: Hozzászólás Bakay Kornél „Elégett palánk nyomai a somogyvári várfalak mentén" c. előadásához

Ifj. Szabó Kálmán: A Tanácsköztársaság könyvtárügyi törekvései Sopronban

Szita Szabolcs: Adalék a Szociáldemokrata Párt Sopron környéki tevékenységéhez (1932-1944)¶Hárs József: Út és vasút külön szintű keresztezése Sopronban

Keszei Dénes: „A Nagycenken fekvő katonaság", avagy „A letelepedett hadi sereg"

Kiss Jenő: A mihályi céh 1828-ból származó királyi oklevele

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Nagy Alpár: A soproni Liszt-év

Kienzl János: A soproni „Őszi tárlat" megnyitója (1987. okt. 4.)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Bános Tibor: Aki szelet vet... Fejezetek Fedák Sári életéből. Budapest, 1986, Magvető Könyvkiadó, 459 lap

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

 

1988. XLII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM

Hiller István: Mollay Károly 75 éves

Mollay Károly: Családtörténet és társadalomtörténet (Az 1532. évi soproni mészárosok)

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Fülöp József: A két munkáspárt egyesülése Sopron vármegyében

Hárs József: Egy életmű otthonra talál?

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Király Tibor: Sopron a filatéliában

Várkúti János: Kiegészítések Sopron meteorológiai múltjához, jelenéhez1

Nikolics Károly: A Soproni Sakk-kör megalakulása (1924)

Badiny Gyula: A Soproni Faragók Baráti Köre 10 éves

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Kienzl János: A Gáspárdy Sándor-emlékkiállítás megnyitója (1987. május 10-...)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Hiller István-Mastalirné Zádor Márta: Sopron bibliográfiája az 1987. évre

Jávor Pál: Egy színész elmondja... Budapest, 1987, Akadémiai Kiadó, 146 lap.

Geosits, Stefan (hg.): Die burgenlandischen Kroaten im Wandel der Zeiten. Wien, Edition Tusch, 1986,

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1989. XLIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

Baumann József: A Soproni Gázmű története (1976-1986)

Mollay Károly: Középkori háztörténet és várostörténet Első rész

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Mányoki János-Németh László: A soproni evangélikus templom fedélszerkezetének helyreállítási munkái

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Andrássy Péter: A soproni Bécsi-domb két botanikai ritkaságáról

Ifj. Hiller István: Magyar nádorválasztás és európai politika

Németh Alajos: Vándorló fegyház

Pájer Imre: A Bősárkányi kanális

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Hegyi Imre: Megnyitó „A fa és az alkotó ember. Emberré válás az Alpokalján" kiállításhoz1

Pándi András: A VI. soproni érembiennálé elé

MEGEMLÉKEZÉSEK

Hiller István: Egy soproni „fővádlott" emlékére

89Németh Alajos: Szarka Gyula soproni néptanító küzdelmes életútja (1888-1969)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Paizs Gábor: Rajk-per. Budapest, 1989, Ötlet Kiadó, 249 lap

LEVÉLSZEKRÉNY

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1989. XLIII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

Horváth Zoltán: Sopron gazdasági és politikai gondjai a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet idején (1828-1865)

Mollay Károly: Középkori háztörténet és várostörténet Második rész

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Hiller István: Adatok a soproni németek kitelepítéséhez

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Szemerey Tamás: Toóbiás...! (Gondolatok városunk egyetemistáinak dalairól)

Tóth József és Zombori Lajos: A soproni izraelita hitközség újabb bárcája

Végh Ferenc: Az MSZHSZ 1948. április 4-én alakult meg Sopronban

Hiller István: Soproni és Sopron vármegyei kérdések a Forradalmi Kormányzótanács ülésein (1919)

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

D. Fehér Zsuzsa: Renner Kálmán művészetéről

MEGEMLÉKEZÉSEK

Hiller István: Geiszbühl Mátyás (1908-1989)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Winkler Gábor: Sopron építészete a 19. században.

Randolph L. Braham: A magyar Holocaust. I-II. kötet. Gondolat Kiadó Budapest, Blacburn International Incorporation, Wilmington 1988, 471+567 lap

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1989. XLIII. ÉVFOLYAM 3. SZÁM

Dávidházy István: Soproni posztókallók

Mollay Károly: Háztörténet és várostörténet Harmadik rész

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Mollay Károly: Állítsák vissza Harka nevét!

Mollay Károly: Visszaállították Házi Jenő akadémiai tagságát

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Király Tibor: Sopron a filatéliában Tizenhatodik közlemény

Mikó Sándor: Lózs mezőváros története a XVI-XVII. században

Ruhmann Jenő: A Frankenburg úti aluljáró környékének története

Hárs József: Joós Sándor élete és versei

Fried István: Tudósítások Sopronról 1794-ből

Kiss Jenő: Cseregyerekek német szón Mihályiból

Frisnyák Zsuzsa: Közlekedési vámok Sopronban a XIX. század második felében

Nikolics Károly: Adatok Gensel János Ádám életművéhez

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Metzl János: A „Corvinus Magyar-Osztrák Baráti Kör" megalakulása Sopronban és első évi működése

MEGEMLÉKEZÉSEK

Sarkady Sándor: Major Jenő (1922-1988)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Hegedűs András: A történelem és a hatalom igézetében. Budapest, 1988, Kossuth Könyvkiadó, 353 lap

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1989. XLIII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM

Hiller István: A soproni egyetemi hallgatók szerepe és hatása a város politikai arculatának alakulásában (1919-1945)*

Mikó Sándor: Adatok Nagylózs XIX. századi gazdasági és társadalmi viszonyainak megismeréséhez

Mollay Károly: A Számkivetettek Testvérülete a középkorban

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Bognár Dezső: Sopron város törvényhatósági joga

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Király Tibor: Sopron a filatéliában Tizenhetedik közlemény

Mollay Károly: Adalék Bessler Lőrinc soproni muzsikus életrajzához

Hárs József: Soproni Idegenforgalmi Gazdasági Társaság

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Macher Frigyes: Bányász fúvószenekarok találkozója

MEGEMLÉKEZÉSEK

Molnár László: Tompos Ernő (1907-1989)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Hiller István-Mastalirné Zádor Márta: Sopron bibliográfiája az 1988. évre

LEVÉLSZEKRÉNY

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1990. XLIV. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

Fenyő István: Dukai Takách Judit költőnő a magyar klasszicizmus korszakában

Fogarassy László: Legitimista lett-e Prónay Pál a nyugat-magyarországi felkelés folyamán?

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Molnár László: Fogarassy László 70 éves

Mollay Károly: Soproni árak és bérek a középkortól 1750-ig

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Király Tibor: Sopron a filatéliában

Tatay Jenő: Tatay János (1789-1862)

Hiller István: Adalék a soproni egyetem legújabbkori történetéhez

Ruhmann Jenő: Sopron környéki helynevek egy XVIII. században felmért katonai térképen

Németh Alajos: Emléktábla a kurucdombi templom falán

Kiss Jenő: A rábaközi perecről

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Lomoschitz Pál: Megnyitó beszéd a 160 éves Zeneegyesület kiállításán (1989. szeptember 30.)

Soproni József: A Zenei Világnap soproni megnyitója (1989. szeptember 30.)

Nagy Alpár: A tizenkettedik emléktábla

MEGEMLÉKEZÉSEK

Szabó Jenő: Mollay János (1911-1989)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Szita Szabolcs: Halálerőd. A munkaszolgálat és a hadimunka történetéhez 1944-1945. Budapest, 1989, 316 lap

Fogarassy László: A magyar-délszláv kapcsolatok katonai története 1918-1921. Baranyai Helytörténetírás 1985-1986, 537-574. (Baranyai Levéltári Füzetek 71. sz.) Pécs, 1986

Zsiga Tibor: Horthy ellen, a királyért. Budapest 1989. Gondolat Kiadó, 234 lap

Kiss Ákos: Pannonische Architekturelemente und Ornamentik in Ungarn. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1987, 192 lap + 119 tábla

Kovács I. Gábor: Kis magyar kalendáriumtörténet 1880-ig. A magyar kalendáriumok történeti és művelődésszociológiai vizsgálata. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1989, 242 lap

Molnár Károly-Vaskó László: A magyar demokratikus tanügy negyven éve. Veszprém, Veszprémi Akadémiai Bizottság, 1985, 114 lap

Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára. Negyedik, bővített kiadás. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1988, 2. kötet, 821+822 lap

Visy Zsolt: A római limes Magyarországon. Budapest, Corvina, 1989.

Kristó Gyula: A vármegyék kialakulása Magyarországon. Budapest, Akadémiai Kiadó 1988, 643 lap.

LEVÉLSZEKRÉNY

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1990. XLIV. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

Friedrich Károly: „Celeberrimae collectiones Sopronienses" (A soproni evangélikus gyülekezet gyűjteményei)

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Sarkady Sándor: Szabó Jenő 80 éves

Hárs József: Utcáink nevei az utóbbi százhúsz évben

Mollay Károly: A címervita

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Fried István: Egy régi statisztikai mű tanulságos részletei

Katona Imre: Hany Istók Budapesten

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE r

Vajda György: A VII. Országos Érembiennálé megnyitója

MEGEMLÉKEZÉSEK

Hárs József: Kárpáti Sándor életútja (Kőszeg, 1872-Sopron, 1939)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Neves rábaköziek. Szerkesztette Pájer Imre. Csorna-Kapuvár, 1989, 77 lap, 1 képpel

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1990. XLIV. ÉVFOLYAM 3. SZÁM

Fogarassy László: Háború hadüzenet nélkül (Hadműveletek Magyarország területén a páduai fegyverszüneti egyezménytől a soproni népszavazásig)

H. Elek Mária: Sopronbánfalva 1944-1945 Sümeghy József tanító naplója tükrében

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Mollay Károly: Magyarország nyugati külkereskedelme a XVI. század közepén (Soproni kiegészítések és jegyzetek Ember Győző könyvéhez)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Király Tibor: Sopron a filatéliában

Horváth Szilvia: A soproni Magyar Társaság a korabeli sajtó tükrében (1790-1828)

Szende Katalin: A soproni későközépkori végrendeletek egyház- és tárgytörténeti tanulságai

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Metzl János: A „Corvinus Magyar-Osztrák Baráti Kör' 1989. évi működése

MEGEMLÉKEZÉSEK

Csapody István: Aumüller István (1903-1988) emlékezete

Csapody István: Megemlékezés Garád Róbertról (1917-1987)

Metzl János: Réthly Endre (1911-1990)

SOPRONI KÖNYVESPOLC     r

Kiss Jenő: Fejezetek a mihályi nyelvjárás mondattanából. Budapest, 1982, 93 lap (A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai 164. sz.);

Kiss Jenő: A rábaközi Mihályi nyelvjárásának hang- és alaktana. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1982, 212 lap

Büki Szabó József: Bük környékének ragadványnevei. Budapest, 1988 (Magyar Személynévi Adattárak 87. sz. Szerkeszti: Hajdu Mihály)

LEVÉLSZEKRÉNY

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1990. XLIV. ÉVFOLYAM 4. SZÁM

Fogarassy László: Háború hadüzenet nélkül (Hadműveletek Magyarország területén a páduai fegyverszüneti egyezménytől a soproni népszavazásig)

H. Elek Mária: Sopronbánfalva 1944-1945 Sümeghy József tanító naplója tükrében

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI¶Horváth Zoltán: Válasz Mollay Károly: A címervita című cikkére

Gömöri János: Az 1340. évi soproni városcímer: a védőszentek ikonográfiai meghatározása

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Mollay Károly: XIV. századi osztrák költő híradása Nyugat-Magyarországról

Király Tibor: Sopron a filatéliában

Kőhegyi Mihály: Széchenyi István kinevezése Sopron vármegye vízügyi szakbizottságába

Hiller István: A legújabb soproni emléktábla története

Mikó Sándor: Az első világháború évei Nagylózson

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Kubinszky Mihály: A Soproni Városszépítő Egyesület tevékenysége (1989. jan. 1-1990. jún. 30.)

Kubinszky Mihály: Gondolatok Szarka Árpád festőművész 75. születésnapja alkalmából rendezett kiállítás megnyitásán (1990. június 24.)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Keszei Dénes: Nagycenk és társközségei múltjából, jelenéből. Sopron, 1990, 56 lap.

Györffy György: A magyarság keleti elemei Gondolat. Budapest, 1990, 326 lap

Ormos Mária: Civitas Fidelissima. Népszavazás Sopronban 1921. Győr, Gordiusz Kiadó 1990, 220 lap.

Patay Pál: Corpus campanorum antiquarum Hungariae. Magyarország régi harangjai és harangöntői 1711 előtt. Budapest, 1990, 144 lap + 88 kép

Szalayné Pókay Marietta: A höveji csipkekészítés szakszókincse. Budapest, 1990, 33 lap (Magyar Csoportnyelvi Dolgozatok 45. sz. Szerkeszti: Hajdú Mihály)

LEVÉLSZEKRÉNY

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1991. XLV. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

Mollay Károly: Kereskedők, kalmárok, árosok Moritz Pál Kalmár (1511-1530)

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Major Jenő f: Sopron város földrajza 1944

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

H. Elek Mária: Lager Felixdorf, az „Ördögmalom"

Mollay Károly: Az 1527. évi soproni adójegyzék

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Molnár László: A Vörösmarty-szobor leleplezése

MEGEMLÉKEZÉSEK

Köves Elemér: Kovárzik Károly (1873-1938) emlékezete

Hiller István-Mastalirné Zádor Márta: Sopron bibliográfiája az 1989. évre

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1991. XLV. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

Mollay Károly: A Szélmalom utcai vám 1217-1564

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Friedrich Károly: „Concordia" 500 aranyért (Végrendelet és könyvtörténet)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Király Tibor: Sopron a filatéliában

Soós István: Sopron vármegye és helységei a Magyar Országos Levéltár kamarai urbáriumaiban és összeírásában1

Katona Imre: Hitler Csapodon? (Hol állt a Keleti Front Főparancsnoksága?)

Mollay Károly: Az 1528. évi soproni adójegyzék

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Bertha Árpád-Nikolics Károly: A Líceumi Magyar Társaság bicentenáriumi emlékünnepsége (1990. október 19-21)

MEGEMLÉKEZÉSEK

Köves Elemér: Romwalter Alfréd (1916-1990) emlékezete

Szarka Árpád: Reinecker János (1910-1990)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Hiller István-Mastalirné Zádor Márta: Sopron bibliográfiája az 1989. évre (folytatás)

LEVÉLSZEKRÉNY

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1991. XLV. ÉVFOLYAM 3. SZÁM

Kubinszky Mihály: Az időszerű Széchenyi - Tíz szemelvény -

Környei Attila: Beszámoló a Széchenyi István Emlékmúzeumról

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Kőhegyi Mihály: Sopron megye Széchenyi Istvántól az ő és apja képmását kéri

Pájer Imre: A Széchenyi István emlékére alapított Csornai Polgári Olvasókör (1861-1896)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Mollay Károly: Magyarország zenetörténete (Soproni jegyzetek)

Koncz Pál: Egy soproni könyvkötés 1791-ből

Szende Katalin-Grüll Tibor: Lackner Kristóf beszéde Huber Márk iskolafelügyelő beiktatására (1620)

Szende Katalin: Sopron városának sérelmei az 1619-20-as országgyűlésen

Grüll Tibor: KŐSZEGI SZEKÉR MÁTYÁS (Egy magyar prédikátor-író emlékezete)

Király Tibor: Sopron a filatéliában

Nikolics Károly: Gensel Ádám-emléktábla Sopronban

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE¶Kovács László: Rázó József kiállítása (1990. november 18)

Metzl János: A Corvinus Magyar-Osztrák Baráti Kör 1990. évi működése

László Gyula: Horváth József festőművész születésének 100. évfordulójára rendezett kiállítás megnyitója 1991. március 18.

MEGEMLÉKEZÉSEK

Nagy Alpár-Macher Frigyes: Klafsky Henrik emlékére

Szabó Jenő: Ritter Schubertl elindult az Alhallába Klafsky Henrik halálára (1893-1990)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Hans Chmelar (szerk.): Burgenland 1938. Vortrage des Symposions „Die Auflösung des Burgenlandes vor 50 Jahren" im Kulturzentrum Eisenstadt am 27. und 28. Septe-nber 1988 Burgenlandische Forschungen, herausgegeben vom Burgenlandischen Landesarchiv, Heft 7

H. Törő Györgyi-Nagy Miklós-Tódor Ildikó: A magyar irodalomtörténet bibliográfiája 1849-1905. Általános rész. Személyi rész I. (A-Gy) 3. kötet

Ernő Deák: Das Stadtewesen der Lander der ungarischen Krone (1780-1918) I-II/1-2. Verlag der Österreichischen Akademie der Wissenschaften. Wien, 1979, 1989 (Veröffentlichungen der Komission für Wirtschafts-, Sozial- und Stadtgeschichte 3-4)

A Soproni Szemle Széchenyi Istvánra és családjára vonatkozó írásai (1937-1990)

LEVÉLSZEKRÉNY

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1991. XLV. ÉVFOLYAM 4. SZÁM

Fogarassy László: A soproni népszavazás helye Európa korabeli diplomáciai történetében

Mollay Károly: A Szövetségközi Katonai Bizottság bizalmas utasítása a hozzá beosztott antanttisztekhez (1921. augusztus 1.)

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Katona Imre: Az ún. királypuccs ismeretlen részletei egy könyv ürügyén (Vágvölgyi Tibor: Junkers F-13. Közlekedési Dokumentációs Vállalat. Bp., 1990)

Katona Imre: Mikó Sándor 70 éves

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Mikó Sándor: Adatok Nagylózs történetéhez az I. világháború végétől a II. világháború végéig (1918. okt.-1945. ápr.)

Király Tibor: Sopron a filatéliában

Sosztarich András: A sportrepülés soproni emlékei

Gecsényi Lajos: Elképzelések a Rábaköz önvédelmének megszervezésére a XVII. század közepén

Grüll Tibor: Gensol János Ádám könyvtárának maradéka

Barbalics Imre János: Adat Sopron érmészetéhez

Katona Imre: Tallózás a csapodi római katolikus plébánia anyakönyveiben

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Askercz Éva: A Soproni Képescéh kiállításának megnyitója (1991. márc. 13)

Ormos Károly: Emlékünnepség Horváth József festőművész születésének 100. évfordulóján szülőfalujában, Kemenesszentpéteren (1991. márc. 2)

MEGEMLÉKEZÉSEK

Szarka Árpád: Búcsúbeszéd Rázó József temetésén (1991. március 19.)

Mollay Károly: Soproni Stöckert Károly (1910-1991)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Hiller István-Mastalirné Zádor Márta: Sopron bibliográfiája az 1990. évre

Hárs József: A soproni népszavazásról szóló, vele összefüggő írások a Soproni Szemlében (1958-1991)

LEVÉLSZEKRÉNY

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1992. XLVI. ÉVFOLYAM 1. SZÁM¶Köszönet

Friedrich Károly: GERENGEL SIMON lelkész, a soproni evangélikus gyülekezet megszervezője (1518-1571)

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

H. Elek Mária: Állásépítés - halálmars – Lichtenwörth

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Fried István: Kis János kritikusi munkásságához

Mollay Károly: Az 1528. évi soproni bordézsma jegyzék

Katona Imre: Jászai Mari, a Sopron vármegyei „földbirtokos"

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Hárs József: Emlékülés Sopronban az 1921. évi népszavazás 70. évfordulójára

Nikolics Károly-Hőfle József-Macher Frigyes: A Magyar Kémikusok Egyesülete Soproni Csoportjának 35 éves működése

MEGEMLÉKEZÉSEK

Metzl János: Graf Ferenc (1914-1990)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Irwing, David: Aufstand in Ungarn. Die Tragödie eines Volkes. Hamburg, Albert Knaus Verlag, 1981, 612 lap + 18 kép

Kiss Jenő: A mihályi nyelvjárás változásai 1889 és 1989 között (A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai 190. sz.). Budapest, 1990, 91 lap

Barna Gábor: Búcsújáró és kegyhelyek Magyarországon. Panoráma, Budapest, 1990, 175 lap.

Németh Alajos: Papok a rács mögött. Budapest, Szent István Társulat, 1991, 300 lap

Deák Antal Ferenc: A Magyar Vízügyi Múzeumban őrzött Széchenyi iratok katalógusa. (Források a Vízügy Múltjából 7.) Budapest, 1990, 143 lap

LEVÉLSZEKRÉNY

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1992. XLVI. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

Mollay Károly: A soproni népszavazás tanulságai* (1921. dec. 14-1991. dec. 14.)

Horváth Zoltán: A Soproni Levéltár harminc éve (1961-1991)

Mikó Sándor: Az 1597. évi kapuvári urbarium I. rész

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Dávidházy István: 150 éves a nagy-tómalmi fürdő

Mollay Karoly: A Tómalom középkori előzményei (Fejezet a soproni határ történetéből)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Szende Katalin: Sopron és Pozsony kapcsolatai a késői középkorban1

Tóth Gábor: Újabb adatok Csorna környékének kisemlős faunájához

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Askercz Éva: Mühl Aladár emlékkiállításának megnyitója (1991. szept. 29.)

Metzl János: Dokumentumok a soproni népszavazásról (A Soproni Múzeum kiállítása a Lábasházban)

MEGEMLÉKEZÉSEK

Metzl János: Nagy László emléktáblájának leleplezése 1991. dec. 20.

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Timaffy László: Rábaköz és a Hanság. Kiadja a NOVADAT BT. Győr, 1991, 270 lap

LEVÉLSZEKRÉNY

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1992. XLVI. ÉVFOLYAM 3. SZÁM

Pausz, Josef: Rauch András: egy evangélikus muzsikus az ellenreformáció viszontagságaiban*

Mikó Sándor: Az 1597. évi kapuvári urbárium II. rész

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Mollay Károly: A Rózsák utcája (Részlet Sopron középkori helyrajzából)

Dávidházy István: Brennberg 1567?

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Balázs Zoltán: A soproni cégéres borkimérések megszüntetése (1945-1948)

Metzl János: A soproni kórház építésének előzményei

Mollay Károly: Az 1529. évi gabonadézsma-jegyzék

Ruhmann Jenő: Újabb adatok a Frankenburg úti aluljáró környékének történetéhez

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Metzl János: A Corvinus Magyar-Osztrák Baráti Kör 1991. évi tevékenysége

Szarka Árpád: Ákos Ernő festőművész kiállításának megnyitója (1992. április 12.)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Balázs Lívia: Rábaközi paraszt dekameron. Válogatás rábapordányi tréfákból és elbeszélésekből. Csorna, 1991, 159 lap

Keszei Dénes: Régi és újabb történetek Nagycenk múltjából. Sopron, 1990, 78 lap

Szita Szabolcs: Utak a pokolból. Magyar deportáltak az annektált Ausztriában 1944-1945. Metalon Manager Iroda Kft. H. n. (Sopron) 1991, 285 lap

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1992.XLVI. ÉVFOLYAM 4. SZÁM

Mollay Károly: Rauch András Sopronban

Mikó Sándor: Az 1597. évi kapuvári urbarium III. rész

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Fogarassy László: Nyugat-magyarországi vonatkozások Mailáth-Pokorny János alezredes emlékezéseiben

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Mikó Sándor: Lósi Imre (1580-1642)

Kubinszky Mihály: A népszavazásra emlékeztető ezüstkanál

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Szita Szabolcs: Tudományos konferencia és emlékkő-avatás

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Pájer Imre: Rábaköz népének védekezése az áradások ellen 1870-1889. Csorna, 1990, 64 lap

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1993. XLVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

Hárs József: Soproni Művészetbarátok Köre (1958-1991)

Szilágyi István: Rózsa utca, rózsa lányok.1

Mollay Károly: A Rózsa utca nevének eredete (Válasz Szilágyi István cikkére)

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Mollay Károly: Az 1530. évi soproni adójegyzék

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Király Tibor: A Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút mozgópostája

Rozsonits Géza: Joseph Haydn rokoni kapcsolatai Szentmiklóson.

Katona Imre: Mozgalmas évek Csapod történetéből (A XV. század végétől a XVII. század elejéig)

Fried István: Egykorú ismertetés Kis János verseskötetéről.

Molnár András: Egy kortesdal politikai háttere (Sopron vármegye és az adminisztrátori rendszer) (1845-1848)

Perger Gyula: Adalék Jelacic seregének rábaközi pusztításaihoz (1848 októbere)

Grüll Tibor: Lackner Kristóf ismeretlen jogi jegyzetei

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Metzl János: „Érmek-akvarellek". Soproni művészek kiállítása Bécsújhelyt

Turbuly Éva: Irodalmi élet és könyvgyűjtés a középkori és reneszánsz Sopronban (1992. szeptember 20-nov. 12)

Hárs József: A tegnap világa c. kiállítás megnyitója a Lábasházban (1992. november 22.)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Hiller István-Mastalirné Zádor Márta: Sopron bibliográfiája az 1991. évre

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1993. XLVII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

Karakai Győző: Az 1945. évi földreform, a földosztás eredményei, problémái Nagycenken

Katona Imre: „Az eszterházi vigasságok" a csapodi Nagyerdőben

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Mollay Károly: Helytörténetírás: minek? kinek?*

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Berényi Zsuzsa: Storno Ferenc és a szabadkőművesség

Sarkady Sándor: Benedek Elek soproni kapcsolatai*

Mollay Károly: Az 1530. évi soproni gabonadézsma-jegyzék

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Metzl János: A Corvinus Magyar-Osztrák Baráti Kör 1992. évi tevékenysége

Szolláth György: RENNER KÁLMÁN soproni vonatkozású érmei és plakettjei (1975-1992)

MEGEMLÉKEZÉSEK

Fábján Lajos: Gereben Béla (1902-1992)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

ifj. Hiller, István: Palatin Nikolaus Esterházy. Die ungarische Rolle in der Habsburgerdiplomatie 1625 bis 1645. Wien-Köln-Weimar, Böhlau Verlag, 1992, 146 Seiten (Esterhazy-Studien, Bd. 1, herausgegeben von Gerda Mraz)

Erényi Iván: Menyhárd István (Egy úttörő alkotó mérnök, tudós és pedagógus élete). Akadémiai Kiadó, Budapest, 1990, 136 lap+78 kép.

Pataky Iván-Rozsos László-Sárhidai Gyula: Légi háború Magyarország felett. Budapest, Zrínyi Kiadó, 1992, 2 kötet

Jalsovszky Katalin-Tomsics Emőke: A tegnap világa. Magyarországi városok a századfordulón írásban és képben. Hanák Péter előszavával. Budapest, 1992, Officina Nova, 320 lap, 650 kép, 29 cm.

Domonkos Ottó-Környei Attila: A 125 éves Soproni Múzeum. Sopron, 1992, 52 lap + 42 kép. (A Győr-Moson-Sopron megyei múzeumok kiadványai II. sorozat: Tanulmányok. 3. darab Sorozatszerkesztő: Környei Attila.)

189Zsiga Tibor: Nyugat-Magyarország igénylői. Rákóczi Hírvivő, 1991/92, 3. évf. 1. sz. 31-32 lap.

Győri Tanulmányok 1991/1; Fejezetek a győri önkormányzatok történetéből (Győri Tanulmányok 11). Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal kiadványa. Győr, 1991, 239 lap + számos kép

LEVÉLSZEKRÉNY

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1993. XLVII. ÉVFOLYAM 3. SZÁM

Varsányi Péter István: Sopron vármegye és Sopron két választás tükrében (1848-1861)

Katona Imre: A reformáció, az ellenreformáció Csapodon és környékén

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI Soproni arcok

Askercz Éva: Műtermi beszélgetés a 92 éves Sterbenz Károllyal

Mollay Károly: Fertőrákos Műemlékvédelmi megfontolások egy magyar falu megújításához

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Kőhegyi Mihály: A bajai Daloskör a Sopronban rendezett XX. országos dalosversenyen

Ruhmann Jenő: A brennbergbányai Ilona-akna története (1886-1930)

254Boronkai Szabolcs: A nyugat-magyarországi események az osztrák sajtó tükrében (1921. 08. 28-1921. 09. 10.)

Mollay Károly: Az 1532. évi soproni adójegyzék

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Mollay Károly: Soproni Horváth József szobra

Dávid Ferenc: Szakál Ernő nyolcvan éves1

SZAKMAI PUBLIKÁCIÓK

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Horváth Jenő: 70 éve született Moór Arthur Egy tudós matematikus emlékére (1923-1985)

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1993. XLVII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM

Kubinszky Mihály: A Soproni Szemle főszerkesztője - Mollay Károly

Kovács József László: Mollay Károly nyolcvan éves (Egy tanítvány szemével)

„Én most is mindennap Sopronban vagyok..." Születésnapi beszélgetés Mollay Károllyal A beszélgetést készítette: G. Szende Katalin

Ádám Antal: Sopron - a földtudományi szerveződések városa

Askercz Éva: Friedrich Amerling festőművész id. Storno Ferenchez írott levelei (1853-1862 között)

Csapody István: Florisztikai adatok Sopron környékéről

Fogarassy László: Tervek Nyugat-Magyarország osztrák annexiójának meggátlására a Bethlen-kormány hivatalba lépéséig

Galavics Géza: A „Barokk rajzok a Soproni Múzeum gyűjteményéből" c. kiállítás elé (Sopron, 1993. február 7., Lábasház)

Gömöri János: A soproni Kovácsszeren 1440-ben lebontott házak régészeti feltárása¶Grüll Tibor: »Studia humanitatis« a XVI-XVII. századi Sopronban

Hárs József: S. F. B. (Betűk az önkiszolgáló étterem felett)

Hiller István: Peéry Rezső soproni éveiről

Horváth Zoltán: Flandorffer Ignác és fia bornagykereskedő cégének csődje és betéti társasággá alakulása, 1893

Katona Imre: Egy eltűnt tanyarendszer nyomában... - Adatok a pityeri tanyák történetéhez –

Kiss Jenő: Rábaközi szómagyarázatok

Környei Attila: A soproni társadalmi egyesületek kutatása

Mikó Sándor: A nagylózsi iskola múltjából

Nikolics Károly: Sopron és a magyar gyógyszerészet¶Szita Szabolcs: Embermentés Sopron megyében 1944-1945

Domonkos Ottó: Mollay Károly bibliográfiája elé

LEVÉLSZEKRÉNY

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

A SOPRONI MÚZEUM KIÁLLÍTÁSAI

1994. XLVIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

Domonkos Ottó: Kézművesség - népművészet (A Soproni Múzeum állandó néprajzi kiállítása)

Kovács József László: „...in negocio erigendi Gymnasij..." (Néhány iskolatörténeti okmány a latiniskola és gimnázium alapításának történetéhez)

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Mollay Károly: Két középkori oltárjavadalom történetének tanulságai (Részlet Sopron középkori topográfiájából)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Hárs József: Soproni Szemle Alapítvány

Dávidházy István: Soproni egyetemi hallgatók és Albrecht királyi herceg kalandos terve Pozsony elfoglalására 1938-ban

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Gömöri János: A Scarbantia Társaság 1992-1993-ban

Fitz Jenő: A „Scarbantia fóruma" című kiállítás megnyitója (1993. júl. 2.)

Hárs József: Dr. Házi Jenő emléktáblájának avatása (1993. október 14.)

MEGEMLÉKEZÉSEK

Szakál Péter: Moór Arthur tevékenysége a Bolyai Társulat Soproni Tagozatában*

Mollay Károly: Hiller István (1934-1993)

Sarkady Sándor: Németh Alajos (1904-1993)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Mastalirné Zádor Márta: Hiller István irodalmi munkássága

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1994. XLVIII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

Domonkos Ottó: Kézművesség - népművészet (A Soproni Múzeum állandó néprajzi kiállítása) II. rész

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Ráczné Schneider Ildikó: Az Erdészeti és Faipari Egyetem múzeuma az Esterházy-palotában

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Dávidházy István: Meghiúsult városrendezés 150 évvel ezelőtt

Grüll Tibor - Pausz József: Gerengel Simon és társai inkvizíciós perének jegyzőkönyve

Boronkai Szabolcs: Kolbenheyer Mór irodalmi művei

Bartha Dénes: Hársak a kertépítészetben - A nagycenki hársfasor

Király Tibor: A Magyar Államvasutak soproni mozgópostája

Gecseg Attila: Diákforradalom a Líceumban (1848)

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Molnár László: Mende Gusztáv festőművész halálának 30. évfordulóján rendezett emlékkiállítás (Várkerület Galéria: 1993. november 21.)

Kárpáti László: In memoriam Buda György

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Mastalírné Zádor Márta: Sopron bibliográfiája az 1992. évre

Turbuly Éva: Veszprémi Szemle 1993. november I. évfolyam 1. szám

LEVÉLSZEKRÉNY

Fogarassy László: Emlékeim Semmelweis Károlyról

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1994. XLVIII. ÉVFOLYAM 3. SZÁM

Domonkos Ottó: Kézművesség - népművészet (A Soproni Múzeum állandó néprajzi kiállítása) III. rész

Mollay Károly: A Kovácsok utcájának topográfiája (Várkerület 3-37. számú telkek) (1379-1536)

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Boronkai Szabolcs: A soproni Kolbenheyer Mór „Toldi"-fordításai1

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Fogarassy László: Védelmi előkészületek Ausztriával szemben gróf Bethlen István kormányának hivatalbalépése után

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Kloss Andor: Soproni Horváth József grafikai kiállítása (1994. március 12.)

Metzl János: A Corvinus Magyar-Osztrák Baráti Kör 1993. évi tevékenysége

MEGEMLÉKEZÉSEK

Horváth Zoltán: Verbényi László (1910-1993)

ifj. Sarkady Sándor: Szabó Jenő (1910-1993)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Farkas Szilveszter (szerk.): Győri tanulmányok. Emlékkötet Győr szabad királyi városi jogállásának 250 éves jubileumára. (Győri Tanulmányok 13. kötet.) Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal kiadványa. Győr, 1993, 160 lap (illusztrációkkal).

VIII. Kézművesipartörténeti Szimpózium 1992. november 9-11. Szerk.: Nagybákay Péter MTA VEAB, Veszprém, 1993. 199 lap

LEVÉLSZEKRÉNY

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1994. XLVIII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM

Kubinszky Mihály: Százhuszonöt éves a Soproni Városszépítő Egyesület (1869-1994)

Horváth Zoltán: ifj. Flandorffer Ignác élete és munkássága (1816-1891) I. rész

Dávidházy István: Egy érdemes soproni polgár élete Braun Nándor 1802-1877

Askercz Éva: Id. Storno Ferenc pályakezdő éveinek bécsi kapcsolatai

A Soproni Városszépítő Egyesület tagjai

Hárs József: Ötven éve történt (Sopron első bombázása)

Metzl János: Fertő. Neusiedlersee. Turistatérkép. Wanderkarte 1:60 000. Paulus. Hunginvest. Pomáz; 1992.

Mollay Károly: Első telekkönyv - Erstes Grundbuch (1480-1553) Sopron város történeti forrásai - Quellen zur Geschichte der Stadt Ödenburg A/sorozat 1. kötet - Reihe A, Band 1. Sorozatszerkesztő, Hrg. G. Szende Katalin Sopron 1993, 235 lap

Horváth Zoltán: A soproni és a sopronbánfalvi molnárcsaládok és malmaik története (1767-1950) Sopron, 1993, 384 lap.

Mastalirné Zádor Márta: Sopron bibliográfiája az 1993. évre

MUNKATÁRSAINK

Soproni Szemle

1995.XLIX. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

Lectori salutem!

Kubinyi András: A MAGYARORSZÁGI ZSIDÓSÁG TÖRTÉNETE A KÖZÉPKORBAN

Harald Prickler: ZSIDÓK RUSZTON

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Horváth Zoltán: SOPRONTÓL AUSCHWITZIG (A nyugat- és dél-dunántúli zsidóság deportálásának terve)

47Varga Imréné: DOKUMENTUMOK EGY KÖZTISZTVISELŐI PÁLYAKÉP MEGISMERÉSÉHEZ - Halász Gábor segélykérő levele alapján –

G: ÚJABB HÉBER KÓDEXTÖREDÉKEK SOPRONI KÖNYVTÁRAKBAN

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Bircher Erzsébet: Tisztelt Hölgyeim és Uraim!*

MEGEMLÉKEZÉSEK

Grüll Tibor: ARCKÉPVÁZLAT POLLÁK MIKSÁRÓL ÉS PAP KÁROLYRÓL

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Források a szombathelyi gettó történetéhez Összeállította: Mayer László. (Vas megyei levéltári füzetek 7.), (Jegyzetek egy megjelenés alatt álló kötetről.)

PARTES POPULORUM MINORUM ALIENIGENAE Szerk. Mózer Ibolya. Szombathely, 1994, Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola Történelemtudományi Tanszéke, 207 p.

HOLOCAUST EMLÉKKÖNYV A vidéki zsidóság deportálásának 50. évfordulója alkalmából. TEDISZ, Bp., 1994, 427 lap. Szerk. Králl Csaba

MUNKATÁRSAINK

INHALTSVERZEICHNIS

1995. XLIX. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

Kubinszky Mihály: Metzl János 75 éves

Horváth Zoltán: ifj. Fiandorffer Ignác élete és munkássága (1816-1891)

Hárs József: Printz Ferenc (1844-1920), a Soproni Városszépítő Egyesület egykori elnöke

Mollay Károly: A Kovácsok utcájának topográfiája

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Metzl János: A Soproni Városszépítő Egyesület 125. évi jubileumi közgyűlése (1994. december 12.)

Kubinszky Mihály: A Soproni Városszépítő Egyesület tevékenysége a jubileumi 1994. évben

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Hárs József: Diebold Károly fotókiállítása (1994. július 1-24.)

Turbuly Éva: Önkormányzati levéltárak és a helytörténetírás*

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Sarkady Sándor: Kónya Lajos*

Prof. Giuseppe Manica: Római kori borostyánkövek című kiállítás* (Megnyitó beszéd.)

Hamar Imre: Képzőművészet érmeken*

Szakál Péter: Szarka Árpád festőművész emlékkiállításához (1994. nov. 20-dec. 7)*

MEGEMLÉKEZÉSEK

Dőry Lajos: Renner Kálmán emlékére

Sarkady Sándor: Szarka Árpád (1915-1993)

Varga Géza: Baumann József (1903-1994)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Dr. Timaffy László: Táltosok, tudósok, boszorkányok. Kisalföldi népmondák. Kiadja a Hazánk Könyvkiadó Kft., Győr 1992, 184 lap

A Soproni Hegység turista térképe 18. sz. Cartographia Kft. Budapest, 1994

LEVÉLSZEKRÉNY

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1995. XLIX. ÉVFOLYAM 3. SZÁM

Mollay Károly: A Kovácsok utcájának topográfiája (1379-1536) III. rész

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Kubinszky Jenő: A „M. kir. Nádasdy Ferenc 3. honvéd huszárezred" Sopronban 1921-1939

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Hárs József: Sopron és a százéves film (Beszélgetés Friedrich Károllyal)

Güntner Péter: A soproni polgárság vagyoni viszonyai a századfordulón a hagyatéki leltárak tükrében1

Mikó Sándor: Az 1597. évi kapuvári urbarium IV. rész

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Metzl János: A Corvinus Magyar-Osztrák Baráti Kör 1994. évi tevékenysége

MEGEMLÉKEZÉSEK

Hárs József: Dér Zoltán (1897-1994)

Köves Elemér: Verő József (1904-1985)

Molnár László: Fogarassy László (1920-1994)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Kubinszky Mihály: Régi soproni látképek (Alte Ödenburger Stadtansichten). Sopron, 1994, 96 lap, 141 kép

Varga József: Osliak az első világháborúban. Osli Község Önkormányzata, Osli, 1993, 202 lap

Németh Alajos: Sopron könnyes-véres dátumai. Kiadásért felel: Varga Mária. Sopron, 1993, 255 lap. Szöveg közti kép 53, táblázat 12.

LEVÉLSZEKRÉNY

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1995. XLIX. ÉVFOLYAM 4. SZÁM

Mollay Károly: Egy évtized soproni külkereskedelmének társadalomtörténeti háttere (1483-1489)

Molnár András: Batthyány Lajos és a Széchenyi-Kossuth vita (1841-1843)

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Hárs József köszöntése

Hárs József: Ellenséges légi tevékenység Sopron felett (1937. július 22-1945. április 9.)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Kőhegyi Mihály-Nagy Janka Teodóra: Család- és öröklésjogi népszokások Kapuvárról - Forrásközlés -

Kincses Katalin Mária: „Magas, szálas erdőség" (A Sopron környéki erdők védelméről)

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Metzl János: Wiegisser Éva festőművésznő kiállításának megnyitója (1994. okt. 16.)

Kubinszky Mihály: Melchior Hefele (1716-1794) emlékkiállítása Szombathelyen (1994, augusztus-november)

Boros László: Szücs Szabó Sándor grafikus 70. születésnapján rendezett kiállítás megnyitója a Várkerület Galériában (1995. október 1.)

MEGEMLÉKEZÉS

Metzl János: Eper Tivadar (1921-1995)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Hárs József: A Soproni Ünnepi Hetek története. 1932-1993 Sopron, 1994. 198. oldal + számos fénykép.

Hans Hahnenkamp: Die Eisenbahnen im Burgenland zur Zeit der Habsburgermonarchie. Szerző saját kiadása, Gro&petersdorfer Druck GmbH, 1993.

Mollay Károly: Das Geschaftsbuch des Kramers Paul Moritz Moritz Pál kalmár üzleti könyve (1520-1529) Sopron Város Történeti Forrásai, B sorozat, 1. kötet (Sorozatszerkesztő: G. Szende Katalin) 100 pp. Soproni Levéltár, Sopron, 1994.

Mastalírné Zádor Márta: Sopron bibliográfiája az 1994. évre

LEVÉLSZEKRÉNY

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1996. L. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

Grüll Tibor: Városi irodalom a XVII. századi Sopronban

Nagy Alpár: In memoriam Scholz János (1903-1993)

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Bertalan Judit: A soproni német nyelvű sajtó történetéből

Szála Erzsébet: Kis János az író és irodalomszervező (Előadás Rábaszentandráson, az író születésének 225. évfordulóján, 1995. szeptember 23-án)

Askercz Éva: Három 1995-ben rendezett kiállításról

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Boronkai Szabolcs: Moritz Kolbenheyer levelezése Friedrich Hebbellel

Jereb Ottó: Elfelejtett emlékerdők, emlékfák

Velladics Márta: Egy apró, ámde érdekes adat Fertőd építéstörténetéhez

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Bircher Erzsébet: Pannónia Galéria - avagy példa a polgárosodásról -

Kubinszky Mihály: A Soproni Városszépítő Egyesület tevékenysége az 1995. évben.

Macher Frigyes-Nikolics Károly: A Magyar Kémikusok Egyesülete Soproni Csoportja 40 éves jubileuma

MEGEMLÉKEZÉSEK

Szála Erzsébet: In memoriam Josef Pausz (1930-1995)

Tompa Károly: Dr. Dr. h. c. Majer Antal 1920-1995

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Askercz Éva: Sopron Anno Kiadó: Fekete Cédrus Könyvkereskedés. Sopron 1995. 89 oldal, 60 egész oldalas színes kép (ezek közül 3 oldalon 2-2, 2 oldalon 4-4 kép) és 7 kisméretű szövegközti kép.

Hárs József: Szakácskönyv 1828. Angelicus Kft. Kiadó, Sopron, 1991. 109 oldal, 11 kép.

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1996. L. ÉVFOLYAM 2-3. SZÁM

Göncz Árpád köztársasági elnök megnyitóbeszéde A magyar iskola első évszázadai c. kiállításon (Győr, 1996. március 21.)*

G. Szende Katalin: A soproni iskola első évszázadai (egy határváros emlékei az országos kiállításon)

Kovács József László: Hummel Kristóf végrendelete (1562) és számadása (1569)

Grüll Tibor: Városi irodalom a XVII. századi Sopronban II. rész (KLASSZIKUS OLVASMÁNYMŰVELTSÉG)

Mészáros István: Adalékok Sopron iskolatörténetéhez

Szögi László: Sopron városi és megyei hallgatók a Habsburg Birodalom egyetemein a XIX. század első felében

Környei Attila: Adatok és gondolatok a soproni iskolai oktatás XIX. és XX. századi állapotáról

Németh Ildikó: A Csöndes-féle nyilvános tan- és nevelőintézet

Hárs József: Önképzőkörök Sopronban 1867 és 1945 között

Hárs József-Riedl Béla: Változatok diplomára

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Metzl János: A Corvinus Magyar-Osztrák Baráti Kör 1995. évi tevékenysége

MEGEMLÉKEZÉSEK

Domonkos Ottó: 100 éve született Csatkai Endre

Németh Ildikó: Dr. Wallner Ignác (1847-1929)

Szála Erzsébet: Emlékezés dr. Friedrich Károlyra (Budapest, 1920. július 28. - Sopron, 1994. május 29.)

Arszin Miklós: In memoriam: Érdi-Trogmayer Henrik vegyész- és kohómérnök (1897-1996)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Bircher Erzsébet: VÁRhely (folyóirat-bemutató) (ha várunk még egy kicsit, úgy születésnapi köszöntő...)

Erich Landsteiner: Faut Márk és Klein Menyhért krónikája

Kubinszky Mihály: Táj + építészet Mezőgazda Kiadó, Budapest, 1995, 176 o.

Salamon Nándor írásai (1962-1995) Bibliográfia. Kiadó: Dr. Kiss Gyula Kulturális Egyesület Szombathely, 1995, 125 o., 1 kép.

Tilkovszky Loránt: Nemzetiség és magyarság. Nemzetiségpolitika Magyarországon Trianontól napjainkig Budapest, 1994, 164 p.

Turbuly Éva: Zala vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái II. 1611-1655.

A Soproni Németh László Közép-európai Népi Akadémia hozzájárulása a magyar oktatás 1000. évfordulójának megünnepléséhez

LEVÉLSZEKRÉNY

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

Tisztelt Olvasónk, tisztelt előfizetőnk!

1996. L. ÉVFOLYAM 4. SZÁM

Sallai János: A magyar-osztrák határ történetéről a XVIII. századtól napjainkig

Tóth Sándor: Légitámadások a GYSEV ellen 1944/45-ben

HELYTÖRTÉNETIRÁSUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Kubinszky Mihály: A Károly kilátó ismét a Soproni Városszépítő Egyesületé

Winkler Gábor: Kilátótorony Sopron felett A Károly kilátó építéstörténete

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Boronkai Szabolcs: Arcképek Sopron XIX. sz.-i német nyelvű irodalmi életéből

Nyárády Gábor: Hol az Aranykakas? - Bónis Lajos és Pákey Margit a soproni színpadon -

Tímár Gábor: Új florisztikai adatok a Soproni-hegységből

Cser József: Horgászidőm emlékezete

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETÉBŐL

Askercz Éva: Sz. Egyed Emma kiállításának megnyitója (1996. március 17.)

Horváth Bertalan: Nosztalgia és valóság A Soproni Horváth festménygyűjtemény fennmaradása és fenntartása mellett döntöttek Sopron Város önkormányzata és Horváth József festőművész leszármazottai

MEGEMLÉKEZÉSEK

Lovas Gyula: Teljes gőzzel - Egy vasutas fotográfus, Finta Béla

Baranyai Lenke: Rozsonits Géza 1939-1996.

Hárs József: Cmarits Margit (1905. július 13-1995. szeptember 22.)

KÖNYVISMERTETÉSEK

Mollay Károly: Hausarznei- und Essigbüchlein von Hans Seyfridt. Hans Seyfridt házipatikája és eceteskönyvecskéje (1609-1633). Nikolics Károly Gyógyítástörténeti Bevezetésével. Sopron Város Történeti Forrásai.

Tóth Sándor: A Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút rövid története Belvedere meridionale VIII. évf. (1996), 3-4. sz.

Lovas Gyula: Magyar vasutak a második világháború éveiben Magyar Államvasutak Rt. Kiadása. Budapest, 1996, 532. o., sok illusztráció Lovas Gyula: Újra gurulnak a vonatok Magyar Államvasutak Rt. Kiadás. Budapest, 1996, 434. o., sok illusztráció

Tímár Gábor: A Soproni-hegység védett és veszélyeztetett edényes növényfajai A Soproni Műhely különszáma, Sopron, 1996, pp. 50.

LEVÉLSZEKRÉNY

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

1997.LI. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

Beköszöntő

Mőcsényi Mihály: Kritikus gondolatok és ismeretlen tények Eszterháza építéstörténetéhez

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Boronkai Szabolcs: Arcképek Sopron XIX. sz.-i német nyelvű irodalmi életéből

Güntner Péter: A soproni polgári lakáskultúra a századfordulón1

Gödéné dr. Török Ildikó: Egy falusi tanító javadalmazása és kötelességei a XIX. század második felében és a XX. század elején

Németh Ildikó: Az Erdészeti és Faipari Egyetem Levéltára 1842-1995

SOPRON ÉLŐ EMLÉKEZETE

Hárs József: Krisch Róbert 75 éves (Egy óra a Városszépítők gazdasági vezetőjével)

Dudich Endre: A Hűséges Város hűséges tudósa Száz éve született Vendel Miklós professzor

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETÉBŐL r

Fejér Zoltán: SOPRONI LEPORELLÓK - Grábner József akvarellművész munkásságáról

Metzl János: A Soproni Képzőművészeti Társaság kollektív kiállításai Bambergben, Kulmbachban és Bécsben

Kubinszky Mihály: A Soproni Városszépítő Egyesület 1996. évi tevékenysége

Gömöri János: A Scarbantia Társaság 1994-1996-ban

Wallner Ákos: A Kitaibel Pál Természettudományi Asztaltársaság

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Zentai László: A csúcsok megközelítése (Bp. 1995.)

J. R. Bünker: Sopron környéki mesék. Marchen aus der Ödenburger Gegend, Sopron és Környéke Német Kulturklub kiadása.

Dominkovits Péter: XVI. századi magyar nyelvű iratok Sopron vármegye levéltárából. (Győr-Moson Sopron Megye Levéltára kiadványa) Sopron, 1996, 150 o.

Jiri Altman: Burgenland. A történelmi Magyarország és a mai Ausztria. Utazás egy multikulturális régió történetén és térségén át.

Mastalirné Zádor Márta: Sopron bibliográfiája az 1995. évre

LEVÉLSZEKRÉNY

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

KÉRELEM A SOPRONI SZEMLE MUNKATÁRSAIHOZ

OLVASÓINKHOZ!

1997. LI. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

Mőcsényi Mihály: Kritikus gondolatok és ismeretlen tények Eszterháza építéstörténetéhez* II.

Nováki Gyula: Őskori földvárak Sopron mellett

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

Boronkai Szabolcs: Arcképek Sopron XIX. sz.-i német nyelvű irodalmi életéből 3. Leopold Petz (Petz Lipót) 1794-1840

140Dávidházy István: A soproni szórólöveg-laktanya

Frank Norbert: Adatok a Dudlesz-erdő flórájához

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Sarkady Sándor: Szokolay Sándor és Becht Rezső kézfogása*

Becht Rezső: SOPRONI AKVARELLEK

Wallner Ákos: A Kitaibel Pál Természettudományi Asztaltársaság összejövetelei*

MEGEMLÉKEZÉS

Winkler Oszkár: Emlékeim Horváth József festőművészről*

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Tanulmányok Csatkai Endre emlékére. A Soproni Múzeum kiadványai 2. Szerkesztette Környei Attila és G. Szende Katalin. Sopron, 1996. 456. p., 125 fekete-fehér fotó, ill. rajz, ábra.

Fogarassy László: Ligetfalu és a pozsonyi hídfő története. Madách-Posonium: Bratislava 1995, 163 oldal, 1 ábra.

191 Pájer Imre: Csorna évszázadai. Kiadja Csorna Város Önkormányzata. Csorna, 1996. 46 p.

MUNKATÁRSAINK

SOPRONI SZEMLE

KÉRELEM A SOPRONI SZEMLE MUNKATÁRSAIHOZ

OLVASÓINKHOZ!

1997. LI. ÉVFOLYAM 3. SZÁM

MOLLAY KÁROLY EMLÉKEZETE

Turbuly Éva: Mollay Károlyra emlékezve1

Környei Attila: Gondolatok a helytörténész Mollay Károlyról

Kiss Jenő: Mollay Károly nyelvtudományi munkásságáról

VASÚTTÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK

Lovas Gyula: A 150 éves Sopron-Németújhelyi Vasút története1 I. 1847-1918

Kubinszky Mihály: Adatok a 150 éves Sopron-Bécsújhelyi Vasút építéstörténetéhez

MŰHELY

Fogarassy László: „Lajtabánság: politikai és szépirodalmi időszaki lap"

Boronkai Szabolcs: Arcképek Sopron XIX. sz.-i német nyelvű irodalmi életéből

Gömöri János: Az Isis-kultusz emléke a nagylózsi római kori villából

Varga Imréné: A Magyar Történelmi Társulat soproni vándorgyűlése (1932. február 13-14.)

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Metzl János: A Corvinus Magyar-Osztrák Baráti Kör 1996. évi tevékenysége

G. Szende Katalin: Kézművesipartörténet-történet Beszámoló egy négyszögletű kerekasztalról

Salamon Nándor: Invitáció - írásban és képben Giczy János könyve

MEGEMLÉKEZÉSEK

Szita Szabolcs: Lisiczky Lajos (1922-1983) emlékezete

Dr. Kormos Gyula: Egy soproni evangélikus pedagógus és egyházzenész: Hamar Gyula (1881-1976)

Köves Elemér: Pentelényi János (1911-1996) emlékezete

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Tompa Károly: Ötven évi jegyzeteimet lapozom Erdészettörténeti Közlemények XXVII. Országos Erdészeti Egyesület Erdészettörténeti Szakosztály Budapest, 1996., 248 o.

Askercz Éva: Sopron anno Polgári bútorok a 18. és 19. századi Sopronban Sopron, 1997.

LEVÉLSZEKRÉNY

MUNKATÁRSAINK

INHALTSVERZEICHNIS

KÉRELEM A SOPRONI SZEMLE MUNKATÁRSAIHOZ

OLVASÓINKHOZ!

1997.LI. ÉVFOLYAM 4. SZÁM

Holl Imre: Scarbantia-Sopron városfalai

VASÚTTÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK

Lovas Gyula: A Bécsújhely-Sopron vasútvonal 150 esztendeje¶MŰHELY

Mocskonyi Melinda: Lábbeli-viselet a XII-XIII. századi Sopronban. A sopron-előkapui bőrleletanyag feldolgozása.

Boronkai Szabolcs: Arcképek Sopron XIX. sz.-i német nyelvű irodalmi életéből 5. Király József Pál 1810-1887

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

Winkler Gábor: Kubinszky Mihály 70 éves

Szodfridt István: Újabb szoborral gyarapodott az Egyetemi Botanikus Kert szoborparkja

Winkler Gábor: Lábasházi kiállítás id. Storno Ferenc munkáiból

Turbuly Lilla: Dorffmaister-konferencia Zalaegerszegen*

¶MEGEMLÉKEZÉS

Kiss Gábor: Soós Imre (1910-1997)

Hárs József: „Laci bácsi" és tárogatója (Wenzel László Sopron, 1902-Rust, 1997)

Horváth Marietta: BALIKÓ BÉLA (1909-1996)

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Tirnitz József-Szakács Anita: Sopron város tanácsa bírósági jegyzőkönyveinek regesztái I. 1533-1554 Sopron, 1996, 118. (Szerk.: Turbuly Éva)

Rábaköz honismereti évkönyv. Szerk. Pájer Imre Pájer Imre kiadása. Csorna-Kapuvár, 1996. 85 p.

Két könyv 1956-ról

Burgenlandischer Feierabend. Seniorenkalender 1997

LEVÉLSZEKRÉNY

MUNKATÁRSAINK

INHALTSVERZEICHNIS

KÉRELEM A SOPRONI SZEMLE MUNKATÁRSAIHOZ

OLVASÓINKHOZ!

1998. LII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

TARTALOMJEGYZÉK

Beköszöntő

A Szerkesztőség: Lectori Salutem!

Sopron és a külvilág

Bariska István: Sopron a kőszegi források tükrében a 14-17. században

Martha Keil: Hitközségek a határ mentén: a bécsújhelyi és a soproni zsidóság kapcsolata a késő-középkorban*

Lovas Gyula: A Fertővidéki HÉV (1897-1997)

Műhely

Boronkai Szabolcs: Sopron 19. századi német nyelvű irodalmi életéből 6. Dóczy Lajos (1845-1919)

Polgár Tamás: Újonnan előkerült reformkori kiadványok a Soproni Levéltárban

Sopron kulturális élete

Kubinszky Mihály: Beszámoló a Soproni Városszépítő Egyesület 1997. évi tevékenységéről

Jávor Anna: Megnyitó beszéd a Dorffmaister-emlékkiállításon,

Szopori Nagy Lajos: Festő és háttere - Giczy János kiállítása a Győri Városi Levéltárban

Morvai Gyula: Elöljáró szavak Giczy János festőművész Győri Városi Levéltár-beli kiállításához (1997. szeptember 3-24.)

Baranyai Lenke: Machatsek Lúcia és alapítványa

Megemlékezések

Arszin Miklós: Emlékezzünk Vécsei Vilmosra (1911-1997)

Szita Szabolcs: Fábján Lajos (1924-1997) emlékezete

Soproni könyvespolc

Dávidházy István: „Magyarok maradtunk" (1921-1996)

Mastalírné Zádor Márta: Sopron bibliográfiája az 1996. évre

Szende Katalin: Két kisváros a Dunántúlon

MUNKATÁRSAINK¶

1998. LII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

TARTALOMJEGYZÉK

Tudomány és oktatásügy

Ádám Antal, Bencze Pál, Verő József: A Magyar Tudományos Akadémia Geofizikai Kutató Laboratóriumának története (1952-1972)

Szitás József: Átalakuló magyar felsőoktatás - Nyugat-Dunántúl - Sopron *

Bánkiné Dalmay Ágnes: A Deák Téri Általános Iskola története (1930-1995)

Műhely

Andrássy Péter, Hoczek László: Kitaibel Pál és a soproni tudományos közélet

Nikolics Károly: Természettudományi vándorgyűlések 1847-ben és 1929-ben (Két jelentős konferencia Sopronban)

Király Gergely: Megjegyzések a Fertőmelléki-dombsor és a Kőhidai-medence flórájához és vegetációjához

Soproni arcok

Németh Lajosné: Adalékok egy régi soproni kertész-család történetéhez (A Raffensperger család)

Soproni könyvespolc

Szemán Attila: Szála Erzsébet: Sopron tudomány- és technikatörténetéből

Németh Ildikó: Győr története a kezdetektől napjainkig

Dávidházy István: Szakács Anita: Sopron város tanácsa bírósági jegyzőkönyveinek regesztái II. 1555-1569. Sopron, 1997. 134 o. (Szerk.: Turbuly Éva)

MUNKATÁRSAINK

1998. LII. ÉVFOLYAM 3. SZÁM

TARTALOMJEGYZÉK

Köszöntő

A Szerkesztőbizottság: A 70 esztendős Domonkos Ottó köszöntése

Egyházak a nagyvilágban

Marie-Madeleine de Cevins: A plébániai papság és a koldulórendi barátok kapcsolatai a magyar városokban a késő-középkorban: Sopron példája

Kovács József László: Wolfgang Fochter lelkész és a soproni reformáció kezdetei (Egy 1566-os végrendelet helytörténeti tanulságai)

Sasfi Csaba: Sopron megye feledésbe merülő 18. századi kisgimnáziuma (A csornai premontrei kisgimnázium)

Műhely

Güntner Péter: A balfi fürdő története (1865-1914)

Turbuly Éva: A falutörténet-írás néhány feudális-kori forrása a Soproni Levéltárban

Soproni arcok

Szála Erzsébet: Payr Sándor élete és munkássága (1861-1938)

Köves Elemér: Geleji Sándor (1898-1967) emlékezete

Kubinszky Mihály: Emlékezés Boronkai Pál városi főmérnökre (1897-1970)¶Sedlmayr János: Szakál Ernő, a műemlékvédelem Európa-díjasa¶Sopron kulturális élete¶Nikolics károly: 30 éves a Soproni Patikamúzeum

Környei Attila: Beszámoló a 25 éves Széchenyi István Emlékmúzeum munkájáról

Szemán Attila: A Soproni Múzeum felújított brennbergbányai kiállítása

Soproni könyvespolc

Kubinszky Mihály: Ribai M. Elma: A leghűségesebb város hűséges gyermekei Ribai. M. Elma: A leghűségesebb város hűséges gyermekei. In: Egyháztörténet! Vázlatok. Regnum (Essays in church History in Hungary) Budapest, 1997/1-2. 155-191. Különlenyomat.

Keveházi László: Új kegyesség. Fejezetek az osztrák-magyar protestáns kapcsolatok történetéből Szerk. Nagy Márta, h. n. 1997.

Askercz Éva: Székely Zoltán: A Cziráky ősgaléria Xantus János Múzeum Győr, 1997.

Flórián Mária: Domonkos Ottó: A magyarországi céhes szabók mintakönyvei 1630-1838. Bibliotheca Humanitatis Historica A Museo Nationali Hungarico Digesla. Sorozatszerkesztő: Németh Gábor. Magyar Nemzeti Múzeum. Budapest, 1997. 356 oldal.

Macher Frigyes: 100 Jahre Karfreitagsaufführungen der „Sieben letzten worte des Erlösers Am Kreuze" Szerk. Elisabeth Hübner, Eisenstadt, 1998., 32 o.

Közlemények

Közlemény: A Házi Jenő Honismereti Alapítvány jelentése

Közlemény: A Soproni Levéltár jelentése

Közlemény: A Soproni Múzeum Alapítvány jelentése

Közlemény: Az Országos Széchenyi Kör jelentése

Közlemény: A Széchenyi István Múzeumi Alapítvány jelentése

Közlemény: Az Ikvai Nándor Múzeumi Alapítvány jelentése

Levélszekrény

A Kitaibel cikk kapcsán

MUNKATÁRSAINK

1998. LII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM

TARTALOMJEGYZÉK

1848

Bona Gábor: Az 1848-49-es honvédsereg Sopron vármegyéből származó tisztjei

Hermann Róbert: A Sréter-különítmény, a honvéd-sereg soproni különítménye

Molnár László: Sopron város hadtörténeti tradíciói

Patyi Gábor: A selmecbányai akadémia magyar intézménnyé válása és a hallgatók nemzeti ellentétei 1848-49-ben

A kortársak szemével

Askercz Éva-Tirnitz József: Id. Stornó Ferenc jegyzetei az 1848-49. évi szabadságharc soproni és Sopron vidéki eseményeiről1

Kovács József László: A paraszt, a polgár és a pap (Kortársak feljegyzései 1848-49-ről Sopronban)

Németh Ildikó: 1848 a Geiger, a Michel és a Bruckner krónikában1

Gerald Schlag: Az 1848-as forradalom Michael Mayr, kismartoni tanácsos naplóinak tükrében1

Műhely

Horváth Cirill: Az 1847/48. évi sopron vármegyei választások

Sopron kulturális élete

Tóth Imre: Az 1848. évi forradalom Sopron megyében

Rózsa György: Megnyitó beszéd a „Változó lapjárás" - Az 1848-as bécsi forradalom és karikatúrái c. kiállításon. Lábasház, 1998. szeptember 6.

ifj. Sarkady Sándor: Sopron 1848-ban – kronológia

Pájer Imre: „Rajta magyar, rajta"

Soproni könyvespolc

Polgár Tamás: A Tudományos Gyűjtemény (1817-1841) repertóriuma Összeállította Csécs Teréz, kiadja: A Xántus János Múzeum és Győr-Moson-Sopron megye Győri Levéltára. Győr, 1998. 239 p.

MUNKATÁRSAINK

1999. LIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

TARTALOMJEGYZÉK

A város és határa

Gimesi Szabolcs: Gondolatok a soproni borvidék múltjáról és jelenéről

Kücsán József: Hol termett a soproni bor? Sopron szőlőskertjei a 17-18. században

Égető Melinda: Adatok a Sárvár-Felsővidéki Uradalom szőlőhegyeinek életéhez a 19. század elején

Varga Imréné: „Annyi szépséget a városkörnyék egyetlen része sem rejt magában, mint a Virágvölgy". Adatok e terület történetéhez

Műhely

Molnár Tibor - Székely Lajos: A szőlészet és a borászat átalakulása a Soproni Borvidéken 1946-tól napjainkig

Kiss Andrea: A Fertővel kapcsolatos vitás kérdések középkori okleveleinkben

Dominkovits Péter: Sopron vármegye 1688. évi statútuma a szőlőkapások munkadíjáról

Soproni arcok

Mátyás Csaba: „Neked két hazát adott a végzeted..." In memoriam Sziklai Oszkár (1924-1998)
Zoltán László: Budaker Oszkár (1896-1952)

Soproni könyvespolc

Nemes András: Soproni tájakon. Válogatás id. Stornó Ferenc vázlatkönyveiből 1845-1860

Mastalírné Zádor Márta: Sopron bibliográfiája az 1997. évre

Flórián Mária: Domonkos Ottó: A magyarországi takácsok mintakönyvei. A Soproni Múzeum kiadványai 4. Sopron, 1998. 534 oldal, ezen belül 300 oldalon 1300 fekete-fehér mintalap és a motívumok gyűjteménye

Közlemények

Közlemény: A Soproni Szemle Alapítvány kuratóriumáról

Közlemény: A Scarbantia Társaság jelentése

MUNKATÁRSAINK

1999. LIII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

TARTALOMJEGYZÉK

Gazdaság és közigazgatás

Dominkovits Péter: Sopron vármegye XVI. század végi birtokos társadalma

Söptei Imre: Mérey Károly, Sopron szabad királyi város első főispánja

Tóth Imre: Útban az elitváltás felé. Az utolsó bethleni választás Sopronban (1931-1935)

Műhely

T. Mérey Klára: Sopron megye néhány vonása 1810-1812-ben egy katonai jelentés alapján

Polgár Tamás: Adatok a Sopron Városi Közkönyvtár korai történetéhez Házi Jenő jelentése tükrében1

Macher frigyes: Idegen, főleg német eredetű jövevényszavak a Soproni Vasöntödében

MUNKATÁRSAINK

Sopron Kulturális élete

Askercz Éva: Kiállítások Sopronban 1998-ban

Kubinszky Mihály: A Soproni Városszépítő Egyesület 1998. évi tevékenysége

Soproni könyvespolc

Kücsán József: Hudi József: A dunántúli nemesi községek statútumai a XVII-XIX. századból A szerző saját kiadása, Veszprém, 1999. 141 oldal, 3. ábra.

Félegyházi Árpád: Gondolatok Andrássy Péter „A soproni Erzsébet Kórház kertje" című könyve megjelenése kapcsán

Tuba László: Nyomdász mintakönyv a múlt századból

1999. LIII. ÉVFOLYAM 3. SZÁM

TARTALOMJEGYZÉK

1848/1849

Polgár Tamás: Az 1848-as országgyűlési választások Sopron vármegyében, különös tekintettel a kismartoni választókerület eseményeire1

Pájer Imre: Nemzetőrség a rábaközi alsó járásban

Sági Ferenc: A Répce-vidék nemzetőrségének szervezése és kimozdítása. Adalékok a Sopron megyei nemzetőrség történetéhez - 1. rész

Hermann Róbert: A Todorovic-hadoszlop átvonulása Sopron és Vas megyén 1848 októberében1 (Okmánytár)

Patyi Gábor: Március 15. a dualizmus kori Sopronban a helyi sajtó tükrében

Műhely

Tóth Imre: Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékei a Soproni Múzeum gyűjteményében

Soproni arcok

Sarkady Sándor: „És dolgozzunk úgy, mintha örökké élnénk." Beszélgetés a 75 éves Molnár Lászlóval

Hangodi László: Egy Sopron megyei eredetű család fia a szabadságharc hadseregében. Török János mezőgazdász-tanár, alezredes emlékére.

Sopron kulturális élete

Kálmán Gyula: A győzelem 150. évfordulóján. Emlékülés és Kmety György szobrának felavatása Csornán

Soproni könyvespolc

Németh Ildikó: Az alsó- és középszintű oktatás 1848-49-ben. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium válogatott iratainak tükrében. Szerk: F. Kiss Erzsébet. Bp., 1997.

Márfi Attila: Thurner Mihály Sopron egykori polgármesterének emlékezete

Dominkovits Péter: Hermann Róbert: Győr város és megye hadtörténete 1848-49-ben. Győr-Moson-Sopron Megye Győri Levéltárának kiadványa, Győr, 1998. 396 p.

Közlemények

Közlemények: A Soproni Városszépítő Egyesület jelentése

Közlemények: A Soproni Városszépítő Egyesület jelentése

MUNKATÁRSAINK

1999. LIII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM

TARTALOMJEGYZÉK

Köszöntő

Wallner Ákos: Ádám Antal köszöntése

Végrendeletek és hagyatéki leltárak

Turbuly Éva: Elöljáróban

Gerhard Jaritz: A végrendeletek és a városi mindennapi élet: A Duna-völgy példája a késő-középkorban

Kubinyi András: Főúri és nemesi végrendeletek a Jagelló-korban

Szende Katalin: A magyarországi városi végrendeletek helye az európai joggyakorlatban (A középkori Sopron, Pozsony és Eperjes példája)

Horváth József: A falusi végrendeletek formai és tartalmi sajátosságai a Nyugat-Dunántúlon a 17-18. században

Askercz Éva: Milyenek lehettek a konyhák Sopronban a 17. század elején? (Előtanulmány)

Kücsán József: Adatok Sopron északkeleti külvárosának 17-18. századi szőlőbirtoklásához

Műhely

Takács Károly: Egy elfeledett halgazdálkodási mód a Barbacsi-tavon

Takáts Tamás: A Soproni borvidék talajviszonyainak rövid jellemzése

Horváth László: A Mária Terézia-kori úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálatai Szerdahely községben (1767)

MUNKATÁRSAINK

Kücsán József: Tóth Péter-Tirnitz József: A Mária Terézia-kori úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálatai Sopron vármegyében.       Sopron, 1998-1999.

Közlemények

Közlemény: A Soproni Városszépítő Egyesület felhívása

Soproni arcok

Varga Imréné: Lelki javait a templomban, földi értékeit titokban osztotta szét hívei között... Emlékezés Beyer Pál evangélikus lelkészre

Katona Imre: Dr. Mikó Sándor emlékezete (1921-1998)

Soproni könyvespolc

Németh Ildikó: Blazovich László-Érszegi Géza-Turbuly Éva: Levéltárak-Kincstárak Budapest-Szeged, 1998. 664.p.

Turbuly Éva: Pálffy Géza: A Győri Főkapitányság története a 16-17. században I. A császárváros védelmében. A Győri Főkapitányság története 1526-1598. A győri vár töröktől való visszafoglalása 400. évfordulójára

2000. LIV. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

TARTALOMJEGYZÉK

Köszöntő

Környei Attila (1940-2000)

Fénykor és politika

Hiller István: Elöljáróban

Hiller István: Politikai környezetváltozás és alkalmazkodóképesség. Eörsy Zsigmond különös alispánsága Sopron vármegyében*

Kovács József László: Hírlevelek és Neue Zeitungok Sopronban a 16-17. században

G. Etényi Nóra: A 17. századi soproni országgyűlések a korabeli német sajtóban1

Műhely

Fülöp Éva: A Győri Egyházmegye Canonica Visitatio-i*

Gyapay Gábor: A Soproni Evangélikus Egyházközség levéltárának rendezése 1958-ban

Tóth Imre: Adatok a Magyar Élet Pártja Soproni Szervezetének működéséről

Sopron kulturális élete

Molnár László: A Rákóczi Baráti kör, a soproni honvéd főreáliskola hagyományainak folytatója

Plihál Katalin: „... a haza szeretete hajt minket előre"- Mikoviny-emlékkiállítás a Hadtörténeti Múzeumban

Soproni könyvespolc

Fazekas Csaba: Németh Ildikó (szerk.): Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára 1848-1849-es iratanyaga. Tematikus repertórium. Sopron, 1999.

Kücsán József: Varjú Sándor: Nagycenk gazdasági néprajza Sopron, 1998. 187 p., 130 kép

Gabrieli Gabriella: Kiss Gábor - Tóth Endre - Zágorhidi Czigány Balázs: Savaria - Szombathely története a város alapításától 1526-ig Szombathely 1998.

Mastalírné Zádor Márta: Sopron bibliográfiája az 1998. évre

MUNKATÁRSAINK

2000. LIV. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

TARTALOMJEGYZÉK

Építészet és várostervezés

Kubinszky Mihály: Schármár Károly, a soproni építész (1877-1946)

Grászli Bernadett: Schiller János és a soproni vármegyeháza 1898-as átalakítása

Güntner Péter: Wálder József soproni főmérnök (1862-1913) életútja és tárgyi világa

Lovas Gyula: A Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút és soproni palotája

Műhely

Lővei Pál: Kanizsai Miklós tárnokmester sírköve

Kőhegyi Mihály - Szemán Attila: Svaiczer Gábor alsó-magyarországi főkamaragróf mint gyűjtő

Sopron kulturális élete

Bartha Dénes: Kitaibel Pál-Gombocz Endre-Kárpáti Zoltán állandó emlékkiállítás a Károly-kilátóban

Egy kiállítás margójára: Schiller János emlékkiállítás

Askercz Éva: Válogatás az 1999-ben Sopronban rendezett képzőművészeti kiállításokból

Soproni arcok

Askercz Éva: Id. Storno Ferenc életrajzi feljegyzése 1868-ból

Tompos Lilla: Emlékek. Részletek Tompos Ernő (1907-1989) családtörténeti jegyzeteiből

Gabnai Sándor: Emlékezés báró Dr. Podmaniczky Pál teológiai professzorra halálának 50. évfordulóján

Köves Kristóf: Köves Elemér (1912-2000) emlékezet

Levélszekrény

Helyreigazítás

Soproni könyvespolc

Kubinszky Mihály: Mőcsényi Mihály: Eszterháza fehéren-feketén A szerző kiadása, é. n. 175 o. + CD-Rom lemez

Polgár Tamás: Rábaköz honismereti évkönyv 1998. (szerk.: Pájer Imre) Pájer Imre saját kiadása, Csorna-Kapuvár, 1999. 104 p.

MUNKATÁRSAINK

2000. LIV. ÉVFOLYAM 3. SZÁM

TARTALOMJEGYZÉK

Környei Attila emlékezete

Szikossy Ferenc: Környei Attila (1940-2000)

Bánkúti Imre: Emlékezés egy alkotó nyárra

Tóth Imre: Környei Attila és a soproni közművelődés

F. Bárczy Éva: Környei Attila irodalmi munkássága (1964-1999)

Vonzások és választások

Domonkos Ottó: A Soproni Múzeum Széchenyi-emlékei

Szemán Attila: A brennbergbányai bányászlámpák*

Boronkai Szabolcs: Haza és hazafiság a 19. századi soproni német nyelvű prédikációkban

Tóth Imre: Stílusváltás - elsöprő győzelemmel (?) Országgyűlési képviselőválasztások Sopronban 1935.

Műhely

Visy Zoltán: A bácskai Vissy család eredete és leszármazása

Csiszár Attila: „Az alföldre lakni menőkről" Sopron megyei telepesek a Bánságban

Pájer Imre: A rábaközi lovas nemzetőrség

Közlemények

Közlemény: A Soproni Szemle korábbi évfolyamairól

Közlemény: Helyreigazítás

Soproni Arcok

Kubinszky Mihály: Medgyesy (Schwartz) Antal, a soproni arcképfestő (1897-1978)

Soproni könyvespolc

Márfi Attila: Mónus Imre: Győr elestének és visszavételének bibliográfiája Szerkesztő: Bana József Kiadó: Győr Megyei Jogú Város Levéltára, Győr, 1999. Palatia Nyomda & Kiadó Kft. 66.

Lovas Gyula: Dr. Kubinszky Mihály-Lovász István-Villányi György: Régi magyar villamosok. A történelmi Magyarország közúti vasútai a kezdetektől a II. világháború végéig. Kiadja: Budapesti Városszépítő Egyesület

MUNKATÁRSAINK

2000. LIV. ÉVFOLYAM 4. SZÁM

TARTALOMJEGYZÉK

Köszöntő

Bartha Dénes: Csapody István köszöntése

Ezred-forduló I.

Szerkesztőségi beköszöntő: Ezredek és fordulók

Szőke Béla Miklós: A keresztény térítés kezdetei Pannóniában a Karoling korban (A petőházi Cundpald-kehely és a sopronkőhidai temető helye és szerepe)*

Gömöri János: Sopron és környéke a magyar hon-foglalás és államalapítás korában Gondolatok az új állandó régészeti kiállítás kapcsán

Robotka Csaba: Csatlakozott katonai segédnépek az Árpád-kori Sopron és Moson megyében

Műhely

Kiss Andrea-Paszternák István: Hol volt Urkony? Adalékok a Fertő-vidék középkori településtörténetéhez

Horváth László: Adatok Klaszekovics István 1596 előtti szentmiklósi prédikátorságáról

Sopron kulturális élete

Szemán Attila: A Központi Bányászati Múzeum új állandó kiállítása

Molnár László: Ünnepi megemlékezés a Hősök Napján (Sopron, május 28.)

Kubinszky Mihály: Beszámoló a Soproni Városszépítő Egyesület 1999. évi tevékenységéről

Soproni arcok

Szentkuti Károly: Dr. Környei Attila nagycenki munkássága

Horváth Dénes: Prof. Dr. Nikolics Károly (1918-2000)

Lipták József: Nikolics Károly (1918-2000) szakmai életműve

Kubinszky Mihály: Dr. Langer Herbert (1907-2000)

Közlemények

Közlemény: A Soproni Városszépítő Egyesület közleménye

Közlemény: A Soproni Szemle Alapítvány közleménye

Soproni könyvespolc

Turbuly Éva: Bán János: Fertőrákos politikai, gazdasági, egyházi és kulturális története Fertőrákos, 2000. 160.+16

Szende Katalin: Házi Jenő: Pozsony vármegye középkori földrajza Sajtó alá rend. és szerk.: Koncsol László, Kalligram Könyvkiadó, Pozsony, 2000. 624 pp.

Fülöp Éva Mária: A Győri Egyházmegye Ezer Éve (Szerk. Kiss Tamás) Győri Egyházmegyei Kincstár és Könyvtár [Győr] 2000. 159. p. + mell.

MUNKATÁRSAINK

2001. LV. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

TARTALOMJEGYZÉK

Ezred-forduló

Szerkesztőségi beköszöntő: Véget ért az évezred

Horváth Adél Gabriella: Az 1920-as nemzetgyűlési választás Sopron vármegyében

Gergely Jenő: Adatok a keresztény-agrárszocialista mozgalom Sopron megyei történetéhez az 1920-as évek első felében

Ifj. Sarkady Sándor: A Nyugat-Magyarországi Liga (Egy területvédő szervezet tevékenysége 1919-1922 között)

Tóth Imre: Változások a határon - változások határán? Országgyűlési képviselőválasztások Sopronban 1939.

Nagy László: A Páneurópai Piknik és az 1989. szeptember 11-i határnyitás

Közlemény

A Scarbantia Társaság közleménye

Műhely

Polgár Tamás: Az Egységes Párt szerepe a Sopron vármegyei országgyűlési választásokon (1926-1931)

MUNKATÁRSAINK

Sopron kulturális élete

Katona Attila: Az „Isten veled, 20. század" című kiállítás megnyitóbeszéde (2000. december 14.)

Kubinszky Mihály: A Soproni Városszépítő Egyesület beszámolója a 2000. évről

2001. LV. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

TARTALOMJEGYZÉK

Táj-település-társadalom

Kubinszky Mihály: Sopron építészete a 20. században1

Frank Norbert: Adatok a soproni Dudlesz-erdő történetének ismeretéhez1

MUNKATÁRSAINK

Balogh Jánosné, Horváth Terézia: Még egyszer a csepregi pünkösdi királyokról (Jókai forrásaihoz)1

Műhely

Varga Imréné: Adalékok a soproni felső evangé-likus egyházmegyéhez tartozó három gyülekezet történetéhez

Bacsa Gábor: Káptalanvis 25 hold szőlőbirtoka

Kiss Jenő: Mollay Károly magyar nyelvészeti munkásságáról

Soproni arcok

Molnár László: Zambó János (1916-2000)

Soproni könyvespolc

Németh Ildikó: Bán János: A Soproni Katolikus Konvent története 1625-2000. Szerk.: Dr. Kovács József László. Sopron, 2000.

Csécs Terézia: Jászberényi Ferencné: A Győri Szemle 1930-1944 repertóriuma. Győr M. J. V. Levéltára, Győr, 1999. 84 p. (Győri Tanulmányok Füzetek, Tudományos Közlemények 1999/2.)

H. Bathó Edit: Domonkos Ottó: Méhészeti irodalmunk néprajza. (XVII. sz. közepe - XIX. sz. közepe.) A Soproni Múzeum kiadványa 5., Sopron, 2000., 90 p., 9 kép

Mastalírné Zádor Márta: Sopron bibliográfiája az 1999. évre

2001. LV. ÉVFOLYAM 3. SZÁM

TARTALOMJEGYZÉK
Vendéglátás és idegenforgalom

Gimesi Szabolcs: Kedves Olvasó!

Winkler Gábor: Idegenforgalmi épületek Sopronban a 19. században

Katona Csaba: A fertőbozi fürdő története

MUNKATÁRSAINK

Kubinszky Mihály: Idegenforgalmi létesítmények a Lőverekben1

Jankó Ferenc: Sopron történelmi épületállományának funkcionális hasznosítása1 (Első. rész)

Lovas Gyula: 125 éves a Győr-Sopron közötti vasútvonal

Műhely

Domonkos Ottó: Külföldiek Sopronban-soproniak külföldön (A mesterlegények európai kapcsolatai)

Dávidházy István: I. Ferenc József Sopronban 1884. május 31-június 1.

Egervölgyi Dezső: Széchenyi arcképegy szabadkőműves érmén

Soproni könyvespolc

Sümeghy József: Zoltán László (szerk.): Oszlop Isten templomában Budaker Oszkár 1896-1952 soproni evangélikus lelkész, teológiai tanár, a Teológus Otthon igazgatója. Az emlékkönyvet összeállította Zoltán László

Németh Ildikó: Foki Ibolya: Zalaegerszeg 1850-1860. A város igazgatási szervezete és tisztviselői az abszolutizmus idején. Zalaegerszeg, 2000.

Langer Ágnes: Rüdiger Wurth: Oedenburg Seine historische Position im Boten- und Postwesen (Oestereichische Postdirektion 1850-1867 und 1921), Eisenstadt, 2001.

2001. LV. ÉVFOLYAM 4. SZÁM

TARTALOMJEGYZÉK

TELEPÜLÉSEK ÉS TÁRSADALOM A KÖZÉPKORBAN

Szende Katalin: Fidelitas és politika. Kihez és miért volt hűséges Sopron városa a középkorban?

Kiss Gábor - Zágorhidi Czigány Balázs: Sopron, Szabolcs, Vasvár Topográfiai megfigyelések és történeti adatok az Árpád-kori Vasvárról

Nógrády Árpád: Paraszti telekhasználat és földbérlet a Kanizsaiak Sopron-környéki birtokain (Csepreg 1522. évi összeírásai és a nagycenki Jankó István vagyona)

Horváth Richárd: A Chernelházi Chernelek a középkorban

Tanulmányok

SZÉKELY ZOLTÁN: EGY KÉSÖBAROKK KOLOSTOR ÉLETE A TÁRGYAK TÜKRÉBEN: A CSORNAI PREMONTREI PRÉPOSTSÁG 1786-BAN*

Jankó Ferenc: Sopron történelmi épületállományának funkcionális hasznosítása (második rész)

Műhely

Horváth László: Egyházközségek és prédikátorok a "kapui tartományban" 1590-ben

Kubinszky Mihály: Az Ady Endre úti kultúrház 50 évvel ezelőtti katasztrófája

Soproni könyvespolc

Szemán Attila: Gömöri János: Az avar-kori és Árpád-kori vaskohászat régészeti emlékei Pannoniában. Sopron, 2001.

Szende Katalin: Analecta Mediaevalia I. Tanulmányok a középkorról, szerk. Neumann Tibor, Budapest, 2001. 281 p.

Kujbusné Mecsei Éva: 17. századi Sopron vármegyei végrendeletek Horváth József-Dominkovits Péter: 17. századi Sopron vármegyei végrendeletek. Szerk. Dominkovits Péter.

Polgár Tamás: Győr-Moson-Sopron megye időszaki sajtójának bibliográfiája (1779-1995) szerk. Horváth József Kisfaludy Károly Megyei Könyvtár, Győr, 2000. 912 p.

Közlemény

MUNKATÁRSAINK

2002. LVI. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

TARTALOMJEGYZÉK

Bartha Dénes: Elhunyt Csapody István (1930 -2002)

Csapody István szakirodalmi bibliográfiája Dr. Csapody István jegyzetei és Andrássy Péter kiegészítései alapján összeállította dr. Bartha Dénes

Természeti környezetünk

Jerem Erzsébet - Rudner Edina Zita: Vaskori környezet- és tájrekonstrukció botanikai, pollen-, és faszénleletek vizsgálata alapján*

Varga Péter - Szeidovitz Győző: Történelmi földrengések Sopronban és környékén* "A történelem nem az enyészet őre. Ami elmúlt nem vész a semmibe, hanem sorsa és alakítója annak, ami következik"

Pellinger Attila: Chernelházi Chernel István Sopron vidéki, fertői és hansági madártani adatai

Műhely

Szabó Péter: Történeti források és a természettudomány*

Soproni arcok

Andrássy Péter: Emlékezés Gombocz Endrére (1882-1945)

Baksa Péter: Ferenczy Viktor György (1894-1943)

Soproni könyvespolc

Szőke László: Rőth Ágnes: Vermes tanár úr (1905-1990), Életút és visszaemlékezések ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2000.

Kovács József László: Grete Maar: Einführung in die Geschichte der westungarischen Stadt Scarbantia - Ödenburg - Sopron Edition Praesens, Wien, 2000.

Macher Frigyes: Király Tibor: A nyugat-magyarországi felkel őharcoktól a Civitas Fidelissima-ig (négy hónap bélyegtörténete Sopronban és környékén) Sopron 2001.

ifj. Sarkady Sándor: Sosztarich András: A soproni sportrepülés története Szerzői kiadás, Sopron, 2001. 204 p.

Közlemény

MUNKATÁRSAINK

2002. LVI. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

TARTALOMJEGYZÉK
Háború, szellem és szerelem A 19. század arcai

Krisch András: Sopron a francia megszállás alatt, 1809-ben

Boronkai Szabolcs: A „szabadkőműves iga" és a „gyengék vigasza". Német nyelvű egyházi irodalom a 19. század végi Sopronban

Katona Csaba: Egy soproni kisasszony a füredi fürdőben (Schlachta Etelka naplója)

Langer Róbert: 150 éve született Zettl Gusztáv

Soproni Arcok

Gömöri János: Dr. Bóna István és Sopron környéki kutatásai (Heves 1930. február 10. - Dunaújváros 2001. június 4. )

Sopron Kulturális élete

Askercz Éva: Ifj. Storno Ferenc kiállítása (Lábasház, 2001. november - december)

Kubinszky Mihály: A Soproni Városszépítő Egyesület 2001. évi tevékenysége

Soproni Könyvespolc

Kücsán József: Csiszár Attila - Garta. Egy kisalföldi építőközpont és céhes hagyományai. Kapuvár, 2001. 127. p., 65 kép és térkép, mellékletek.

Dominkovits Péter: Acta Papensia A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 1. (2001) 1-2., 3-4., 270 p.

Dávidházy István: Ifj. Sarkady Sándor - Szabó Péter: Soproniak a Don-kanyarban. Sopron, 2001.

Tóth Imre: Sarkady Sándor (szerk.): Aranykönyv 2000, Aranykönyv 2002. Quint Kiadó, Sopron 1999 és 2001.

Mastalírné Zádor Márta: Sopron bibliográfiája a 2000. évre

Közlemény

MUNKATÁRSAINK

2002. LVI. ÉVFOLYAM 3. SZÁM

TARTALOMJEGYZÉK

Köszöntő

A szerkesztőség: Kubinszky Mihály köszöntése

Kubinszky Mihály szakirodalmi munkássága (válogatás)

Politika és társadalom a kora-újkorban

H. Németh István: A szabad királyi városok egységes fellépéséről a kora-újkorban (16-17. század)

Horváth László: A Nádasdy földesurak (fertő)szentmiklósi inscripciós leveleiről

Katona Csaba: „Menj, menj leány, vegyűlj a mulatságok zajába ..." Schlachta Etelka balatonfüredi naplója (részlet)

Műhely

Kormos Gyula: Öt évszázad orgonistái és zeneszerzői a soproni evangélikusoknál1

Frank Norbert: Történeti források és a természettudomány, avagy miként értelmezik az erdészek az erdőt

Soproni Arcok

Dr. Horváth Dénes: Jéhn Antal (1913-2002)

Soproni Könyvespolc

Helyreigazítás (Dávidházy István könyvismertetéséhez)

MUNKATÁRSAINK

2002. LVI. ÉVFOLYAM 4. SZÁM

TARTALOMJEGYZÉK

Szerkesztőségi beköszöntő: Térkép e táj?

Táj és társadalom

Reisz T. Csaba: Hegedűs János: Sopron vármegye új leírása (Adalék Bél Mátyás földrajzi munkája kijavítási kísérletéhez)

Kovács József László: Tájszemlélet és emberábrázolás Bredetzky Sámuel soproni írásaiban (topográfiai zsebkönyvei alapján)

Katona Csaba: „Menj, menj leány, vegyűlj a mulatságok zajába ..." Schlachta Etelka balatonfüredi naplója (3., befejező rész)

Kormos Gyula: Sopron orgonaépítői az elmúlt öt évszázadban

Műhely

Turbuly Éva: Soproni történeti források az Osztrák Nemzeti Könyvtár kézirattárában

Gömöri János: A Scarbantia Társaság öt éve (1997-2001)

Szabó Péter: Erdők, erdészek, erdészettörténet

Soproni arcok

Sedlmayr János: Szakál Ernő szobrászművész, Sopron Európa-díjas műemlékvédője (1913-2002)

Sarkady Sándor: Káspár Terézia emlékezete (1909 - 2001)

Soproni Könyvespolc

Gyulai Éva: Bél Mátyás: Sopron vármegye leírása I. Descriptio Comitatus Semproniensis I.

Flórián Mária: Győr-Moson-Sopron megye népművészete.

Fonda Ferenc: Új kiadványok a Soproni Egyetem Pénzügytan Tanszékéről

Közlemény

MUNKATÁRSAINK

2003. LVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

Kortörténet és várostörténet I.

Boronkai Szabolcs: Az 1921. évi soproni népszavazás a korabeli sajtó tükrében 1. rész

Tóth Imre: A konszenzus művészete - avagy a diplomácia technikái a nyugat-magyarországi kérdés kezelésében (1922-1929)

Keizler Kálmán: Sopron II. világháború utáni újjáépítésének szervezése, pénzügyi háttere és kezdeti lépései

Hámori Gábor: A Castanea Környezetvédelmi Egyesület krónikája

Soproni arcok

Baranyai Lenke: A Munczy család

Sági Ferenc: Felsőbüki Nagy Pál emlékezete

Sopron Kulturális Élete

Kubinszky Mihály: Beszámoló a Soproni Városszépítő Egyesület 2002. évi munkájáról

Soproni Könyvespolc

Tóth Imre: Lőkkös János: Trianon számokban. Az 1910. évi népszámlálás anyanyelvi adatainak elemzése a történelmi Magyarországon.

Mastalírné Zádor Márta: Sopron bibliográfiája a 2001. évre

Közlemények

MUNKATÁRSAINK

2003. LVII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

TARTALOMJEGYZÉK

INHALTSVERZEICHNIS

Elhunyt Metzl János

Kortörténet és várostörténet II.

Krisch András: Száz éve történt • Katonalázadás Sopronban, 1903-ban

Boronkai Szabolcs: Az 1921. évi soproni népszavazás a korabeli sajtó tükrében II. rész

Polgár Tamás: A tudomány igazságai és a hit igazságai egyesüljenek az új épületben": Horthy Miklós kormányzói látogatása Sopronban, 1930. október 19.

Kelemen István: Parlamenti választások Fertőhomokon, Hegykőn és Hidegségen (1920-1947)

Műhely

Winkler Gábor: A soproni Kaszinó építéstörténete

Soproni Könyvespolc

Krisch András: Kelemen István: Fertőhomok 1274-2001

Boronkai Szabolcs: Kalász Márton, Kovács József László, Balogh F. András, Komáromi Sándor:Fejezetek a magyarországi német irdodalom történetéből.

Kovács József László: Boronkai Szabolcs két könyve Sopron 19. századi német nyelvű irodalmáról.

Csekő Ernő: Szakál Gyula: Vállalkozó győri polgárok 1870-1940 között. Sikeres történeti modellváltás.

Közlemények

MUNKATÁRSAINK

2003. LVII. ÉVFOLYAM 3. SZÁM

TARTALOMJEGYZÉK

INHALTSVERZEICHNIS

Ifj. Sarkady Sándor: Dávidházy István köszöntése

Túl az élet delén

Majorossy Judit: A város közepén - a társadalom peremén. A szegények helye a középkori Sopron életében

Katona Csaba: A Jéhn-család két nemzedéke

Varga Imréné: Adatok a 20. századi soproni temet-kezési vállalkozók történetéhez

Műhely

Városi Ágnes: Szent és profán - az emberi élet fordulói. Kiállítás a soproni Lábasházban, 2002. április 28 - június 9

Dominkovits Péter - Horváth József: 17. századi Sopron vármegyei végrendeletek. Pótlás 1.

Körmendi Tamás: A sopronhorpácsi monostor Árpád-kori történetének vitás kérdései

Askercz Éva: Anton Sigel (1763-1846) akvarelljei

Soproni Könyvespolc

Bariska István: A város térben és időben. Sopron kapcsolatrendszerének változásai.

Székely Zoltán: Kincseink. Tárgyak Sopron 725 éves történetéből. Kiállítási katalógus.

Szende Katalin: Gömöri János: Castrum Supron.

Horváth József: Turbuly Éva: Sopron vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái II. 1595-1608. Sopron, 2002.

Wallner György

Közlemények

Helyreigazítás

MUNKATÁRSAINK

2003. LVII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM

TARTALOMJEGYZÉK

INHALTSVERZEICHNIS

Domonkos Ottó 75 éves

Iskolatörténet és várostörténet

Márfi Attila: Jezsuita iskolai színjátszás Sopronban 1638-1776

Sasfi Csaba: Sopron város két gimnáziumának diákjai a Ratio Educationis időszakában (1777-1847)
Németh Ildikó: Iskolai egyesületek Sopronban a 19. században és a 20. század elején

Pápai László: A soproni középfokú erdészeti oktatás előtörténete (1885-1950)

Kubinszky Mihály: Adatok Sopron 20. századi iskola-építkezéseihez

Soproni arcok

Dominkovits Péter: Kozák Lajos tanár úr

Bartha Dénes - ifj. Sarkady Sándor: Városunk hűséges megörökítője.

Wallner Ákos: Köszöntjük a 70 éves Verő József akadémikust

Soproni Könyvespolc

Németh Ildikó: Válogatott bibliográfia a 19. századi soproni középiskolák történetéhez

Dóka Klára: Domonkos Ottó (szerk.): A magyarországi mesterlegények közép-európai kapcsolatai és szokásai a XV-XIX. században.

Sarkady Sándor: Tatai Zoltán (szerk.): Wallner Ernő Budapest, 2002.

Kiss Mária: Vajk Ádám (szerk.): A pápoci prépostság iratai.

Közlemények

MUNKATÁRSAINK

2004. LVIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

„Beszélő akták"

Krász Lilla: Életképek a születés kultúrtörténetéből a 18. zázad végi Sopronban

Otto G. Schindler: Commedia dell'arte mint gyermekszínház avagy A háziúr a Bolondok utcájában egy 1828-as soproni előadáson*

Merk Zsuzsa - Rapcsányi László: „A mi szánkból hangzott az első éljen a Mura tulsó partján"

Katona Csaba: Három forrás a Jéhn-család történetéhez

Műhely

Sedlmayr János: A soproni középkori Várostorony és környékének védelmi rendszere (1270-1676)*

Kormos Gyula: A Szent György-templom kora-barokk orgonájának összehasonlítása korabeli hangszerekkel

Soproni Könyvespolc

SZEMLÉK SZEMLÉJE I.* Bemutatkozik a Pécsi Szemle A várostörténeti folyóirat első öt évéről (1998-2003)

NÉMA SÁNDOR (SZERK.): GYÖR VÁRMEGYE TELEPÜLÉSEI 18-19. SZÁZADI KÉZIRATOS TÉRKÉPEKEN. GYÖR, 2003. (GYÖR-MOSON-SOPRON MEGYE LEVÉLTÁRA, 287 OLD.

V. Szalontay Judit (szerk.): „Patrona Hungariae". Mária- tisztelet a művészetben és a néphagyományban Csorna, 2002.

A Soproni Széchenyi István Gimnázium jubileumi évkönyve. Sopron, 2001/2002. tanév. Szerk.: Dékány Zsigmondné. Sopron, 2002.

Közlemények

MUNKATÁRSAINK

INHALTSVERZEICHNIS

2004. LVIII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

NÉMET - MAGYAR EGYÜTTÉLÉS I.

Wild Róbert: Beköszöntő

Németh János: A soproni német nyelvű források nyelvészeti kutatásának lehetőségei

D. Szakács Anita: Kereskedők, iparosok, értelmiségiek (Képek Sopron város társadalmáról a 19. század második feléből)1

Krisch András: A soproni szőlőtermelők a 19. század utolsó évtizedeiben1

Jankó Ferenc: „A soproni részházak" - két emberöltő múltán1

Műhely

Boronkai Szabolcs: A Toldi szerelme német fordításáról Néhány megjegyzés Moritz Kolbenheyer Szász Károlyhoz írt leveleihez

Ekler Péter: Közgyűjteményi tudományos napok 3. A rendezvény vendége: Sopron 2003. október 16. Budapest, Országos Széchényi Könyvtár

Soproni Könyvespolc

SZEMLÉK SZEMLÉJE II.* Bemutatkozik a Debreceni Szemle

KUBINSZKY MIHÁLY: SOPRON ÉPÍTÉSZETE A 20. SZÁZADBAN Belvedere Kiadó, Szeged - Tatabánya, 2003. 152 p.

Hárs József: Soproni olvasókönyv. Cikkgyűjtemény 1873-1944 a helyi magyar lapokból Quint kiadó, Sopron, 2003.

Mastalírné Zádor Márta: Sopron bibliográfiája a 2002. évre

MUNKATÁRSAINK

INHALTSVERZEICHNIS

2004. LVIII. ÉVFOLYAM 3. SZÁM

NÉMET - MAGYAR EGYÜTTÉLÉS II.

Molnár Tünde: A németség elűzése Sopronból és környékéről a korabeli sajtó tükrében*

Varga Imréné: A kitelepítés Balf, Harka, Sopronbánfalva és Ágfalva községekben az evangélikus lelkészek feljegyzései alapján

Tóth Imre: ELŰZÖTTEK ÉS ITTHON MARADOTTAK Beszélgetés Walter Dezsővel, Sopron Megyei Jogú Város polgármesterével

Műhely

Jankó Ferenc: Sopron történelmi külvárosainak fejlesztési lehetőségei*

Csiszár Attila: A Mária Terézia-kori úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálata Kapuváron (1767)

Visy Zoltán: A dél-dunántúli Visy család Sopron megyei gyökerei (Visy Pál feljegyzése)

Hámori Gábor: A TENISZ HŐSKORA SOPRONBAN (1893-1899)

Macher Frigyes - Lengyelné Kiss Katalin: SELTENHOFER-EMLÉKÜLÉS SOPRONBAN (2001. április 19-21.)

Soproni Könyvespolc          

SZEMLÉK SZEMLÉJE III.* A Vasi Szemle bemutatása

Lovas Gyula: A bakterház Budapest, 2003. (Vasúthistória könyvek ) 302 o., 183 ábra

Tatai Zoltán (szerk.): Emlékezés Wallner Ernőre - élete és munkássága Veszprém, 2003., 302 o., 63 kép és ábra

Szerkesztőségi közlemény

Molnár László kitüntetése

MUNKATÁRSAINK

INHALTSVERZEICHNIS

2004. LVIII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM

A Szerkesztőség: A Soproni Szemle CD-ROM kiadása elé

Gazdaság és társadalom a kora újkori nyugat-magyarországon

Goda Károly: A város élén. Sopron polgármesterei a 15-16. század fordulóján

Gyöngyössy Márton: NYUGAT-MAGYARORSZÁG KORA ÚJKORI PÉNZFORGALMA*

Horváth László: A KAPUVÁRI URADALOM AZ 1580-AS ÉVEK VÉGÉN

Műhely

Vajk Ádám: A csornai premontrei monostor alapítása

Domonkos Ottó: A SOPRONI HABÁN HÁZ (HABANER HAUS), MINT BIZONYSÁGJEGY

Kenessei Károly: EMLÉKÜLÉS NAGYCENKEN SZÉCHÉNYI FERENC SZÜLETÉSÉNEK 250. ÉVFORDULÓJÁN

Soproni könyvespolc

SZEMLÉK SZEMLÉJE IV.* BEMUTATKOZIK A SZABOLCS-SZATMÁR-BEREGI SZEMLE

Szende Katalin: Otthon a városban. Társadalom és anyagi kultúra a középkori Sopronban, Pozsonyban és Eperjesen BUDAPEST, MTA TÖRTÉNETTUDOMÁNYI INTÉZETE, 2004. 318 O., VIII T. ILLUSZTR.

Elisabeth Gmoser: Geschichte der Herrschaft Güns als kaiserliches Kammergut unter österreichischer Verwaltung (1491-1647) EISENSTADT, 2002. (BURGENLANDISCHE FORSCHUNGEN BD. 86.)

Széchényi Ferenc és Csehország. Levelestár. VÁLOGATTA ÉS BEV. RICHARD PRAZAK, SAJTÓ ALÁ REND., JEGYZ. DEÁK ESZTER, ERDÉLYI LUJZA. BUDAPEST, 2003. 233 O. (NEMZETI TÉKA)

Szerkesztőségi közlemények

Régebbi számok vására

MUNKATÁRSAINK

INHALTSVERZEICHNIS